Azon filóztam, hogy mekkora mázlim volt egy csomó újságíróval, akivel valaha együtt dolgozhattam. A nagy részük persze említésre sem érdemes, meg nem is voltak igazán újságírók, de simán fel tudok sorolni vagy egy tucat olyan kaliberű figurát, akivel giga nagy szerencse, hogy összehozott az élet, és láthattam, hogy miként kell megcsinálni egy valódi riportot, interjút vagy tudósítást. Egy olyat, ami tényleg arról szól, ami történt, és nem egy tök lényegtelen mellékzöngét tupíroz fel a végletekig, ami ugyan remekül vonzza a kattintásokat, de valójában vagy teljesen érdektelen, vagy meg se történt úgy igazán.

Most nem mennék bele a bulvársajtó és a propaganda hátterébe, mert bár erősen jelen van a mainstreamben, néha jól esik visszaemlékezni egy olyan korszakra, amikor a sajtó még sajtó volt. Egy azóta már rég begyalult napilapnál ismertem meg Garai Tamást, aki már a kilencvenes években is a magyar kulturális újságírás egyik nagy öregjének számított, és végül olyan szintre jutott az interjúkészítés magasiskolájában, amit sem korábban, sem azóta nem láttam. Tamás már a hetvenes éveiben járt, amikor együtt dolgoztunk. Tudtam, hogy korábban évekig tudósított a Cannes-i filmfesztiválról, világsztárokkal csinált interjúkat, és olyan tiszteletnek örvendett a magyar színésztársadalom berkeiben, ami tényleg ritkaság.

Sajnos idős korára a lábai felmondták a szolgálatot, még bottal is nagyon nehezen tudott járni, ezért mindenki azt gondolta, hogy lassan nyugdíjba megy és szögre akasztja a magnóját. Hát, ő nem így gondolta, és

Nem, nem arra kell gondolni, hogy telefonon csinált interjúkat, olyat ő sosem tett, meg arra sem, hogy interneten keresztül küldött volna cikkeket. Az online sajtó 1999-ben még éppen hogy csak bontogatta a szárnyait. Ezt onnan tudom, hogy én is benne voltam, és a kollégák nem rendelkeztek otthoni netkapcsolattal, sőt, számítógéppel se nagyon, ezért mindenki bejárkált egy szerkesztőségbe, és ott írta meg a posztokat, és én is ott töltöttem le a képeket, amik aztán kikerültek az akkor összesen létező három portál felületére. Nekem legalább volt egy profi digitális kamerám, amit egy céges barter segítségével szereztünk, de mindenki más még javában filmre fényképezett.

Garai Tamás nem a szerkesztőséget üzemeltette otthonról, hanem a Kossuth-díjasok klubját. Ez úgy működött, hogy felhívta Törőcsik Marit, vagy – esetünkben – Tordy Gézát, vagy bárkit, és a legnagyobb színészek és rendezők elmentek Tamás lakására interjút adni. De mindenki! Oké, tudták, hogy nincsenek rendben a lábai, de attól még simán mondhatták volna, hogy bocs, de nem. Ráadásul a dolog további érdekessége, hogy tökmindegy volt, hogy éppen melyik lapnak dolgozott. A kitüntetett tisztelet a személyének és nem a sajtóorgánumnak szólt.

Tordy Géza öt napja, május elsején ünnepelte a 85. születésnapját. Ezt a hírt olvasva jutott eszembe ez az egész történet. Ez a kép Tordy Gézáról Garai Tamás lakásán készült. Miközben keresgéltem, legalább egy tucat nagy magyar színész portréja került a kezembe, melyek a budapesti Hegedűs Gyula utcában, Tamás lakásán készültek. Nemcsak az évforduló miatt esett Tordy Gézára a választásom, hanem a kép elő- és utóélete miatt is.

Tordy Géza 1999-ben (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

1999-ben valaki kitalálta, hogy feltámasztja a Reform című hetilapot, ami a rendszerváltás korszakának talán mondhatom, hogy egyik védjegye volt. Mai szemmel nézve az újság nem volt egy nagy kaland, de olyan stílusban és tördeléssel jelent meg, olyan jellegű politikai és bulvártartalommal, amihez korábban a Kádár rendszerben a magyar olvasók még csak hasonlót sem láttak. Aztán a rendszerváltás bevégeztetett, és ezzel együtt a Reform című hetilap jelentéktelenné és feleslegessé vált. Hát, ezért volt meglepő, hogy ezt újra el akarták indítani, és mivel pont nem volt munkám, igent mondtam a tulajdonosi felkérésre. Na, ebbe a lapba készült ez az interjú, és érdemes belegondolni abba, hogy egy teljesen bizonytalan hátterű újság legelső számába simán interjút adott az egyik legnagyobb magyar színész Garai Tamásnak, az újságíró lakásán. Engem már meg sem lepett, amikor felhívott, hogy ugorjak fel hozzá megcsinálni a képeket.

Tordyval viszont zseniális beszélgetést toltak le. Szinte minden szóba került, a Kőszívű ember fiaitól kezdve a Tenkes kapitányán át, Petrocellitől az Éjszakai rohanásig. Akkor döbbentem rá, hogy én sokkal jobban ismerem Tordy Géza színészi tevékenységét, mint azt addig gondoltam. Már csak ezért megérte aznap odamenni! Másért viszont nem nagyon, mert pénzt azt nem kerestem a képekkel. Történt ugyanis, hogy a lapkiadó jogvitába keveredett az Reform korábbi jogtulajdonosával, és bár az újságot kinyomták, az végül sosem jelenhetett meg, így Garai Tamás zseniális interjúját Tordy Gézával végül nem olvashatta el senki. Ez van akkor, amikor az ideológiai hátteret helyezik előtérbe.

Garai Tamás már huszonéve nincs velünk, de Tordy Géza szerencsére máig aktív, jelenleg az idén márciusban bemutatott, Hadik című történelmi kalandfilmben látható. Most, hogy betöltötte a 85-öt, ezzel az eddig sehol sem látható képpel kívánok neki nagyon boldog születésnapot. Amikor a kép készült, még csak hatvan körül volt, de simán lehet, hogy emlékszik még a sztorira.

Fejléckép: Tordy Géza 1999-ben (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)