2025 nyarán újra összeáll az Oasis zenekar, a kilencvenes évek mindent elsöprő britpop irányzatának zászlóshajója. Legalábbis ezt jelentették be a hivatalos oldalukon. Nem akarok nagyon elmélyülni a kérdésben, de a kilencvenes években a Blur-Pulp-Oasis aranyháromszög nagyjából akkora felhajtást generált a brit zenei mainstreamben, mintha újraéltük volna a beatkorszakot, és erre persze a brit zenei szaksajtó rá is dolgozott rendesen.
Az 1991-ben alapított Oasis dalait az egész világ imádta, a Live forever, a Wonderwall vagy a Don’t look back in anger egész egyszerűen letarolta a zenei szakmát és a közönséget egyaránt.
Az Oasis máig több mint hetvenmillió albumot adott el világszerte, nyolc listavezető számuk volt Nagy-Britanniában.
Az emberek megőrültek a zenekar alapjait alkotó Gallagher fivérek, Liam és Noel zsenialitásától, a sajtó meg hangos volt a botrányaiktól, alkohol- és drogügyeiktől, de amíg a zene ezt kompenzálni tudta, addig nagyjából azt csináltak, amit akartak.
El is szálltak maguktól a srácok elég rendesen. Azóta is csak repkednek, pedig a zenekar időközben kimúlt. Történt ugyanis, hogy a folyamatos balhék után a két tesó viszonya annyira elmérgesedett, hogy Noel egy párizsi koncert előtt kisétált az öltözőből, és közölte, hogy kilép a zenekarból, az öccsével pedig nem hajlandó soha többé egy színpadra lépni.
Soha többé, aha….
Amúgy a sztori akkor már régóta tartott.
2000 augusztus nyolcadikán fellépett az Oasis a Szigeten, de Noel Gallaghert hiába keresték a rajongók a színpadon. Már akkor is dúlt a testvérharc, így aztán különböző és egyéb elfoglaltságokra hivatkozva nem is utazott el Budapestre, úgyhogy Liam egyedül vitte el a show-t, amúgy meglehetősen unottan és lélektelenül. Arra is emlékszem, hogy irdatlan mennyiségű szirszart rendeltek az öltözőbe, beszerezhetetlen söröket, borokat, előhűtött irhabundát, jegesfürdőt, akármit.
A kétezres koncert gerince a zenekar Definitely Maybe című lemezére lett felfűzve, amely megjelenésének 30. évfordulója alkalmából Liam Gallagher – immár szólóban – idén is fellépett a Szigeten.
A vicc az, hogy mivel Noel egyik koncerten sem volt jelen,
ezért a laza 24 év elteltén kívül nem sok különbséget lehetett érzékelni a két koncert között.
Noel kilépése egyébként olyan volt, mintha Szörényi Levente lépett volna ki az Illésből vagy Presser Gábor az LGT-ből. Gyakorlatilag Noel csinálta meg a zenekart. Ő írta és hangszerelte a dalokat, ő szervezte le a producereket, és ha ő kilép, akkor Oasis sincs többé. Liam próbálkozott még egy darabig, aztán inkább a szólókarriert választotta. Ezt követően tizenöt éven keresztül arról szólt a történet, hogy
a két tesó milyen válogatott szitkokat és ízes káromkodásokba csomagolt gyalázkodásokat kiabált egymásra.
Erről, a zenekarokra jellemző jelenségről nehéz eldönteni, hogy a gyűlölködés vagy a marketing mozgatja inkább a szálakat. Amikor a Rolling Stones éppen nem fejtett ki értelmezhető zenei tevékenységet, akkor a Jagger-Richards páros sárdobálása gondoskodott arról, hogy nehogy a zenekar neve feledésbe merüljön, és hát, hazai vizekre is evezhetünk a Szörényi-Bródy vonal legalábbis véleményes „kreatív nézeteltérései” kapcsán.
Érdekes módon ezeknek a „balhéknak” mindig búcsúkoncert, aztán meg reunion lett a vége. Vagy az eleje, nem is tudom. A hirtelen összeállt Oasis is tizennégy koncertet hirdetett meg 2025 nyarára az Egyesült Királyságban és Írországban.
A fegyverek elcsendesedtek. A csillagok összeálltak. A nagy várakozásnak vége. Gyertek, és legyetek tanúi. A tévé nem fogja közvetíteni
– áll a zenekar honlapján. A nagy örömködős kibékülés margójára csak nagyon halkan jegyezném meg, hogy a Sun brit bulvárlap azt írta, a turné becslések szerint négyszázmillió font (körülbelül 184 milliárd forint) körüli bevételt hozhat, amiből ötven-ötven millió font csordogál le fejenként a két Gallagher fivérhez. De ez gondolom lényegtelen, hisz a csillagok összeálltak.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Oasis (Liam Gallagher), Sziget, 2000. augusztus 8. (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)