Pablo Picasso (1956) (Fotó/Forrás: Leopold Museum / D´Ora)
1907-ben nyitotta meg fényképész műtermét Dora Kallmus (1881-1963), az első nő, aki Bécsben ebbe az üzletbe belefogott. A hölgy remek összeköttetései révén hamarosan az osztrák, német és a francia társaság krémje is hozzá járt portrét készíttetni.
Az első művész, akit fotózott Gustav Klimt volt 1908-ben, az utolsó pedig Pablo Picasso 1956-ban.
Az impozáns kezdett és vég között nem kevésbé neves művészek, arisztokraták, politikusok, hírességek fordultak meg a bécsi, majd később a párizsi műtermében is, köztük a Rothschild család, Coco Chanel és Josephine Baker, Marc Chagall vagy Maurice Chevalier.
Alma Mahler (Fotó/Forrás: Leopold Museum / D´Ora)
A Madame d'Ora vagy Atelier d’Ora néven dolgozó Kallmust akkor kezdte el érdekelni a fotózás, amikor a festő Hans Makart, (1840–1884) fiának segédkezett. 1905-ben ő volt az első nő, akit az Osztrák Fotográfusok Szövetsége a tagjává fogadott. Szintén neki engedélyezték elsőként, hogy a fényképezéshez szükséges elméleti órákat látogassa a Graphischen Lehr- und Versuchsanstalt-on, aminek fotós óráira hivatalosan csak 1908-tól járhattak női hallgatók.
Mivel a fényképezéshez szükséges technikai képzést – szintén a neme miatt – nem kaphatta meg, maga mellé fogadta asszisztensnek Arthur Bendát (1885–1969). Ő végezte a munka technikai részét, amíg d’Ora a beállítással és a világítással foglalkozott és ő szerezte a kuncsaftokat is. Ez utóbbi elsősorban kapcsolatainak köszönhetően viszonylag könnyen ment: unokatestvére, Rosa Bertens (1860–1934) színésznő a színház világából hozott vásárlókat, Erich Korngold (1897–1957) zeneszerzővel való ismeretsége pedig a zenei körökből. Édesapja, Dr. Philipp Kalmus (?–1914) magas rangú jogász volt, így a társadalom felső rétegeiből is akadtak d'Orának megrendelői.
A stúdiót azonban az emelte a bécsi elit kedvencévé, hogy 1916-ban d’Orát kérték fel I. Károly osztrák császár (IV. Károly magyar király) koronázásának megörökítésére.
Ezt követően a császári család rendszeresen látogatta a műtermét.
A fentihez hasonló rangos megrendelések mellett d'Ora remek érzékkel fordult az újdonságok felé is, mint a tánc modern irányzatai vagy a divat. Sok energiát fektetett abba, hogy kitanulja a divatfotózás fogásait. Ez különösen 1910-20 után került a figyelem középpontjába, amikor az újságok a korábbi rajzos illusztrációkat fotókra cserélték. D'Ora több rangos külföldi és hazai magazinnak is dolgozott ebben az időben, mint a Die Dame vagy az Officiel de la Couture et de la Mode. A lapokban a fotói mellett gyakran rövidebb írásai is megjelentek.
D’Ora technikája nem számított forradalminak, az azonban igen, hogy a portrékon a kliensek egyéniségét ragadta meg.
A korábban a fotókon megszokott merev, előírásos beállításokkal szemben természetes pózokban fényképezte alanyait.
A háború után d'Ora a dokumentarizmus felé fordult. 1945-ben az osztrák menekülttáborokban fényképezett. Az 50-es években két sorozatot is készített a vágóhidakról, amiknek a brutalitását a háború borzalmaival állította párhuzamba. A munkái egyedülálló bepillantást mutatnak, abba, hogyan változott a Ausztria a monarchia korától a második világháború utánig.
Bár kikeresztelkedett, de zsidó származása és a politikai fordulatok miatt 1940-ben eladni kényszerült párizsi műtermét és évekig bujkált a nácik által megszállt Franciaországban és Németországban például egy kolostorban és egy tanyán. A holokausztban családja több tagját, többek közt testvérét, Annát is megölték. 1959-ben balesetet szenvedett, elgázolta egy motoros. Ennek következtében a memóriája jelentős részét elvesztette és nem tudott többé dolgozni. Utolsó éveit családjának a háború alatt elvesztett házában, Frohnleiten-ben töltötte. 1963 október 28-án hunyt el.
Mutassak remekül, Madame d'Ora!
/ MACHEN SIE MICH SCHÖN, MADAME D'ORA!
Leopold Museum, Bécs
2018. júl. 13–2018. okt. 29.
(via jwa.org)
hírlevél
