Vizuál

Két ír építésznő nyerte a világ legrangosabb építészeti elismerését

2020.03.04. 10:30
Ajánlom
Yvonne Farrell és Shelley McNamara nyerte el idén a Pritzker-díjat.

Yvonne Farrell és Shelley McNamara együtt alapította az 1970-es években a Grafton Architects tervezőirodát, amelynek nevéhez számos díjnyertes épület fűződik. 2018-ban az ír építészpáros volt a kurátora a velencei építészeti biennálénak.

Farrell és McNamara egyik legismertebb műve a milánói Bocconi Egyetem 2008-ban átadott új épülettömbje, amelyet a barcelonai World Architecture Festival zsűrije már átadása előtt Az év épülete a világban fődíjával tüntetett ki mint

„mágikus föld alatti birodalmat”.

GettyImages-555877325-101855.jpg

A Bocconi Egyetem új épülettömbje (Fotó/Forrás: Getty Images Hungary)

A nagyközönség előtt kevésbé ismertek a 100 ezer dollárral járó elismerés első ír díjazottjai. A díjazottak nevét kedden nyilvánosságra hozó chicagói zsűri egyebek közt azt emelte ki, hogy felelősségteljesen bánnak a természeti környezettel. Az építészetet úgy lehet körülírni, mint az egyik legösszetettebb és legfontosabb kulturális tevékenységet a földkerekségen – reagált a díjra a 69 éves Yvonne Farrell.

Az építészeti Nobelként is emlegetett díjat a Hyatt szállodalánc tulajdonosa, a Pritzker család alapította 1979-ben. A nemzetközi zsűri titkos szavazással választja ki a jelöltek közül a győztest, aki „tehetsége, tervei és elkötelezettsége révén jelentősen hozzájárult az emberiség és az épített környezet fejlődéséhez”.

 

Fejléckép: Yvonne Farrell és Shelley McNamara (fotó: Getty Images Hungary)

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

Kapcsolódó

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

A Partitúra zempléni adásában a stáb ellátogatott a mádi Rákóczi-kúriába, lenyűgözve sétáltak az évszázados falak között. Az épület átalakításának és bővítésének tervezőjét, Erhardt Gábort Tokaj-hegyalja építészeti hagyományairól kérdeztük.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Klasszikus

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.
Klasszikus

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Könyv

Az orvos, aki naplót vezetett Auschwitzban

Eddy de Wind műve különbözik minden más, a holokausztról és a haláltáborokról szóló beszámolótól, a zsidó orvos feljegyzései ugyanis nem visszaemlékezések, hanem a helyszínen született naplóbejegyzések. A szerző fia arról is mesélt, szülei története hogyan hatott az egész családra.
Színház

„Ami a szőnyeg alatt van” – Bíró Kriszta könyvet ír Molnár Piroskáról

Az életrajzi mű a Corvina Kiadónál készül, szerzője, az Örkény Színház többkötetes íróként is számon tartott művésze régóta jól ismeri Molnár Piroskát, így bizalmasan tud vele beszélgetni a szakmáról és életéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Slow Art Day a Ludwig Múzeum Facebook-oldalán

A Ludwig Múzeumban áprilisban nyílt volna a Lassú élet – Radikális hétköznapok című kiállítás, amely a koronavírus-járvány miatt csak később lesz látható. A veszélyhelyzet miatt a szombati nemzetközi Slow Art Day múzeumba meghirdetett programjai is elmaradnak, a Ludwig azonban két online programot kínál, amelyek a lassú élethez és a kiállításhoz kapcsolódnak.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Szelfinvázió

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról elmélkedik, miért kéne letennünk a telefonunkat, és a fényképezés helyett a pillanatnak átadni magunkat.
Vizuál ajánló

Remény és jövőbetekintés a Ludwig Múzeum műveivel

A Ludwig Múzeum The Dead Web – The End című kiállításán bemutatott alkotások között több olyan munka is szerepel, amelyek a Ludwig gyűjteményének művei, és amelyeket a jövőben biztosan láthatunk, ha a múzeum újranyitja kapuit. Melyek ezek az alkotások?
Vizuál Nemzeti Filmintézet

Azonnali segély a szabadúszó filmeseknek

A Nemzeti Filmintézet 50 milliós Filmipari Segélyalapot nyit a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére.
Vizuál fotó

Fény az éjszakában – Az első ismert éjszakai felvétel Budapestről

Mi vonzott 300 ezer embert a Duna-partra egy májusi estén 1903-ban? A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársa az első ismert éjszakai Budapest-felvételről ír.