Vizuál

Klímaszorongás, korrupció és felnövéstörténetek - jön a Verzió Filmfesztivál

2019.10.29. 13:50
Ajánlom
Az elmúlt évek legizgalmasabb dokumentumfilmjei várják az emberi jogi témákra fogékony közönséget a Verzió Filmfesztiválon, amelyen 46 ország 75 alkotását mutatják be november 12. és 17. között Budapesten, majd 21. és 24. között országszerte.
Verzio16_kreativ_A_4_hatalmi_ag_szekcio-104013.jpg

plakát (Fotó/Forrás: Verzió Filmfesztivál)

46 ország 75 dokumentumfilmje mellett közönségtalálkozó, szakértői beszélgetés és mesterkurzus is várja a közönséget a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet Budapesten többek között a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Toldi, a Művész és a Kino Café moziban rendeznek meg. A rendezvény vidéki helyszínei között lesz Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szeged és Szombathely is. 

A fesztivált idén Tompa Andrea író nyitja meg, a nyitófilm Alexander Nanau román rendező Colectív című alkotása lesz november 12-én este 7-kor a Trafó Kortárs Művészetek Házában. A dokumentumfilm bemutatja, hogyan rántotta le a leplet oknyomozó újságírók egy kis csoportja a korrupt román egészségügyi rendszerről egy 2015-ös halálos kimenetelű tűzvész után.

Az idei mustra három kiemelt szekciója az Antropocén, A 4. hatalmi ág és az Így növünk fel nevet kapta, a fesztivál idei mottója: Lásd élesebben!

Antropocén szekció

Az antropocén egy javasolt új földtörténeti kor neve és távolról sem örvendetes jelenség. Az embernek az elmúlt száz évben bolygónkra gyakorolt hatása felfoghatatlan mértékben, lehet, hogy visszafordíthatatlanul megváltoztatta a Földet. Ma már a klíma, a források, számtalan faj fennmaradása, sőt az élethez való jog forog kockán. 

A szekció 9 filmje az ezzel kapcsolatos reflexiókról, felelősségről, a változás szükségességéről szól. Stefano Liberti olasz rendező Szójalizmus című filmje a sertéshús és az ahhoz kapcsolódó monokultúrás szójatermesztés folyamatát kíséri végig, míg Ton van Zantvoort Birkák hőse című alkotása az őszinte idealista, Stijn pásztor története, aki rossz helyre és korba született. A Légszomj című filmben Daniel Lambo rendező apja és sok más falubeli halála után elindul, hogy kiderítse az igazat a halálos azbesztiparról. Fredrik Gertten Kiszorítva című alkotása a lakásárak emelkedéséről, az arctalan főbérlőkről szól.

Zuzana Piussi szlovák alkotó Ostrom alatt című alkotásában hét éven keresztül követte végig, hogyan harcolnak Körmöcbánya lakói a helyi és a nemzetközi bányásztársaságokkal, akik egyesült erővel akarják kitermelni az aranyat és az ásványokat a hegygerincből, míg Peiman Zekavat Timbo című dokumentumfilmje a felépülő gátak miatt kiszorított brazil őslakos közösség életét mutatja be. Nikolaus Geyrhalter osztrák filmes Földről készített portréfilmjét hét olyan helyszínen forgatták, ahol az emberi tevékenység jelentős mértékben beavatkozott a természetbe. Nino Jacusso Fair trade - Ami jár, az jár című alkotása a neoliberális gazdasági modellt mutatja be, míg a Wagner és a paradicsomok című film egy elnéptelenedő kis közép-görögországi falu életét tárja a nézők elé Marianna Economou rendezésében.  

When Tomatoes Met Wagner - Trailer from Anemon on Vimeo.

A vetítések kiindulópontként szolgálnak az egyéni felelősség, a legjobb fogyasztói és termelési gyakorlatok, valamint a hosszútávú hatások és a fenntarthatóság kérdéseiről folytatott vitákhoz.

A fesztivál vendégei lesznek az Ostrom alatt című film kapcsán Lubo Kurthy és Ivanka Uhrikova aktivisták; a Szójalizmus társrendezője, Enrico Parenti, valamint a Légszomj rendezője, Daniel Lambo, akiknek közönségtalálkozók keretében tehetik fel a nézők kérdéseiket.

4. hatalmi ág

A szekcióban 7 lenyűgöző dokumentumfilmet láthatunk, amelyek kritikai vizsgálatnak vetik alá a mai társadalmak különféle média-típusait – nyomtatott sajtó, televízió, internetes média – és működési mechanizmusait, kitérve a szakmai etika, objektivitás és közszolgálatiság kívánalmaira.

