Kevin Spacey-t három férfi, három esetben vádolja szexuális zaklatással, s egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt is perbe fogják az Egyesült Királyságban – adta hírül az Index. Az esetek 2005 és 2013 között történtek. A hír a magyarországi filmkedvelőket azért is érinti, mert
pár hétig úgy lehetett tudni, hogy Spacey játssza majd az itthon 1,26 milliárd forinttal támogatott, tatárjárásról szóló magyar-mongol-angol koprodukciós film, az 1242 – A Nyugat kapujában főgonoszát,
egy itáliai bíborost. Az amerikai sztárral sajtóértesülés szerint korábban már a szerződést is aláírták a szerepre.
Május 26-án azonban Spacey ellen vádat emelt a brit ügyészség négyrendbeli szexuális zaklatás miatt, és ez új helyzetet teremt, olvasható az Indexen. A forgatás hamarosan megkezdődik, és az alkotóknak a hírportál szerint dönteniük kell majd a szerep sorsáról: lecserélik-e Kevin Spacey-t.
Az Oscar-díjas Spacey karrierjét 2017-ben törte ketté az, hogy szexuális zaklatási botrányba keveredett. A sztárt nemrégiben jogerősen 30 millió dollárra büntették a Kártyavár (House of Cards) sorozat alkotóinak veszteségeiért. A botrány óta Spacey nemkívánatos személynek számít Hollywoodban, mindössze egyetlen szerepet kapott az utóbbi időkben.
Fejléckép: Kevin Spacey (fotó/forrás:Ernesto Ruscio / Getty Images)