Vizuál

Kihirdették a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat kategóriagyőzteseit

2024.02.15. 14:15
Ajánlom
A pályázat győztes munkáiból április 11-én nyílik kiállítás a Robert Capa Központban, itt jelentik majd be a MÚOSZ Nagydíjának, illetve az André Kertész-nagydíj nyertesét is.

 

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) 42. alkalommal hirdette meg a Magyar Sajtófotó pályázatot, amelyre kétszátöven fotográfus 2470 pályaművel jelentkezett, a beküldött képek száma 6801 volt. A kiírásra 2023-ban készített fotókkal lehetett versenybe szállni, néhány sorozat-kategória kivételével, ahol a hosszú távon készült munkák közt néhány régebbi fényképet is elfogadott a zsűri – írta a szervezők közleménye.

A zssűri elnöke Szlukovényi Tamás, a Toronto/London székhelyű Archive of Moder Conflict kurátora volt. A zsűri tagja volt továbbá Stephane Arnaud, az AFP fotó főszerkesztője, Adrian Evans, a Panos Pictures igazgatója, Bócsi Krisztián, a Bloomberg News fotóriportere, valamint Szabó Bernadett, a Reuters fotóriportere.

A pályázat kategóriadíjait február 15-én délelőtt hirdették ki a MÚOSZ székházában, ám a MÚOSZ Nagydíjának, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium André Kertész-nagydíjának nyertesét egyelőre nem jelentették be:

az ő nevüket április 11-én hozzák nyilvánosságra, ekkor nyílik meg ugyanis a Capa Központban a pályázatra érkezett munkákat bemutató kiállítás.

A 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás a budapesti bemutatót követően vidéki körútra indul, szabadtéren lesz látható például Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Kecskeméten, Békéscsabán, Sándorfalván, mielőtt az év végén visszaérkezik a fővárosba, Rákospalotára.

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat nyertesei:

 