Itt látható Askold Kurov orosz rendező Novaya című filmje az oroszországi független újságírás mindennapi valóságát mutatja be. A szerkesztőség - szigorúan bizalmas című film Mikala Krogh rendezésében az Ekstra Bladet című dán pletykalapról szól, amely úgy próbál megmaradni a piacon, hogy egyre több botrányról és szenzációról tudósít. A naplemente kápráztató fénye című dokumentumfilmben egy alacsony költségvetéssel dolgozó televíziós híradó riportere a helyi hírek útvesztőjében kalauzolja Salomé Jashi rendezőt a vidéki Grúziában, míg Kresalek Dávid Hackni című alkotásában feltárja a médiahekkelés jelenségét, miközben pillanatképet nyújt egy fiatal közép-európai demokráciáról és a sajtó állapotáról a kétezres évek elején.

Az álhírek és alternatív tények korában a nyílt forrású információszerzés szerepe megnő – ez a civilekből álló nemzetközi oknyomozó újságíró csoport, a Bellingcat működésének alapja. A vágy népköztársasága című film a kínai livestream sztárok virtuális szobáiba visz, melyek rajongók millióinak válnak kapcsolódási pontjává. De mi mozgatja ezt a bizarr online színjátékot?

People's Republic of Desire from TripodMedia on Vimeo.

A 16. Verzió Fesztiválon a Novaya és az Oleg Szencov ügyét feldolgozó A per rendezője, a Szaharov-díjas ukrán filmes Askold Kurov tart mesterkurzust.

A Közép-európai Egyetem Center for Media, Data and Society (CMDS) Intézetével közös szervezésben pedig szakértői panelbeszélgetéseken vitatják meg az oknyomozó újságírás feladatait és a fenntartható média újfajta gazdasági modelljeit.

Így növünk fel

A fiatalok különösen nehezen élik meg az egyre fenyegetőbb problémákat, s egyre hangosabban tiltakoznak az ellen, hogy az idősebb generációk az ő jövőjüket áldozzák fel az azonnal megtermelhető profit oltárán. Az Így növünk fel szekció 11 filmje azt vizsgálja, hogyan birkóznak meg a felnőtt korba lépéssel a mai fiatalok a világ különböző pontjain, lakjanak a sarki tundrán, vagy egy buddhista kolostorban Malawiban; valahol Amerikában faji, etnikai előítéletektől sújtva, a közösségi média nyomásának kitéve, vagy éppen Brazíliában.

Különböző nézőpontokból feldolgozott felnövéstörténeteket láthatunk a Buddha Afrikában, a Milyen nagy a világegyetem?, a Csúszópálya, a Tinibálvány és a Te jössz! című filmekben, akárcsak Mijie Li Konfuciusi álom című alkotásában, amely a konfuciusi szellemben nevelő kínai család dilemmáit mutatja be. Reetta Huhtanen Molenbeek istenei című dokumentumfilmjében pedig a brüsszeli Molenbeek negyedben a vallási pluralizmusra rácsodálkozó gyerekek nyitottságát ismerhetik meg a nézők. 

Anna Eborn Transznisztra című mozgóképe az utolsó gondtalan nyarukat töltő fiatalokat, míg Nagy Anikó Mária rendező Vonal felett című alkotása a profi sportolók terhét cipelő két magyar nővért mutatja be. Mari Gulbian Amíg apa haza nem ér című alkotása két lányról szól, akik egy olyan grúziai muszlim faluban élnek, ahonnan a férfiak tömegesen mennek el Szíriába harcolni, a Hal című mozgóképben Abouzar Soltani rendező a Magyarország déli határán fenntartott tranzitzónában hónapokig várakozó iráni apa és kisfia történetét meséli el.

A Diák Verzió ismét ingyenes filmvetítésre és beszélgetésre várja a középiskolásokat.

Az idén öt film szerepel a válogatásban. Második alkalommal áll össze Gyerekzsűri, ezúttal az UNICEF Magyarország és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány diákönkéntesei együttműködésével. A Gyerekzsűri a Diák Verzió programjából választja ki és díjazza a legjobb, középiskolásoknak szóló filmet.

16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilmfesztivál
Budapest - november 12-17.
Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szeged, Szombathely - a Szabad Terekkel közös szervezésben - november 21-24.


A 16. Verzió fiataloknak szóló programjait az Európai Parlament támogatja.
A 16. VERZIÓ Filmfesztivál az Európai Unió Kreatív Európa Programjának támogatásával valósul meg.

 

Fejléckép: jelenet Dina Naser Apró lelkek c. filmjéből (Fotó: Verzió Filmfesztivál)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Vizuál hír

Novemberben érkezik Jórgosz Lánthimosz új filmje, a főszereplő ismét Emma Stone

A görög rendező Bugonia című rendezése egy 2003-as dél-koreak sci-fi vígjáték sajátos feldolgozása lesz. Emma Stone mellett Jesse Plemons és Alicia Silverstone is újra együtt dolgozott Lánthimosszal. 
Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.