Vizuál

Két hónappal későbbre, júliusra halasztják a cannes-i filmfesztivált

2021.01.30. 15:45
Ajánlom
Az eredetileg májusra tervezett fesztivált 2021. július 6. és 17. között tartják meg a koronavírus-járvány miatt.

A világ egyik legjelentősebb filmes rendezvényét a járvány miatt 2020-ban a megszokott formájában nem tudták megtartani. Október végén egy jelképes, háromnapos minifesztivált rendeztek, ahol a hivatalos versenyprogramba beválogatott ötvenhat alkotás közül négy játékfilmet mutattak be az alkotók jelenlétében, és a zsűri átadta a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, valamint díjakat osztott a vizsgafilmek programjában. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták.

Az A-kategóriás fesztiválok közül az idei első, a Berlinale már jelezte, hogy nem hagyományos módon nem rendezik meg a seregszemlét és a fesztivált márciusra halasztották, a versenyt pedig az interneten rendezik meg a járvány miatt. A nagyközönség számára júniusban rendeznek majd vetítéseket a versenyprogram alkotásaiból.

A tavaly elmaradt cannes-i fesztivál zsűrielnökének felkért Spike Lee amerikai filmrendező egyébként májusban jelezte, hogy 2021-ben is hajlandó elvállalni a zsűrielnöki szerepet.

Fejléckép: MJ Kim / Getty Images Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Tánc

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Jazz/World

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mundruczó Kornél új filmje is versenybe száll a Berlinale fődíjáért

A magyar rendező At the Sea című új alkotásának főszerepét a világhírű amerikai színésznő, Amy Adams alakítja. A szervezők bejelentették a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramját.
Vizuál kritika

Szentek ezek vagy őrültek? – Bolonduljunk meg inkább együtt!

Miro Remo díjnyertes dokumentumfilmjében két egypetéjű iker, František és Ondřej Klišík életébe pillanthatunk be a dél-csehországi Sumava-hegység elhagyatott farmján, ahol az abszurd, a költői szépség és az emberi őrület meglepő harmóniában keveredik. Bolonduljunk meg inkább együtt! kritika.
Vizuál hír

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Vizuál ajánló

A sakk királynője – megérkezett az előzetes Polgár Judit portréfilmjéhez

A Sundance Fesztiválon debütál, februárban pedig már a Netflixen is látható lesz A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm. Rory Kennedy alkotásában a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be.
Vizuál magazin

Mi teszi felejthetetlenné a Magyar Filmszemlét? – videóban idézik fel emlékeiket a Szemletanács tagjai

Mit üzennének annak az énüknek, aki először járt a Magyar Filmszemlén? És mi a legmeghatározóbb emlékük a korábbi rendezvényekről? A hamarosan kezdődő esemény szervezői rövid videókban idézik fel pályájuk meghatározó pillanatait és filmszemlés élményeiket.