Hír-, eseményfotó
  • 1. díj: Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Ellenállás
  • 2. díj: Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Kiállás
  • 3. díj: Mohos Márton (24.hu): Kerítésvágó
Képriport
  • 1. díj: Mohos Márton (24.hu): Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon
  • 2. díj: Vörös Szabolcs (Válasz Online): A pokol kapuja – Dombasz – apokalipszis
  • 3. díj: Szollár Zsófia (Index.hu): Tanár nélkül nincs jövő
Mindennapi élet (egyedi)
  • 1. díj: Szajki Bálint (24.hu): Rajongás
  • 2. díj: Biczó Zsolt (szabadfoglalkozású): Kiterjesztett valóság
  • 3. díj: Bach Máté (Mediaworks Hungary): Gondoskodás
Mindennapi élet (sorozat)
  • 1. díj: Kölcsey-Gyurkó Sára (szabadfoglalkozású): Én 2.0
  • 2. díj: Farkas Norbert (24.hu): Városligeti majális, 2023. május 1., Budapest
  • 3. díj: Németh Kata (Index.hu): Negyven évesen költözött Budapestre, hiányozni fog a családjának
Emberábrázolás, portré (egyedi)
  • 1. díj: Éberling András (Magyar Nemzet): Sándor János nyugalmazott színházi rendező
  • 2. díj: Éberling András (Magyar Nemzet): Takács Gábor és a relativitáselmélet időfogalma
  • 3. díj: Cseke Csilla (szabadfoglalkozású): Szajki Bálint (24.hu): Márk
Emberábrázolás, portré (sorozat)
  • 1. díj: Szajki Bálint (24.hu): Suttogó
  • 2. díj: Mohos Márton (24.hu): Az ország legidősebb háziorvosa
  • 3. díj: Török János (Délmagyarország): Káposzta Mária
Művészet (egyedi)
  • 1. díj: Bach Máté (Mediaworks Hungary): Bánhidi Lilla krimiíró
  • 2. díj: Pelikán János (Képszerkesztőség): Bolero, a Győri Balett előadásában, Müpa, 2023. 11. 24
  • 3. díj: Ladóczki Balázs (Rockstar Photographers): Konfetti
Művészet (sorozat)
  • 1. díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): Kiszakítva
  • 2. díj: Szajki Bálint (24.hu): Fesztivál az erőműben
  • 3. díj: Ladóczki Balázs (Rockstar Photographers): A Balaton hangja
Sport (egyedi)
  • 1. díj: Balogh Dávid (szabadfoglalkozású): A lemenő Nap árnyékában
  • 2. díj: Czeglédi Zsolt (MTI/MTVA): Gyalogló hős a hősök előtt
  • 3. díj: Czeglédi Zsolt (MTI/MTVA): Bukás és a győztes
Sport (sorozat)
  • 1. díj: Koncz Márton (Nemzeti Sport): Virágos futballmajális
  • 2. díj: Purger Tamás (Magyar Hírlap): Úgy érzem magam, mint egy ember, aki megveri a szuperhősöket
  • 3. díj: Fekete István (szabadfoglalkozású): A világ legjobb szkanderese
Természet és tudomány (egyedi)
  • 1. díj: Vasvári Tamás (MTI/MTVA): Hárman
  • 2. díj: Lőrincz Ferenc Lőrinc (szabadfoglalkozású): Fénysebességgel az űrben
  • 3. díj: Tökölyi Csaba (szabadfoglalkozású): Nyíl
Természet és tudomány (sorozat)
  • 1. díj: Ruprech Judit (szabadfoglalkozású): Szelíd szabadság
  • 2. díj: Urbán Ádám (szabadfoglalkozású): Emlék a természet vadságának
  • 3. díj: Stiller Ákos (szabadfoglalkozású): Expedíció a világ legnagyobb ragadozómadár-gyülekezőhelyén
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)
  • 1. díj: Szajki Bálint (24.hu): Utazás az idősotthonban
  • 2. díj: Röhrig Dániel (Népszava – külső munkatárs): Tornádóra várva
  • 3. díj: Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Milena tükre
Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)
  • 1. díj: Erdős Dénes (The Associated Press): A lakhatás alapjog
  • 2. díj: Halasi Eszter (szabadfoglalkozású): Az utolsó utazók
  • 3. díj: Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Falusi fiatalok
Budapest 150 éves (egyedi)
  • 1. díj: Merész Márton (Énbudapestem): SUP
  • 2. díj: Győri Gabi (szabadfoglalkozású): Csarnok negyed
  • 3. díj: Fazekas István (HVG): Lánchíd 2023
Budapest 150 éves (sorozat)
  • 1. díj: Bódis Krisztián (szabadfoglalkozású): Budapest felülnézetből
  • 2. díj: Kiss-Kuntler Árpád (HVG): Angyalföld – 60 év, 60 kép (részlet a sorozatból)
  • 3. díj: Balázs Zsolt (szabadfoglalkozású): Patakvidék – Budapesti kis történetek
Escher Károly-díj a legjobb Magyarországon készült hírképért
  • Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Ellenállás
Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért
  • Szajki Bálint (24.hu)
Szalay Zoltán-díj – a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter
  • Szajki Bálint (24.hu)
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter
  • Török János (Délmagyarország)
A SPAR Magyarország különdíja - Díj a fenntarthatóság eszméjéért
  • Ruprech Judit (szabadfoglalkozású): Szelíd szabadság
Móricz-Sabján Simon-különdíj a Pictorial Collective felajánlásával a legjobb hosszútávú munkáért
  • Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu): Falusi fiatalok
Carl Zeiss Vision-különdíj az egyedi látásmódért
  • Bódis Krisztián (szabadúszó): Budapest felülnézetből
Dicséretben részesítve:
  • Vörös Szabolcs (Válasz Online): A kolónia
  • Sári Bence (szabadúszó): Kispiros

Fejléckép: Urbán Ádám: Emlék a természet vadságának (sorozat) (Fotó/Forrás: 42. Magyar Sajtófotó Pályázat)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket. 
Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését.