Vizuál

Keresztes Zsófia kiállítását visszük a Velencei Biennáléra 2022-ben

2020.12.09. 10:50
Ajánlom
Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítás látható 2022-ben az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálén a Magyar Pavilonban – közölte a Ludwig Múzeum.

A magyar gyakorlatnak megfelelően

a Velencei Biennálé nemzeti biztosa, Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő biennálé magyar kurátorát és kiállítását.

A pályázatot kiemelkedő szakmai érdeklődés kísérte: a felhívásra összesen tizenöt pályázat érkezett be, amelyek megtekinthetők a múzeum honlapján. Tapasztalt kurátorok jelentős életművel rendelkező alkotókkal és fiatal feltörekvő művészek projektjeivel egyaránt jelentkeztek.

A pályázók október 19-én, illetve december 7-én a Ludwig Múzeumban prezentáción mutatták be kiállítási tervüket a zsűrinek, amely végül Zsikla Mónika kurátor pályázatát, Keresztes Zsófia kiállítását nyilvánította a kiírás nyertesének.

Magyar lány szobrai a digitális kannibalizmusról

Kapcsolódó

Magyar lány szobrai a digitális kannibalizmusról

Azt szeretné, hogy a tárgy, amit készít, tükrözze, amiben élünk. Mint egy lelet. Keresztes Zsófia a KULT50-ben megjelent portréja.

Keresztes_Zsofia_Zsikla_Monika_Biennale2022_-page-012-105305.jpg

Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

A zsűri indoklása szerint

„Keresztes Zsófia a fiatal és már nemzetközi sikereket is felmutató magyar művészgeneráció egyik kiemelkedő képviselője. Alkotásaiban merészen átlépi és ugyanakkor ötvözi a művészeti ágak és stílusok határait. A pavilon terét egyetlen egészként kezelő, az építészet, a szobrászat és az iparművészet határán mozgó, jellegzetesen női nézőpontú installációja önmagunk megismerésével és az emberi kapcsolatokkal foglakozik és a képzelet tájain tesz belső utazást, melyhez többek között Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből merített inspirációt. Mozaikokkal borított különös, amorf szobrai egyéniek és látványosak; művészete személyes, friss, aktuális. Formavilága egyszerre idézi a szürrealizmust és a századforduló organikus építészetét, de a 21. század technikai megoldásaival dolgozik, és saját korának problémáit és életérzését jeleníti meg. A tervezett nagyszabású, látványos installáció kitűnően használja ki a velencei Magyar Pavilon adottságait.”

Keresztes_Zsofia_Zsikla_Monika_Biennale2022_-page-010-105305.jpg

Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

A Ludwig Múzeum közleménye szerint külön üdvözlendő, hogy Keresztes Zsófia személyében hosszú idő után újra női kiállítóval jelentkezik Magyarország. A Magyar Pavilon 110 éves történetében női művésznek eddig mindössze két alkalommal volt önálló kiállítása: 2011-ben Németh Hajnal projektje, 1982-ben pedig Schaár Erzsébet posztumusz tárlata volt látható.

Keresztes_Zsofia_Zsikla_Monika_Biennale2022_-page-006-105305.jpg

Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Zsikla Mónika művészettörténész-esztéta, a kiállítás kurátora 2007-től publikál magyar folyóiratokban, valamint hazai és nemzetközi kiadványokban. Publikációs tevékenysége mellett az elmúlt évtizedben számos hazai kortárs művészeti kiállítás kurátora és társkurátora volt. 2017 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem óraadója és a Budapest Galéria művészettörténész munkatársa. 2020-tól a Q Contemporary Budapest Curatorial Directora.

Az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálét eredetileg jövőre rendezték volna meg, a koronavírus-világjárvány miatt azonban 2021-re halasztották a 17. Velencei Építészeti Biennálé megrendezését, és ezzel szinkronban módosították a Képzőművészeti Biennálé időpontját is, amelyet így 2022. április 23. és november 27. között fognak megtartani.

Milyen munka áll Az Év Múzeuma díj mögött?

Kapcsolódó

Milyen munka áll Az Év Múzeuma díj mögött?

A múzeumok szakmai szervezete, a Pulszky Társaság idén először ítélte oda Az Év Múzeuma díjat egy tisztán kortárs művészeti profilú múzeumnak. Mennyi munka áll amögött, hogy a Ludwig lehetett a nagy múzeumok kategóriájának nyertese? Dr. Fabényi Juliával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.
Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.
Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.