Vizuál

Kígyók és Létrák címmel látható az Esterházy Art Dating győztes kiállítása

2025.02.25. 16:05
Megosztom
Egy indiai társasjáték ihlette azt a Molnár Judit Lilla képzőművész és Török Krisztián Gábor kurátor Létrák – A társadalmi mobilitás és az életutak metaforái című kiállítását, amely az Esterházy Art Dating esemény győztes pályázatából született. A terv az Esterházy Magyarország Alapítvány jóvoltából másfél millió forintos támogatással, kilenc hónap alatt valósult meg, az eredményt öt héten át láthatja a közönség a The Space Galériában. 

Az előző évben a Molnár Judit Lilla-Török Krisztián Gábor alkotta duó kiállításkoncepcióját találta a legkiemelkedőbbnek az Esterházy Art Dating kuratóriuma – döntésük kézzelfogható eredményével találkozhatnak a látogatók a The Space Art Gallery új kiállításán. Mint megírtuk, tavaly tavasszal tíz kurátor és húsz képzőművész ismerkedett egymással az Együtt a Művészetért Egyesület és az Esterházy Magyarország Alapítvány által közösen szervezett Esterházy Art Dating során. A 15-15 perces beszélgetések eredményképpen a rapid randik végére kialakult az a tíz kurátor-művész páros, akik ezt követően két hónapon keresztül dolgoztak közösen egy-egy kiállítás koncepcióján. A párosok májusban mutatták be terveiket a kuratórium előtt

Kigyok_es_letrak-4902-155026.jpg

A Kígyók és Létrák – A társadalmi mobilitás és az életutak metaforái című kiállítás a The Space Art Galleryben (Fotó/Forrás: Kocsis Ágnes)

A talányos Kígyók és Létrák – A társadalmi mobilitás és az életutak metaforái címet viselő győztes pályamunkában

az alkotók egy ősi indiai társasjáték által ihletett művészeti installáción keresztül kritikus szemlélettel vizsgálják a társadalmi mobilitás kérdését és az életutak metaforáit, az egyéni életpályák kiszámíthatatlanságát.

A Kígyók és Létrák nevű társasjáték logikáját újragondolva a mű a felemelkedés és visszaesés dinamikáját mutatja be, ahol a létrák és kígyók kortárs pszichológiai fogalmakhoz kapcsolódnak, például a „kitartás” vagy a „tanult tehetetlenség” jelenségeihez. A játékos struktúra mögött komoly társadalomkritikai kérdések húzódnak meg: mennyire befolyásolják külső körülmények a siker vagy kudarc esélyeit, és milyen szerepet játszanak ebben az egyéni döntések vagy a társadalmi meghatározottságok?

Kigyok_es_letrak_4664-155025.jpg

A Kígyók és Létrák – A társadalmi mobilitás és az életutak metaforái című kiállítás a The Space Art Galleryben (Fotó/Forrás: Kocsis Ágnes)

A kiállítás alapelemei – fém, fa, homok – egyszerre utalnak a társasjátékok, a játszóterek és a társadalmi struktúrák tereire. Az installációban a mezők között „lépkedő” néző részesévé válik egy szimulációnak, érzékelve a társadalmi mozgások összetett és sokszor frusztráló természetét. A kiállítás Éber Márk Áron magyar társadalomkritikai, valamint Mark Fisher író-filozófus és Byung-Chul Han kultúrateoretikus elméletével is párbeszédet folytatva arra reflektál, hogyan válik a kapitalizmus rendszerében a folyamatos „önoptimalizálás” elvárássá, és milyen pszichológiai hatásai vannak a sikerorientált társadalomnak. A látogatók egy interaktív leporelló és egyedi dobókockák segítségével a kiállítás tapasztalatát magukkal is vihetik, így a játék a tárlat révén felvetett kérdések a térből kilépve is tovább élnek.

A kiállítás 2025. február 20. és március 21. között tekinthető meg a The Space Art Galleryben.

Kigyok_es_letrak_4674-155026.jpg

A Kígyók és Létrák – A társadalmi mobilitás és az életutak metaforái című kiállítás a The Space Art Galleryben (Fotó/Forrás: Kocsis Ágnes)

Az Esterházy Alapítványok két, egymásra épülő projekttel támogatják a magyarországi fiatal képzőművészeti szcénát: az egyik, a 2009-ben az Esterházy Privatstiftung által alapított Esterházy Art Award-díj, amelyet kétévente egy független, nemzetközi zsűri ítél oda maximum három 45 év alatti magyar művésznek. A díj jelentőségét az összdíjazás mellett elsősorban az elismeréshez kapcsolódó, kétévente a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban megrendezett nagyszabású, a fiatal magyar művészeti szcéna legmértékadóbb áttekintétését nyújtó kiállítás is mutatja. 

A 2023-ban az Esterházy Magyarország Alapítvány és az Együtt a Művészetért Egyesület által elindított, minden páros évben megrendezendő Esterházy Art Dating a feltörekvő művészeket és kurátorokat összekapcsolva új együttműködéseket kíván létrehozni, miközben a nagyközönség számára is elérhetővé és érthetővé teszi a kortárs művészetet. Az edukációra és az alkotói tevékenységre összpontosítva a program inspiráló találkozásokat kínál, hogy a szélesebb közönség is aktív résztvevőjévé válhasson a művészeti diskurzusnak.

Fejléckép: A Kígyók és Létrák – A társadalmi mobilitás és az életutak metaforái című kiállítás a The Space Art Galleryben (Fotó/Forrás: Kocsis Ágnes)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Vizuál ajánló

Nemes Jeles László és Horvát Lili filmje is bekerült a III. BIFF programjába – íme az első címek

Az idei év nemzetközi fesztiválsikereivel tér vissza a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál október végén: itt vannak az első bejelentett címek a szemle kibővített programjából.
Vizuál ajánló

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Vizuál ajánló

Három történet Szlovéniából, amit érdemes lesz megnézni a Toldiban

Október 8. és 10. között rendezik meg a 10. Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös rendezvényének programjában díjnyertes alkotásokat láthat a közönség. 
Vizuál ajánló

Valódi események, hiteles történetek – szeptember végén indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A mesterséges intelligencia térnyerésének korában hogyan maradhatnak relevánsak a múzeumok, és miként segíthetik az eligazodást? Ezzel a központi témafelvetéssel indul a szeptember 28. és november 15. között zajló 21. Múzeumok Őszi Fesztiválja.