Vizuál

Két díjat nyert Portóban a magyar skandináv krimi

2020.03.09. 15:45
Ajánlom
Bagota Béla első mozifilmjével, az erdélyi havasok között játszódó Valan - Az angyalok völgye című krimivel két díjat nyert a zsánerfilmek rangos nemzetközi filmfesztiválján Portóban.

Az alkotás a 40. Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon a hétvégén a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díját is megkapta a szakmai zsűritől. Az elismeréseket a rendező, Bagota Béla személyesen vette át - közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.

A film feszült és szívszorító lélektani krimi, amelynek fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros.

Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát látja, akinek évekkel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felvetődik a gyanú, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját démonaival is.

porto_kantorlaszlo_bagotabela-133956.jpg

Kántor László és Bagota Béla

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd számos nagyszabású magyar és nemzetközi produkcióban dolgozott. Első mozifilmje, a Valan - Az angyalok völgye a Mátrix Film produkciójában, Kántor László producer vezetésével készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A Valant a hazai mozikban tavaly novemberben mutatta be a Mozinet, a nemzetközi premier a 2019-es varsói filmfesztiválon volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Fáy Miklós: Férfias erények

Fáy Miklós kritikus ezúttal a Robert Capa Központ új kiállításával, a Zeneakadémia szeptemberi Bartók-hangversenyével, Az öreg halász és a tenger új kiadásával, valamint egy Maria João Pires összkiadással foglalkozik.
Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Fidelio Tours

Tudod, hol áll Petőfi, Erkel és Anne Frank fája?

Naponta sétálunk el óriási törzsű, sokat megélt fák mellett, ám szinte sosem gondolunk bele, hogy mennyi történetet, mennyi legendát hordozhatnak magukban. Ha a fák mesélni tudnának, talán többet mondanának, mint a legtöbbet megélt nagyszülők. Most összegyűjtöttünk 8 híres fát, amelyeknek érdemes megismerni a történetét.
Klasszikus

A koronavírus ellen harcol, most koncertet ad a Medikus Zenekar

A koronavírus-járvány kezdete óta először lép színpadra teljes létszámmal a Medikus Zenekar augusztus 18-án a Pesti Vármegyeháza Díszudvarában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein

A reneszánsz olasz festő valószínűleg saját orrának "idealizált" változatát festette meg önarcképein, vélik olasz kutatók.
Vizuál hír

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Vizuál Film

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Vizuál Film

Új Dirty Dancing-film készül Jennifer Grey főszereplésével

A Piszkos táncok folytatásába visszatér az eredeti film főszereplőnője - jelentette be Jon Feltheimer, a Lionsgate stúdió vezérigazgatója, megerősítve a már júliusban felröppent híreket.
Vizuál Artmozik éjszakája

Augusztus végén tartják meg az Artmozik éjszakáját

Egyetlen karszalaggal látogathatóak öt budapesti művészmozi vetítései, köztük számos premier előtti film augusztus 28-án estétől másnap hajnalig az Artmozik éjszakáján.