Negro Galéria: Black Box - január 6-ig
A Jurányi kiállítótere december 6-tól egy hónapon át információgyűjtő-bázisként működik a repülők fekete dobozához hasonlóan. A Büro Imaginaire, vagyis Mucsi Emese és Szalipszki Judit egy fiktív repülőút történetébe ágyazva kérdezte a házbelieket. A válaszokból kirajzolódik a több mint harminc kulturális csoport és szervezet, az ideiglenesen összezárt közösség kapcsolati rendszere és kiderülnek a lakók furcsa szokásai is. A Negro Galéria falain a kérdéssornak és a válaszoknak a képzőművészeti feldolgozásait lehet megnézni.
Vasarely Múzeum: A képek állása, A véletlen mint stratégia - január 6-ig
Bódy Gábor és Zbigniew Rybczyński munkásságával foglalkozó rendezvénysorozat hamarosan véget ér. A C3 Alapítvány szervezésében megvalósuló események között a Vasarely Múzeum a lengyel Rybczyński műveit mutatja be: az Oscar-díjas filmrendező és képzőművész rajzainak, projektterveinek és videomunkáinak nagyobb együttesét lehet megnézni a kiállításon. Az alkotások a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) és Maurer Dóra rendezésében megnyíló A véletlen mint stratégia kiállítás részét is képezik.