Vizuál

Képzőművészet a költészet és zene szimbiózisában – Rácz Lili képei a Gólem Központban

2021.12.02. 17:20
Ajánlom
„Megkezdem” címmel különleges, összművészeti kiállításmegnyitót tartanak december 11-én 19 órakor, a Gólem Központban. A tárlaton, amit Egri Márta színésznő nyit meg, Rácz Lili munkái láthatók, de az absztrakt festményekhez szervesen kapcsolódnak a társművészetek, a költészet ugyanúgy, mint a zene.

A Gólem Színház munkatársa voltam, amikor beütött a koronavírus – meséli festői pályájának indulásáról Rácz Lili –, és a teátrum bezárása miatt megszűnt a munkám, és hirtelen nagyon sok időm lett. Nem volt többé művészet és alkotási folyamat körülöttem, és ez hiányozni kezdett. Az első festményemet akkor csináltam karácsonyra, anyának. Kisiskolásként jártam rajzszakkörre, de ezen kívül semmilyen más „előképzettségem” nem volt.

Nagyon jó érzés volt, hogy újra megjelent az életemben alkotás, és onnantól kezdve ez töltötte ki a szabadidőmet.

Elkezdtem absztrakt „lélekfestményeket” készíteni a barátaimról, majd az ismerősök – akik látták ezeket a képeket, vagy hallottak róluk – szintén szerettek volna egyet, így egyre több megkeresésem lett. Ma már a képeim felét megrendelésre készítem. Amikor elkezdtem festeni, Borgula András, a Gólem Színház vezetője megnézte a munkáimat, és azt mondta, ha elindul a Gólem Központ, csinálhatunk ott egy kiállítást. A tárlatot Egri Márta színésznő nyitja meg, vele, mondhatni, barátok vagyunk. A kiállításon olyan kép is szerepel, amit neki készítettem. Amikor meglátta a festményt, azt mondta, ha egyszer lesz kiállításom, ő szeretné megnyitni.

Minden kívánságunk így váljon valóra! A kiállításon hány képedet láthatjuk majd?

Harmincat. Úgy gondoltam, ennyi pont elég lesz. Akik eltöltenek ott egy-két órát, lesz idejük végignézni. A lélekfestmények mellett még vannak más nonfiguratív munkáim és absztrakt stílusú tájképek is.

V-154703.jpg

Rácz Lili: V. (Fotó/Forrás: a tulajdonos engedélyével)

„Megkezdem”. Miért ez lett a kiállítás címe?

Azért, mert a megnyitó nemcsak nekem szakmai kezdet, hanem a közreműködők nagy részének is. Igazi összművészeti kiállítás lesz, egymásra reflektáló művészeti ágakkal, lesznek zene vagy vers ihlette képek, illetve festmények ihlette költemények és dalok. A Sceránó zenekar tagjai már húsz éve barátok, de csak most alakítottak együttest. Kardos György és Etl Krisztián is a koronavírus alatt kezdte el írni azokat a zenéket, amelyek a megnyitó alkalmából elhangzanak majd. Csala Károly Vencel költő barátom 2018-óta publikál szépirodalmi folyóiratokban. A megnyitón ő és Eszenyi Fanni versei hangzanak el, s vannak közöttük olyanok, amelyek valamelyik képem hatására születtek. A költeményeket a Gólem Színház művészei olvassák fel, s remélem, az egyes verseket a hozzájuk tartozó festmények mellé is kirakhatjuk.

Miért tartod fontosnak a művészeti ágak összekapcsolását?

Amikor elkezdtem festeni, mindig hallgattam közben valamilyen zenét. A muzsika inspirált és a zene létrehozott egy képet: én ilyen összefüggéseket látok a különböző művészeti elemek közt.

Fontos volt, hogy a zenéknek, amelyek fölcsendülnek majd a megnyitón, ne legyen szövegük, hogy a mondanivalójuk a hozzájuk tartozó festményeken keresztül teljesedjen ki.

Mintha az egyik művészeti ág a másik meghosszabbítása vagy kiterjesztése volna?

Pontosan. A képeim pontos címét soha nem adom meg, csak a kezdőbetűjét, mert azt szeretném, hogy mindenki azt lásson bele a művekbe, amit csak akar.

IMG_9092-154618.jpg

Rácz Lili (Fotó/Forrás: Tóth Mónika)

A kiállításodon szerepelnek zenék és versek ihlette képek is. Melyiket volt könnyebb megfesteni, a zenét vagy a verset?

A zenét, mert segít, hogy egyszerre tudom hallgatni és közben festeni, a verset viszont nem tudom egy időben olvasni és közben megfesteni is. A zenét amúgy is, valahogy jobban látom, mint a verset.

Öt olyan képem lesz a kiállításon, ami zenei ihletésre, másik öt pedig versek nyomán készült. Ezek az alkotások összetartoznak.

Milyen érzésekkel készülsz életed első kiállítására?

Ha tetszik majd az embereknek, akkor boldogabb leszek, de akkor is, ha nem.

Most már nem is tudod elképzelni festés nélkül az életed?

Igen, és fura, hogy eddig nem volt a mindennapjaim része. De örülök, hogy megtaláltam, és sokat segít az életem eseményeinek feldolgozásában.

Gondolsz folytatásra is az egymásra reflektáló összművészeti együttműködésekben?

Igen, mindenképpen szeretnék! Tetszik, hogy mindenkinek van saját elképzelése, ami egy idő után összeér és végül mindannyian, együtt alkotunk egy kerek egészet.

A képre kattintva galéria nyílik:

A H. című festményhez tartozó vers:

Csala Károly Vencel: Bevilágított részletek

Aki most nagyon figyel,
annak eszébe juthat valami kérdés
magára vonatkozóan.

Miközben kihallgatunk
egy fontos beszélgetést,
közelebb kerülünk egymáshoz,
ilyen feltevésekkel
nem törhet meg a lendület.

Eltart magától a reggel,
a szél, ami azért kellett, hogy
felhajtson egy korábbi mondatot,
váratlanul megszűnik.

Az átellenben lévő kémény
mutatja fel a napot először.
Mindenki köszön,
a tervszerűség magával ragad.

Úgy tényleg könnyű
ledolgozni a hátrányt,
ha visszanézni nem szabad,
de mennyire illik ilyen esetben,
a lényeget is félreérteni?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Vizuál

Egy éjszakán át tartó rémálom – David Lynch-maraton a Bem Moziban

Március 29-én este a januárban elhunyt filmrendező három remekművét élheti át újra nagyvásznon a közönség a Bem Moziban A Nagy Lynchelés elnevezésű eseményen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.
Vizuál hír

Tőkés Anna animációs filmje is versenyez Annecyban 

Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába.
Vizuál interjú

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.