Vizuál

Kifejezetten Kulka Jánosnak írták a hamarosan mozikba kerülő magyar kémfilmet

2022.04.06. 10:50
Ajánlom
Június 9-én debütál itthon az új magyar kémfilm, A játszma, a kultfilmmé vált A vizsga folytatása. Főszerepét a forgatókönyvíró Köbli Norbert egyértelműen Kulka Jánosnak írta, dramaturgiai szereppel ruházta fel a művész betegségét is.

Köbli Norbert A vizsga és A játszma forgatókönyvírója kiemelte:

A játszma Kulka János miatt létezik, neki írtam. Ő ugyanaz az ember maradt, aki volt. Kulka sztrókját beleírtam A játszma forgatókönyvébe: az általa játszott karakter, Markó Pál is sztrókot kap a film elején.”

kulkaportre-102119.jpg

Kulka János Markó Pálként A játszmában: a werkfilm egy pillanata (Fotó/Forrás: InterCom)

„Az élet és a fikció nagyon szépen találkozik A játszmában. Kulka visszajött egy másik világból, és mindannak, amit itt most megél, egészen más lett az értéke. Ez minden pillanatában benne van, ezt színészileg nem lehet tanulni” – hangsúlyozta Fazakas Péter rendező.

Kulka János a forgatáson hatalmas akaraterővel, rendkívüli önfegyelemmel, óriási erőbedobással dolgozott. Minden feladatot maga oldott meg, kaszkadőr dublőrt semmihez nem vett igénybe. Éjjel-nappal, hidegben, melegben helyt állt: úszott éjszaka a pilismaróti víztározó jéghideg vízében, de futott lélekszakadva a fehérvárcsurgói erdő vaksötétjében is.

Nagyon örültem a felkérésnek, és nagyon szívesen vállaltam a feladatot – mondta A játszmáról Kulka János. – Nagy feladat volt, igazi főszerep és igazi erőpróba. Egy kémet játszom, akiről sosem tudni, jót akar-e, vagy rosszat. A figura és köztem van némi hasonlóság... De legyen ez inkább meglepetés.”

A játszma története 1963-ban játszódik, Budapesten. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt), élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella) és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja, egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.

Kulka2-101206.jpg

A játszma egy jelenete (Fotó/Forrás: InterCom)

A játszma történetében nem lehet tudni, hogy Markó pontosan milyen állapotban van: mennyi maradt vissza a betegségéből, mire emlékszik, mire nem, hogyan érzékeli, értékeli a külvilág változásait.

Nem ismerjük a motivációt, a céljait, egy titokzatos férfi, maga a sötét, fekete lyuk. Amikor egy színész olyan szerepet játszik, amit magánemberként a saját bőrén már megtapasztalt, az olyan mély tudással, bölcsességgel, egyfajta derűvel tölti fel a filmbeli jelenlétét, ami máshonnan nem eredeztethető. Ez egy kegyelmi állapot, ami óriási pluszt ad az alakításához – én ezt a csodát látom, érzem Kulka játékában”– összegzett még a forgatás alatt Fazakas Péter.

Kulka1-100916.jpg

A játszma egy jelenete (Fotó/Forrás: InterCom)

A játszma a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Film Positive gyártásában készült. Producere Lajos Tamás (Örök tél, A berni követ, Apró mesék), rendezője Fazakas Péter (Árulók, Szabadság - Különjárat), a forgatókönyvet Köbli Norbert (Örök tél, Trezor, A berni követ, A vizsga) írta. A játszma operatőre Nagy András (Örök tél, Félvilág), vágója Kovács Zoltán, zeneszerzője Asher Goldschmidt, látványtervezője Vinnai Petra, jelmeztervezője Kemenesi Tünde. A főbb szerepeket Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Kulka János, Staub Viktória, Scherer Péter és Orosz Ákos játsszák.

A játszma 2022. június 9-én kerül a magyar mozikba az InterCom forgalmazásában.

A forgatás werkfilmjét itt nézhetik meg:

Fejléckép: Jelenet A játszmából (forrás: InterCom)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Farsangi programokkal vár szombaton a Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum önfeledt szórakozásra biztat, február 22-én családoknak, valamennyi generációnak számos programot kínál, hogy jobban megismerhessük az év legfergetegesebb időszakának, a farsangnak hagyományait.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült Leni Riefenstahlról, Budapestre látogat az alkotás világhírű producere

Február 27-én kerül a hazai mozikba a Riefenstahl című dokumentumfilm. A premiert követően, március 1-jén Budapestre látogat Sandra Maischberger világhírű újságíró, műsorvezető, a film producere, aki közönségtalálkozón vesz részt a Művész moziban.
Vizuál ajánló

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál hír

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Vizuál beszámoló

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.