Most akkor mindenki merüljön el emlékeinek bugyraiban és válaszoljon saját magának arra az egyszerű kérdésre, hogy mikor látott utoljára verebet! Igen, arra a barnás-mintás, városi kismadárra gondolok, ami állítólag mindenről csiripel. A kérdés csak az, hogy hol. A minap olvastam egy posztot a verebekről, és bár eleinte hitetlenkedve röhögtem rajta, jobban belegondolva rájöttem, hogy utoljára akkor láttam verebet, mármint olyat, amire vissza tudok emlékezni, amikor ezt a képet csináltam. Ez pedig már több, mint három éve volt.
A verebek eltűntek, mint a kámfor.
Legalábbis a városokból mindenképpen. Javaslom mindenkinek, hogy menjen ki az utcára és keressen egyet. Meg fog lepődni. Londontól Budapestig csak mutatóba lehet látni egyet-egyet. Vidéken sem sokkal jobb a helyzet, és a történet vége sem kecsegtet túl sok jóval.
Terítéken a verebek (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Ilyenkor egy pillanatra saját magam nézem hülyének, hogy elkezdtem aggódni a verebek miatt, pedig ez igenis komoly sztori! Fel se tűnik, ha a veréb eltűnik. De nem csak a verebek tűntek el, hanem a fecskék, meg a varjak is. Sőt, átalakulóban van a teljes madárvilág. Ha az ember átrágta magát a szabvány konteó vetületeken (chemtrail, 5G hálózat, stb.) akkor azért kiderül, hogy sokkal inkább az átalakuló klíma és a változó, sokszor kiszámíthatatlan időjárás lehet a háttérben. A költöző madarak korábban érkeznek, később indulnak, kivéve, ha bezuhan egy hőhullám, mert akkor megállnak a mediterrán országokban és nem is jönnek. Madarak jönnek, madarak mennek, a madarak csak jönnek-mennek…
De vannak ennél könnyebben összerakható okok is. A házi veréb és a mezei veréb is emberkövető faj, ezért jellemzően a házak közelében vagy a városokban élnek.
A mezei veréb azért tűnt el, mert az intenzív, vegyszeres mezőgazdasági fejlesztések kiirtották a szántóföldek élővilágát.
Ezért aztán a verebek a városokba menekültek, ahol meg már semmi sem olyan, mint amire fiókakorukból emlékeznek. Amióta az emberek odafigyelnek a szigetelésre, azóta a verebek nem találnak fészkelő helyet a házak réseiben; a parkok rendezése, a tüskés bokrok kiirtása elvette a búvóhelyet, a vegyszeres szúnyogirtás meg a kaját.
Az Európai Unió országaiban 1980 és 2016 között az összes szántóföldi madárfaj (mint például a mezei pacsirta, a bíbic, a mezei veréb és a seregély) állományának mintegy 56 százaléka eltűnt – derült ki az Európai Madárszámlálási Tanács statisztikáiból. Pedig a verebeket még Mao Ce-tungnak sem sikerült kiirtani, most meg az építészet, a mezőgazdaság, meg a szúnyogirtás lerendezi őket. Azért ez kemény. Amikor ezt a képet csináltam, a mellettem kajáló társaságnak nem volt éppen védelmi terve a verebek érdekében. Sőt, inkább zavarónak tűnt, hogy meghívás nélkül megszállták a terepet és odajöttek ők is kajálni. De mint már fent is említettem, a veréb emberkövető faj, akkor is odajön, ha nem kéne. Legalábbis régen így volt. Azt nem tudom, hogy a veréb mennyire múlt idő, de elgondolkoztató, hogy három éve nem láttam egyet sem, és arra az esetre is csak azért emlékszem, mert elkészült ez a kép. Akárhogy is van, abban biztos vagyok, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy sem.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Terítéken a veréb (fotó: Hegedűs Ákos / morphoto)
hírlevél
