Vizuál

Kiállítás a Várbazárban talált leletekből

2013.10.18. 11:00
Ajánlom
A Budán zajló kivitelezési munkálatok során talált, mintegy 750 évet átfogó leletanyagból a Budapesti Történeti Múzeumban nyílt kamarakiállítás, ahová a régészek a legszebb és legérdekesebb tárgyakat válogatták össze. A kiállított leletek között láthatók török- és középkori kerámiák, használati tárgyak, ékszerek és fegyverek is - mondta el Bodó Sándor, a múzeum főigazgatója a csütörtöki megnyitón.

Az ásatások során a volt Ifjúsági Park északnyugati részén, a teraszosan kiképzett hegyoldalban hódoltság-kori kőépületek  maradványai kerültek elő. Egyes részeiben téglapadlót, míg másokban döngölt agyagpadlót találtak a régészek. Az egyik épület, amelyet a hegyoldalba vágtak, pince lehetett, a felső teraszon pedig egy többhelyiséges, vakolt falú, többször újjá- vagy átépített épület állt. A déli épületrész belsejéből zöldmázas kályhaszemek, a fal elbontásakor pedig egy csontvázas sírt tártak fel - ismertette a leleteket Bencze Zoltán, a BTM Középkori osztályának vezetője.

Az osztályvezető rámutatott, hogy a munkálatok során kövezett járófelületekre és egy ritkaságnak számító vasrácsos, szűrőfedéllel ellátott lefolyóra is rátaláltak a szakemberek. A kiállítás két legjelentősebb darabja egy teljesen épen előkerült zárszerkezet, amelyben még a beletörött kulcs is látható, valamint egy női alakot formáló, csontnyéllel ellátott bicska.

Bencze Zoltán kiemelte: míg az Öntőház-udvaron korábban már voltak nagyobb felületi feltárások, a volt Ifjúsági Park területén eddig csak szondázó kutatásokra volt lehetőség. Így a Várkert Bazár rekonstrukciója adott lehetőséget először a területen lévő gazdag leletanyag feltárására.

Az Öntőház-udvar területét Zsigmond király uralkodása alatt csatolták a palotához, később pedig egy nagyméretű épületet emeltek rajta, amely valószínűleg raktár lehetett. A 16. századtól a 18. század közepéig ágyúöntő műhelyek működtek itt, majd lebontásuk után kerteket alakítottak ki. A Vízhordó-lépcsőtől délre található terület a középkorban és a 16.-17. században külvárosnak számított, a hódoltság kori ábrázolásokon a lejtő alján házak álltak, feljebb pedig temetők húzódtak, amelyek az 1684-es, 1686-os ostromok környékén pusztultak el.

A barokk korban a terület jórészt a vár védelmi zónájához tartozott, később a hegy lábánál lévő sávot fokozatosan beépítették, a lejtők felsőbb részén pedig a királyi kertek terültek el. Az alsó sávon álló polgári épületeket a Várkert Bazár építésekor bontották le. Az ásatások a Várkert Bazár területén augusztus elsején fejeződtek be, az Öntőház-udvarban azonban még a mai napig tartanak - mutatott rá Bencze Zoltán.

A november 10-ig megtekinthető tárlaton a csaknem 200 lelet és fénykép mellett az ásatási területet bemutató, lézerszkenneléssel készült fotók és egy 3D-s kisfilm is látható.A Budavári Szabadegyetem október 22-i és november 6-i előadásain a helyszínen dolgozó régészek tartanak előadást a munkálatokról és az előkerült leletekről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Vizuál videó

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Vizuál ajánló

Csaknem kétszáz filmet neveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra

A korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a 2025-ös MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált. A február végi határidőig az elmúlt egy év hazai filmes felhozatalából mintegy 200 nevezés érkezett be a szemlére.
Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte a Véletlenül írtam egy könyvet Montréalban

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montréal Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját. A hiánypótló családi film világszerte nagy siker és a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet és azóta is szerepel a mozik műsorán.
Vizuál interjú

Fényművészetről gyerekeknek – edukációs vasárnapi programok a Light Art Museumban

Hogyan hozhatjuk közelebb a kortárs művészetet, közelebbről annak egyik legizgalmasabb ágát, a fényművészetet a fiatalabb korosztályhoz? Hogyan gondolkodik erről a Light Art Múzeum csapata, amelynek tagjai egy egészen egyedi programot dolgoztak ki a GYIK Műhellyel közösen?