Vizuál

Klaus Maria Brandauerrel forgat Szabó István

2018.09.15. 10:05
Ajánlom
Jövő héten kezdődik Szabó István Zárójelentés című új filmjének a forgatása Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly és Kerekes Éva főszereplésével.

Szabó István 30 évvel utolsó közös munkájuk – az 1988-ban bemutatott Hanussen – után a főszerepet ismét Klaus Maria Brandauerre bízta, akivel olyan világhírű filmeket forgatott, mint az Oscar-díjas Mephisto és a Redl ezredes – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Zárójelentés további szerepeiben Stohl András, Udvaros Dorottya, Csomós Mari, Szirtes Ági, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter és Szarvas József lesz látható. A közlemény idézi az Oscar-díjas rendezőt, aki készülő filmjéről elmondta: a főhős orvosprofesszor, akit váratlanul nyugdíjaznak, lemegy szülőfalujába körorvosnak.

Energiája, érzelmi és társadalmi konfliktusok során segíti, hogy megtalálja fiatalkori önmagát. Ebben társa általános iskolai barátja, a falu plébánosa, akivel sorsuk azonossá válik

– mondta.

A Szabó István eredeti forgatókönyve alapján készülő Zárójelentés producere Sándor Pál és Tőzsér Attila. Szabó István és Sándor Pál több mint hat évtizedes pályafutássuk során most először dolgoznak együtt. A film operatőre Szabó István állandó alkotótársa, Koltai Lajos lesz, a film bemutatója 2019 második felében várható. A Zárójelentés gyártását 561,8 millió forinttal támogatja a filmalap.

Szabó István vidéki körorvosról forgat

Kapcsolódó

Szabó István vidéki körorvosról forgat

Hat év után ismét filmet készít az Oscar-díjas rendező. A szereposztásról egyelőre nincsenek információk, a stábból még csak az operatőr, Koltai Lajos biztos.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Vizuál hír

Novemberben érkezik Jórgosz Lánthimosz új filmje, a főszereplő ismét Emma Stone

A görög rendező Bugonia című rendezése egy 2003-as dél-koreak sci-fi vígjáték sajátos feldolgozása lesz. Emma Stone mellett Jesse Plemons és Alicia Silverstone is újra együtt dolgozott Lánthimosszal. 
Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.