Az európai ember hajlamos azt gondolni, hogy a nagyvárosi vízhiány ezer kilométeres távolságokra van tőle. Bevallom, hogy sokáig ezt gondoltam én is, de mára már gyökeresen változott meg a véleményem, és nemcsak azért, mert szemmel láthatóan átalakult a természetes víz körforgása, és sokkal kevesebbet esik az eső, hanem azért is, mert
a városi lakosság még mindig nem fogta fel, hogy a víz méregdrága kincs, és elképesztő pazarlást mutatunk be világszerte.
Ennek is megvannak persze a fokozatai, mert Pekingben például úgy folyatják az utcára az ivóvizet, mintha nem lenne holnap. Rengeteg nyilvános vécé van a városban, és mivel egy csomó lakásban nincs mellékhelyiség, a lakosság jelentős része a ház előtti nyilvános vécékbe járkál, és valahogy elfelejtik elzárni a csapot. Otthon, gyanítom, elzárnák, de hát ez mégsem az otthon, úgyhogy nem zárják el, a víz meg olyan, hogy ilyenkor folyik. Csak ha saját szemével látja az ember, akkor hiszi el, hogy az összes pekingi nyilvános vagy éttermekhez tartozó külső vécéből ömlik az utcára a víz, és ez szemmel láthatóan egyáltalán nem érdekel senkit. Amig van utánpótlás, nem is fog. De mi a helyzet azokkal a városokkal, ahol nincs?
Szigorúan elgondolkoztató jelleggel szeretném tájékoztatni az európai nagyvárosok lakóit, köztük leginkább a budapestieket, hogy miként is néz ki egy nagyvárosi vízhiány a gyakorlatban. Ez a kép Fokvárosban készült 2018-ban, mikor is a város vízellátását biztosító víztározók olyan szintre apadtak, hogy az önkormányzat és a kormány is kénytelen volt beavatkozni a katasztrófa elkerülésének érdekében.
Nagyvárosi vízhiány – Cape Town (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Először is: ilyenkor nem folyik a víz a csapból. Vannak bizonyos idősávok, amikor igen, de max. egy gyors zuhanyra van lehetőség, de ehhez is fontos az éberség, mert ezek az idősávok sincsenek kőbe vésve. Az összes hotel recepciójánál és a fürdőszobákban is hatalmas táblák hirdették, hogy vigyázzunk a vízre, mert elfogy. A vécék mellett vödrök vannak, amit szürke vízzel töltenek fel, hogy ne álljon benne a fekália egész nap. Ja, hogy mi az a szürke víz? Nem, nem a színe miatt hívják így, hanem azért, mert egyszer már felhasználták valamire, mostak benne ruhát, vagy valaki megfürdött benne, ezért nem lehet meginni, de arra tökéletes, hogy leöntsük vele a vécét vagy lemossuk a kocsit.
Érdekes, de nagyjából egy héttel a vízhiány kezdete után érkeztem meg Fokvárosba, és a lakosság bőven akklimatizálódott a szabályrendszerhez. Amikor a vízhiány tényleg megérkezik, az emberek valahogy hirtelen elkezdenek takarékoskodni a vízzel. Az a víz, amit meg lehet inni, lajtoskocsin vagy palackokban érkezik. A lakosság vödrökkel, kannákkal, fazekakkal várja a tartálykocsit, aztán megpróbál annyi vizet vételezni, amennyit csak tud.
Egy-két utcában vannak artézi kutak, de ezeket a lakosság megrohamozta, és sokszor ökölharc alakult ki a vízért, ezért az összes ilyet vagy elzárták, vagy a rendőrség védi.
Hát, nagyjából ezekre lehet számítani egy nagyvárosi vízhiány esetén.
A sztorit nem úgy kell elképzelni, hogy szomjazó emberek támolyognak az utcán víz után kiáltva, nem. Ez a folyamat sokkal lassabb, és a lakosság szép csendben elköltözik a városból. Ez a kép a Táblahegyen készült, ami egyébként asztalhegy, csak az angol „table” (asztal) szó valamiért táblának ment át a magyarba. Azt gondolom, hogy ez a kép fejezi ki legjobban, hogy a klímakrízis hogyan emészt fel egy nagyvárost.
A KÉP-regény angolul a morphoto.eu oldalon olvasható.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Nagyvárosi vízhiány – Cape Town (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)
hírlevél
