KÉP-regény: Tükör

Mindenkinek üzenem, hogy tévedésben van. Ez nem valami trükk, ez nem egy képmódosító szoftver terméke, nem a mesterséges intelligencia gyártotta, és nem két kép van egymásra helyezve. Sőt, a színeket sem állítottam át sehova, nem nyúltam bele a kontrasztba, és bárki legyárthatta volna egy telefonnal is akár. Ráadásul még csak nem is egy előre kitalált kreációról van szó, hanem mindössze annyi az egész, hogy valaki ott hagyott a fűben egy tükröt.

Igen, ez egy tükör, amiben visszatükröződnek a felette lévő fa lombjai. Ráadásul nem is én vettem észre, hanem a fiam, aki majdnem rálépett, és az utolsó pillanatban elugrott, hogy ez ne történjen meg. Kicsit macerás volt úgy megcsinálni a képet, hogy én ne legyek rajta, és a vonalak is egyenesek legyenek, de végül csak összehoztam. Hogy miért érdekes ez az egész? Hát csak azért, mert

És itt most nem arról van szó, hogy nem lehetne egy ilyen képet könnyedén létrehozni egy monitor előtt ülve, anélkül, hogy akárcsak a székből föl kellene állni, és nemhogy fényképezőgép nem kéne hozzá, de még saját képek se, mert a netről két pillanat alatt kerítek két fényképet, amit bedobok a szoftverbe, aztán egymásra pakolom, és meg is vagyunk.

Sőt, sokkal egyszerűbb lenne megcsinálni, mint szerezni egy tükröt, kiballagni vele valamilyen közterületre, kicipelni a súlyos fotószerkót, keresni valami érdekes, kontrasztos tükröződést, aztán addig keresgélni a nézőpontot, amíg én már nem látszom a képen. Na, hát itt tartunk! Harminc évvel ezelőtt mindenki meghökkent volna egy ilyen képen, mondván ezt így amúgy hogy? Ma meg senkinek eszébe sem jut, hogy valamilyen képrögzítő eszközzel készült, sőt bele sem gondol, hogy simán be lehet csapni a szemet úgy is, hogy elég hozzá egy mezei tükör.

A Tükör (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

A hülye fotósok már hiába találnak ki nagyjából bármit, sokkal könnyebb megcsinálni egy számítógéppel. Most már csak az a kérdés, hogy akkor minek csináljuk? Miért vesszük meg az egyébként olcsónak nem mondható gépeket és optikákat? Minek megyünk ki helyszínekre, és miért mutogatjuk az embereknek, amiket gyártunk? Holott vagy úgysem hiszik el, vagy már csak legyintenek rá a hatalmas AI-zajban.

Az igazság az, hogy elgondolkodtam:

Van még ennek az egésznek bármi értelme, amikor szoftverek és AI által gyártott képekkel nyernek ügyes csalók rangos fotográfiai versenyeket? Ami kiderül, azt persze kizárják, de mi van azzal, ami nem derül ki?

A következőre jutottam. Beszereztem egy barátomtól egy saját tükröt, amit oda viszek majd, ahova én akarom, és nem random bukkanok rá az utcán. Mostantól a következő hónapban ezzel a tükörrel a hónom alatt fogok járkálni, és viszem a fényképezőgépemet is, aztán fogok csinálni egy rakat képet, amire mindenki csalást kiált majd! Ha ez megtörténik, akkor előveszem majd a nyers fájlokat, hogy mindenki nézze csak meg, hogy ami a képen van, az tényleg úgy van! Igen, hadüzenetet küldök az AI-nak! Nehogy már csak neki lehessen háborút indítani! Én fölveszem a kesztyűt! William Shakespeare írja a Hamletben, hogy a művészet célja, hogy tükröt tartson a természetnek. Ok, ezt én most szó szerint veszem.

Fejléckép: A Tükör (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)