Vizuál

Kettős magyar sikerrel zárult a Luxemburgban megrendezett CinEast filmfesztivál

2022.10.26. 10:55
Ajánlom
Csuja László és Nemes Anna Szelíd című alkotása a fődíjat, K. Kovács Ákos Branka című munkája pedig a legjobb rövidfilmnek járó közönségdíjat hozta el a 15. CinEast közép-európai filmfesztiválon a hétvégén.

A Csuja László–Nemes Anna rendezőpáros testmelodrámája, a Szelíd című magyar-német koprodukció egy női testépítőről, Csonka Eszterről szól, aki komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot. Egy röpke szerelmi találkozás azonban rádöbbenti, hogy neki is van lelke, amely – testéhez hasonlóan – megérdemli az elismerést. Az alkotást az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be először, ahol első magyar játékfilmként a versenyprogramban szerepelt, illetve vetítették a rangos Sydney Filmfesztiválon is.

A közép-európai alkotások legjobbjaiból válogató CinEast filmesekből álló, nemzetközi zsűrije az indoklásban kiemelte, hogy a Szelíd rendezőpárosa „tapintattal és türelemmel egy

olyan univerzumot mutat be, amely kevéssé ismert és eddig alig volt látható nagyvásznon.

Az alkotás egy, az ismerttől eltérő, másik fajta szépséggel szembesíti a nézőt, és ítélkezés nélkül beleszerettünk.”

2022_10_24_cineast_szelid-105147.jpg

A Szelíd csapata átveszi a fődíjat a CinEast filmfesztiválon (Fotó/Forrás: CinEast)

Szelídet korábban díjazták már a Cleveland Nemzetközi Film Fesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Csonka Eszter a filmben nyújtott alakításáért a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki.

A K. Kovács Ákos rendezésében készült Branka, amely a luxemburgi fesztiválon a legjobb rövidfilm közönségdíját nyerte el, a magyar-jugoszláv határ közelében játszódik 1991-ben. A címszereplő szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán, ahol az osztály főorvosa megpróbálja rávenni arra, hogy segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el a szüleikkel, hogy a külföldi pároknak eladott babák a születésük után nem sokkal meghaltak. Az önmagát és családját is féltő lánynak élete legnehezebb döntését kell meghoznia.

Fejléckép: Jelenet a Szelíd című filmből (fotó: Szilágyi Lenke / Vertigo Media)

Kezek-lábak összevisszasága - Interjú Nemes Annával

Kapcsolódó

Kezek-lábak összevisszasága - Interjú Nemes Annával

Nemes Anna vegyes technikával készült finom rétegződésű alkotásai teljesen egyedi látásmódot mutatnak. A művészt régóta foglalkoztatja az emberi test megjelenítése, és mostanában vonzza a monokróm színhasználat. Legújabb munkái a Várfok Galériában nyílt Egyszerű bonyolult című kiállításán láthatóak április 2-ig.  

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Könyv

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Klasszikus

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Zenés színház

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Klasszikus

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

József nádorról, a „legmagyarabb” Habsburgról nyílt szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban

A tárlaton a magyar reformkor emblematikus személyisége, Habsburg-Lotharingiai József Antal főherceg több mint fél évszázadig tartó kormányzását és a hozzá kötődő helyszíneket tekinthetik meg a látogatók.
Vizuál hír

Véget ért a forgatókönyvírók sztrájkja

A május óta tartó tiltakozást hosszas tárgyalásokat követően függeszti fel a legnagyobb forgatókönyvírói szervezet, miután sikerült béremelést kiharcolniuk, valamint garanciákat kaptak arra, hogy az alkotók jogait megvédik a mesterséges intelligencia térhódításával szemben. 
Vizuál hír

A kortárs roma képzőművészet szerepel az idei Art Market Budapest fókuszában

Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására immáron 13. alkalommal nyitja meg kapuit október 19. és 22. között, a Liszt Ünnep részeként, a Bálna Budapestben.
Vizuál ajánló

Élőzenés divatszínházi előadás kíséretében adják át a Kis fekete pályázat díjait 

A Hagyományok Háza 2023-ban is meghirdette Kis fekete nevű pályázatát, amelynek fő célja a népművészet és a modern, alkalmi divat találkoztatása.
Vizuál ajánló

A fraknói vár kincsei ihlettek meg hat kortárs képzőművészt

Mediating Time and Charm címmel nyílt meg a Q Contemporary legújabb kiállítása, amelyen hat kortárs képzőművész reflektál a burgenlandi fraknói vár Esterházy-kincstárának évszázados műtárgyaira az Esterházy Magyarország Alapítvány felkérésére.