Az egész onnan indul, hogy 1996 szeptember tizedikén volt egy Michael Jackson-koncert az azóta megboldogult Népstadionban. Na most itt joggal merül fel akár bárkiben is az a kérdés, hogy mit keres itt DJ BoBo? Na igen, ez egyébként nekem is eszembe jutott, csak nem most, hanem még akkor, 1996-ban.
A sztori további érdekessége, hogy
ez a kép még soha sehol nem jelent meg, sőt, egyetlen DJ BoBo-képem sem jelent még meg soha sehol.
Mondhatni, ősbemutatóval állunk szemben, és csak az alkalmat várom idestova 30 éve, hogy végre előkaparjam DJ BoBo, születési nevén Peter René Cipiriano Baumann svájci énekes, dalszövegíró, táncos és zenei producer képét a fiók mélyéról. Egyébként nem ment simán az ügy, de ez legyen az én problémám.
Azt bizonyára tudjátok, hogy életem során voltam fotózni pár koncerten, ahogy a Magyar Narancsban írták egyszer rólam: „Több koncerten voltam, mint a hazai átlag.” Ráadásul a világ számos pontján fényképeztem koncerteket, a legkülönfélébb előadókat a legnagyobb stadionokban és fesztiválokon, nemcsak Európában, hanem Amerikában, sőt Kínában is. Ezt nem azért írtam le, hogy magamat fényezzem, hanem azért, mert érzékeltetni szeretném, mekkora merítésből dolgozom, amikor azt állítom, hogy ilyen szintű kalamajkát, mint ami ezen a bizonyos Michael Jackson-koncerten volt, én még életemben nem láttam.
Kapcsolódó
„A világot szeretném zanzásítani a fejemben” – interjú Hegedűs Ákos morpho fotográfussal
Hegedűs Ákos Hardcore című kétkötetes könyve monumentális fotóalbum: 640 oldalon követi végig harminchárom év munkásságát. A fotográfust arról kérdeztük, miért éppen most rendezte könyvbe az elmúlt három évtized képeit.
Megpróbálom időrendben vázolni az eseményeket, mert talán úgy lesz a legkönnyebben érthető, már ha az lesz egyáltalán. Azzal kezdeném, hogy mivel Michael Jackson nem lépett fel korábban Budapesten, és a környező országokat is elkerülte, elég komoly eseménynek számított a ’96-os koncert, ráadásul a turné keretében Prágában, Bukaresten, sőt Moszkvában is fellépett, mintegy bepótlandó az évtizedes elmaradást.
Mindezek fényében a sajtóérdeklődés is óriási volt, és a környező országokból is rengeteg újságíró, illetve sajtófotós érkezett Budapestre. Nyilván volt valamilyen limit, hogy mennyien férnek be a színpad előtt kialakított fotósárokba, ami ráadásul el is tért a szokásostól. A színpad ugyanis középen vagy ötven méter mélyen belógott a küzdőtérre, és a fotósárok öt különböző hosszúságú, egymásra merőleges szakaszból állt. Már az sem volt mindegy, hogy ki melyik szakaszba keveredik, ráadásul voltunk vagy ötvenen, és a brigád fele külföldi volt a legkülönfélébb nációkból, ukránok, szlovákok, osztrákok, szerbek, de még törökök is.
Ez még mindig lehetne érdektelen, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy még a koncert előtt mindenkinek kicsöpögjön a fülén az adrenalin.
Annyit még tudni kell a sztori megértéséhez, hogy a koncertfotósok kapnak egy úgynevezett Stage Pass nevű megkülönböztető jelzést, hogy a biztonsági emberkék lássák, hogy hivatalosan akkreditálva vannak a koncertre. A sztárok elég háklisak arra, hogy őket kizárólag profik fotózzák, ezért nem engednek be rajongókat a fotósárokba, és ezért van megtiltva a fotózás a koncerteken. Ez mondjuk, manapság, az okostelefonok világában elég megmosolyogtató elvárás, de anno nem volt az, és ha valakinél kamerát találtak, akinek nem volt Stage Passa, attól el is vették.
Na most, ez a bizonyos Stage Pass általában egy színes matrica, amin rajta van az előadó neve, esetleg az aktuális turné egy vizuális motívuma és persze a helyszín meg az időpont. Nagyon komoly gyűjteményem van ezekből, némelyik tényleg tök jól néz ki. Ebben az esetben – valamilyen érthetetlen okból – nem egy darab ilyen zsuga volt, hanem három, ráadásul nem is matrica volt, hanem egy nyakba akasztható laminált kártya, ami, ugye, viszonylag könnyen átruházható.
Michael Jackson budapesti koncertje előtt két fellépő is volt, és a következő három zsugát adták ki. Nem tudom kinek jutott eszébe, hogy a kilencvenes évek house világával kell bemelegíteni a közönséget az egyébként funkyt, soult és R&B-t játszó Michael Jackson előtt, de a Stage Passok közül volt, amelyik csak az első előadóra volt érvényes, aki a magyar Hip Hop Boys volt. Még bőven fenn volt a nap, amikor olyan délután 5-6 környékén a magyar club/dance banda penderült a színpadra. Aztán amikor kb. 30-40 perc múlva befejezték, elkezdték kipakolni azokat a fotósokat, akiknek csak erre szólt a belépőjük.
