Vizuál

Kizárják az oroszokat a cannes-i filmfesztiválról

2022.03.02. 11:25
Ajánlom
A májusi filmmustra szervezői nem kívánnak orosz delegációt fogadni, és nem szeretnék, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy megjelenne a seregszemlén, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik.

A 75. cannes-i fesztivál szervezői közleményben tudatták, hogy döntésük értelmében amíg a háború nem marad abba az ukrán népnek megfelelő feltételekkel, addig nem fogadnak hivatalos delegációkat Oroszországból, és nem fogadják el az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy jelenlétét.

„Szeretnénk ugyanakkor üdvözölni mindazokat Oroszországban, akik vállalták annak kockázatát, hogy tiltakoznak az Ukrajna elleni agresszió és invázió ellen” – tették hozzá a szervezők, azokhoz a művészekhez és a filmesekhez intézett üzenetükben, akik „nem hajlandók a nevüket adni az elfogadhatatlan tettekhez, és azokhoz, akik bombázzák Ukrajnát”.

A mustrát május 17. és 28. között rendezik meg a francia tengerparti városban. Az első cannes-i fesztivál elvileg 1939. szeptember 1-jén nyílt volna meg, de a Lengyelország elleni német invázió, azaz a második világháború kitörése miatt végül a seregszemle elmaradt, s két nappal később Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak. A szervezők megjegyzik: „Hűen a történelméhez, amely 1939-ben a fasiszta és náci diktatúrákkal szembeni ellenállással kezdődött,

a cannes-i fesztivál mindig is azon művészek és a filmesek szolgálatában áll, akik felszólalnak az erőszak, a retorzió és az igazságtalanságok elítélésére, valamint a béke és a szabadság védelmében.”

Fejléckép: A cannes-i fesztivál hivatalos zászlója (fotó: Gareth Cattermole / Getty Images Hungary)

Visszamondták részvételüket az orosz művészek a Velencei Biennálén

Kapcsolódó

Visszamondták részvételüket az orosz művészek a Velencei Biennálén

A hírt a biennále Instagram oldalán osztották meg először, majd a nemzetközi sajtó és az Index is átvette. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.
Vizuál ajánló

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.
Vizuál hír

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.