A különleges portréfilmben Nádas Péter monológja hallható, amely során
olyan témákról beszél, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem vagy a kultúra.
Monológját a rendező Pálos Gergely operatőr képeivel és Laurie Anderson New York-i avantgárd művész zenéjével párosítja. A Saját erdő egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különlegesen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült intellektus kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét. A film vágója Vághy Anna, a hangmérnök Zányi Tamás, a producerek pedig Sipos Gábor, Stalter Judit és Rajna Gábor. A dokumentumfilm a Cirko Film forgalmazásában kerül a hazai mozikba.
Kárpáti György Mór januárban adott interjút a Fideliónak a Jövő nyár című filmje kapcsán. A beszélgetésben szóba került a Saját erdő is, amelyről akkor még csak keveset árult el: „Orsós László Jakab kurátor, dramaturg, a New York-i Brooklyn Public Library művészeti vezetője találta ki, hogy készítsünk egy filmet Nádas Péterrel, ugyanis ők közeli barátságban vannak. Együtt meghatároztak egy játékszabályt, egy olyan formai megoldást, ami miatt ezt kísérleti dokumentumfilmnek is nevezhetjük. Annyit mondhatok, hogy a filmben látjuk Nádas Péterék gombosszegi házát, a kertet és a környező erdőt.”

Kapcsolódó
„Örök kérdés, hogy aki öngyilkosságot követ el, az miért teszi” – interjú Kárpáti György Mórral
Megmagyarázható-e egy öngyilkosság? Milyen krízisei lehetnek egy mai fiatalnak? Ehhez hasonló kérdések állnak Kárpáti György Mór legújabb filmjének, a Jövő nyár középpontjában. A rendezővel a forgatási tapasztalatokról, a Z generáció kihívásairól, a magyar filmesek helyzetéről beszélgettünk.
Nádas Péterről korábban több portréfilmet is készült, legutóbb Gerőcs Péter alkotása jelent meg 2019-ben Természetes ellenfény címmel.
Forrás: Litera
Fejléckép: Nádas Péter (Fotó/Forrás: Valuska Gábor)