Dj BoBo, Népstadion, 1996. szeptember 10. (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a keszekusza árokban végigment néhány biztonsági őr és egyenként megnézték, hogy kinek mi lóg a nyakában. Ez így egyszerűnek tűnik, csakhogy volt egy kettes számú laminált kártya is, például nekem is ilyen volt, ami a második előfellépőre, esetünkben Dr DJ BoBo haknijára is érvényes volt. A haknit nem bántásból mondom, de tényleg nem volt valós zenekar, tulajdonképpen ráénekeltek és vokáloztak egy CD-re. Na most jött képbe a szerb, ukrán, stb. találékonyság, ugyanis akinek mindkét előzenekarra érvényes volt a zsugája, az az ellenőrzés után egyszerűen levette a nyakából, és a háta mögött átpasszolta a mellette álló cimbinek, aki gyorsan felvette, és mivel névtelen volt a sztori, az őrök simán beszopták.
Csakhogy a szervezők tudták, melyik zsugából mennyit adtak ki, ezért meglepődve tapasztalták, hogy mindenki bent maradt az árokban, holott a fotósok felének ki kellett volna jönnie.
Közben DJ BoBo belekezdett a hakniba, és mit sem érzékelt abból, hogy a fotósárokban igazi káoszcunami kezdődött.
A biztonsági őrök elkezdtek random kizavarni embereket azok közül, akik nem tudtak magyarul, ami elég balhésra sikeredett, mert voltak köztük olyanok is, akiknek az akkreditációja érvényes volt. Ezek azonnal letámadták a szervezőket, akik rá se tudtak mozdulni az egészre.
Fél szemmel figyeltem a színpad melletti bábeli zűrzavart, amit egy idő után már nem lehetett röhögés nélkül kibírni. Viszont aki nagyon feltűnően röhögött, annak simán levették a nyakából a zsugát és kirakták az árokból. Nehéz ügy volt, mit ne mondjak, és hol voltunk még Michael Jacksontól! Sehol! Arra ugyanis nem adtak Stage Passt senkinek. Mire BoBo abbahagyta, már besötétedett, és itt kezdődött a főműsor. Nem, még nem a színpadon, hanem az árokban. Végigment a bent maradt mintegy 30-40 fotós között a tök sötétben egy zseblámpával a Jackson-stáb két tagja, egyenként elkérte minden fotós igazolványát, és akinek a neve rajta volt a listájukon, annak adtak egy szerződést, amit ki kellett tölteni.
Húsz név volt a listán, a többieket kirakták, de tök sötétben angol nyelvű szerződéseket töltögetni egy árokban ácsorogva toll nélkül, az azért nem egyszerű feladat. Az volt a szerencse, hogy a kordon stadion felöli oldalán ott állt a közönség, akitől lehetett tollat kérni, de persze cserébe megadták a címüket, hogy hova küldjük majd nekik az ajándék képeket. Kb. negyed óra múlva újra végigment a stábcsapat, és aki visszaadta a kitöltött szerződést, annak felragasztották azt a Stage Passt, ami kizárólag a Michael Jackson-show-ra volt érvényes.
Fogalmam sincs, hogy pontosan miket töltöttem ki, nagyrészt nem is értettem az angol jogi blikkfangokkal telepakolt szöveget.
Az biztos, hogy benne volt, hogy kizárólag annak a sajtóorgánumnak adhatom el a képeket, amelyik akkreditált az eseményre, így sajnos a segítőkész közönség is hoppon maradt. Amúgy sem értettem, hogy miért visz valaki tollat magával egy koncertre.
A para az egészben az volt, hogy amíg mi lázasan töltögetjük a szerződéseket, elkezdődik a koncert. Ráadásul csak az első három számot lehetett fotózni, aztán kivágtak mindenkit, és elvették a fényképező gépet. A koncert végén visszaadták ugyan, de végig volt bennem némi félsz, hogy ahol ennyi válogatott svihák működik, akik még a színpad előtt is belépőkártyákkal csencselnek, azok vajon nem vetnek-e szemet néhány komolyabb kaliberű fotómasinára, mondjuk úgy, hogy a koncert vége előtt lelép, és azt mondja az én kamerámra, hogy az az övé.
Végül is az aggódás szerencsére alaptalannak bizonyult, legalább is engem nem érintett a dolog, a gépet visszakaptam a filmekkel együtt, de mivel Michael Jacksonról már rengeteg képet publikáltam, végre el tudom sütni DJ BoBót, aki egyébként október harmadikán újra fellép Budapesten, ezúttal minden bizonnyal Michael Jackson nélkül.
Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, hogy ő még aktív, és nem a nyugdíjas éveit tölti valami alpesi kecóban a Jungfrau lábánál.
Annyit még ideírnék, hogy normál esetben és helyzetben ezt az egészet úgy csinálják, hogy csak egy Stage Passt adnak ki, ami érvényes az összes fellépőre, a megadott időkereten belül, és ha szerződést kell kötni, mert van ilyen, azt vagy egy nappal, vagy órákkal a koncert előtt aláíratják. Van hozzá fény, jogi segítség és toll is. Hát így.
A KÉP-regény angolul a morphoto.eu oldalon olvasható.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Dj BoBo, Népstadion, 1996. szeptember 10. (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)
hírlevél
