Vizuál

Ki kell-e mondanunk a múlt titkait?

2017.10.19. 10:39
Ajánlom
Mészáros Márta legújabb filmje egyszerre megrázó családi dráma és fontos kordokumentum.

Mészáros Márta legújabb, egész estés játékfilmjére nyolc évet kellett várni. Legutóbb 2009-ben az Utolsó jelentés Annáról járt tőle a mozikban. Ahogy egy interjúban elmondta, hosszú évekbe telt, amíg az Aurora Borealis - Északi fény filmtervét elfogadták; na nem a szokásos módon, a forgatókönyvet bírálták el a döntnökök, vagyis nem elsősorban azt. Andy Vajna behívta Mészárost és producerét az éttermébe, megkérdezte, akarnak-e filmet csinálni? A válasz persze igen volt. Mennyi pénz kell? - kérdezte Vajna. Elhangzott az összeg, majd anélkül, hogy köszönt volna nekik, vagy hellyel kínálta volna őket, a kormánybiztos bólintott - eldőlt az Aurora Borealis sorsa, elkészülhetett.

A dolog abszurditásával Mészáros Márta is tisztában van. Ami legalább ilyen elképesztő, az az állítólagos indok, az egyik döntéshozó miért nem szavazott bizalmat a filmnek korábban: szerinte Mészáros nem ért a nőkhöz.

A Szép leányok, ne sírjatok, a Kilenc hónap és a Napló gyermekeimnek alkotójáról ez elég derék kijelentés. Mészáros az, aki szinte egész karrierjében a nők szerepét vizsgálta sajátos történelmi-szociális helyzetekben. Nincs ez másként az Aurora Borealisban sem.

A vidéken élő Mária - Törőcsik Mari nemcsak tökéletes a szerepben, de a rendező elmondása szerint is ő az egyetlen, aki ezt el tudta játszani - levelet kap Oroszországból, áttételesen pedig a múltjából. 

Felszakadnak az emlékezés sebei és kómába esik.

Bécsben élő lánya, Olga - Tóth Ildikó érzékeny és megfontolt játéka - és unokája sietnek haza hozzá. Csodával határos módon Mária felépül a kómából - a párhuzam Törőcsik életével valószínűleg nem véletlen - és Olga kérésére beszélni kezd a múltjáról: hogyan próbált szerelmével Bécsbe szökni a háború után, és hogyan élte túl a vészterhes időszakot. A fiatalkori Marit Törőcsik Franciska alakítja, akinek nem volt könnyű feladata: karaktere óriási ívet ír le, és szemünk előtt válik naiv, szerelmes fiatalból bátor, elképesztően erős nővé. Törőcsik Franciska pedig mindegyik stációt kiválóan alakítja.

aurora borealis 27 ildiko mari

aurora borealis 27 ildiko mari

Mária múltja sötét titkokat rejt, a film egyik fő kérdése pedig az: tudnunk kell-e felmenőink, szüleink - és persze hazánk, szülőföldünk - múltjáról, legsötétebb titkairól is; vagy vannak emlékek, melyek jobb, ha a sírba szálnak?

Nem meglepő módon Mészáros válasza az őszinteség.

Bár az igazsággal fáj szembenézni, de így legalább elindulhat egy gyógyulási folyamat, az ország és az egyén életében egyaránt.

Az Aurora Borealis egyszerre szép és megrázó film, aminek egyedül talán az arányaival vannak gondok: hosszú a bevezetés, és Olgával is többet vagyunk napjaink Bécsében és Magyarországán, mint az indokolt volna. A hatásából viszont ez semmit nem vesz el - de nem is ad hozzá. 

 A cikk megjelenését követően a film forgalmazói az idézett Mészáros Márta-interjúva kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot juttatták el szerkesztőségünkbe:

Major István producer nyilatkozata

A forgatókönyvről akkor szereztem tudomást, amikor a 2014-es Berlini Filmfesztivál után cégünk kreatív producere, Gül Togay (a film későbbi társproducere) együtt utazott Pataki Évával, a forgatókönyv írójával. Éva elmesélte, hogy a Filmalap eutasította a filmtervet, majd Gül kérésére átadta elolvasásra a könyvet.

Mivel láttunk fantáziát a történetben, az írókkal átirattuk a forgatókönyvet és beadtuk filmterv fejlesztésre a Filmalapba, amelynek döntőbizottsága az átírt forgatókönyvre megszavazta a filmterv fejlesztési támogatást.

Ekkor még koprodukciós filmben gondolkodtunk, német, osztrák, illetve lengyel koproducer-jelöltekkel tárgyaltunk, a Filmalaptól egy 300 millió forintos támogatási szándéklevél állt rendelkezésünkre.

Miután a lehetséges koprodukciós partnerekkel a tárgyalások sikertelennek bizonyultak, a Filmalap a teljes finanszírozás lehetőségét is felajánlotta, azzal a kitétellel, hogy a főszerepeket magyar színészeknek kell játszania, továbbá a tervezett 900 millió forintos teljes költségvetést le kell csökkenteni.

A gyártási pályázat beadásakor valóban találkoztunk a Nobuban Andy Vajnával, a rendező, Mészáros Márta társaságában, de egyrészt barátságosan hellyel és kávéval kínált, másrészt annyit ígért csak, hogy ő amaga részéről támogatja a filmtervet, de erről majd a Filmalap 5 fős döntőbizottsága fog dönteni.

Végül 2015-ben gyártási pályázatunk pozitív elbírálásban részesült és 560 millió forintos támogatást ítélt meg a Filmalap, amely kiegészült a 200 millió forintos közvetett állami támogatással.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.
Színház

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.
Színház

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Plusz

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.
Zenés színház

Vörös Szilvia és Pasztircsák Polina is szerepel a Scala Ringjében

A két énekesnő koncerten énekelt már Milánó világhírű operaházában, ám színpadi szerepben mindketten A nibelung gyűrűje tetralógiában láthatók először a Scalában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás Pálfi György Tyúk című filmjéről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Ismét Szegeden versenyeznek az operatőrök – összeállt a 10. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál programja

A szakmai előzsűri több mint négyszáz filmből választotta ki a legjobb operatőri munkáért járó Zsigmond Vilmos-díjra esélyes alkotásokat, amelyek között indul az Oscar-díjra nevezett Árva és a számos nemzetközi fesztiválon elismert Csendes barát is.
Vizuál ajánló

Ha tudnék, beléd rúgnék: egy anya harca a káosz közepén

Február végén érkezik a hazai mozikba Mary Bronstein új drámája. A külföldi kritikusok szerint a főszerepben látható Rose Byrne élete alakítását nyújtja, a színésznőt játékáért Oscar-díjra is jelölték.
Vizuál ajánló

Kincskeresésre fel! – szívek és szerelmi történetek Valentin-napon a Néprajzi Múzeumban

Február 14-én két tematikus tárlatvezetéssel, valamint legújabb Szív küldi szívnek című kincskereső, nem csak randizók számára fejlesztett játékkal várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum.
Vizuál ajánló

Látvány, érzelem, történetek – közeleg a 10. Indiai Filmfesztivál Budapesten

Tizedik alkalommal tér vissza Budapestre az Indiai Filmfesztivál az Indiai Nagykövetség szervezésében. Február 27. és március 1. között a Puskin Mozi Metropolis terme ad otthont annak hét ingyenesen megtekinthető, magyar feliratos filmből álló válogatásnak.