Vizuál

Kicsempészett műtárgyakat küldenek vissza Izraelbe

2022.03.23. 15:55
Ajánlom
Visszaküldik Izraelbe és a Palesztin Hatósághoz (PH) a Michael Steinhardt amerikai milliárdostól lefoglalt, Izraelből és a PH-ból kicsempészett műtárgyakat - adta hírül a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

A New York-i ügyészség jelentette be kedden, hogy visszaküldik Izraelbe a Michael Steinhardt milliárdostól lefoglalt 5 millió dollár értékű régiséget. Korábban Steinhardtot gazdag mecénásként tartották számon a helyi kulturális intézmények.

Az Izraelbe visszakerülő 39 műkincs között két, i.e. 5000 körülről származó aranymaszk is található, melyek értéke mintegy félmillió dollár (csaknem 162 millió forint), és egy, három halotti maszkból álló készlet, amelyek időszámításunk előtt 6000 és 7000 között készülhettek. Ezek összesen 650 ezer dollárt érnek (mintegy 210 millió forint) Alvin Bragg manhattani körzeti ügyész szerint.

Ezeket a ritka és gyönyörű, több ezer éves műtárgyakat elzárták a nyilvánosság elől, amikor illegálisan elrabolták és kicsempészték" 

- mondta Bragg."Irodám büszke arra, hogy ismét visszajuttatja a történelmi régiségeket jogos tulajdonosaikhoz" - tette hozzá.

A hatóságok szerint összesen 70 millió dollár értékű régiség került törvénytelenül Steinhardthoz, aki decemberben beleegyezett átadásukba azért, hogy elkerülje a vádemelést. Egyezményt kötöttek a 81 éves milliárdossal, melyben hátralévő életére eltiltották a régiségektől. Korábban már visszaadták Görögországnak és Jordániának az onnan kicsempészett műtárgyakat. Steinhardt ügyvédjei azzal védekeztek, hogy ügyfelük nem tudta, hogy lopott műkincseket ajánlottak neki megvételre.

Steinhardt-153803.png

montázs a visszaadott műtárgyakból (Fotó/Forrás: www.manhattanda.org)

A 39, Izraelbe visszakerülő tárgyból kedden 28-at adtak át az izraeli hatóságoknak. Három már korábban megtekinthető volt a jeruzsálemi Izrael Múzeumban, nyolcat pedig még nem találnak, de amint megkerülnek, visszaküldik. Az Izraelbe visszavitt műtárgyak közül többet az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordánia területéről csempésztek ki. Az amerikaiak a Palesztin Hatósághoz fognak eljuttatni egy 3000 éves kanalat, mellyel füstölésnél a tüzekre tömjént helyeztek.

wwwmanhattandaorg2-153803.jpg

zárt koporsó, larnax (Fotó/Forrás: www.manhattanda.org)

Steinhardt jelentős adományozója volt zsidó emberbaráti ügyeknek, s társalapítója volt a Birthright programnak, amely zsidó fiatalok díjmentes izraeli körútját szervezi. Mecénása volt az Izrael Múzeumnak, s más kulturális intézményeknek, köztük a nevét viselő, a Tel-Aviv-i Egyetemen található természettudományi múzeumnak.

 

Fejléckép: ezüst szarvasbika fejmaszk / fotó: www.manhattanda.org (New York-i ügyészség oldala)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Vizuál ajánló

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről.