Vizuál

Kocsis Ágnes drámájával folytatódik a Filmrendezők klubja

2025.01.17. 12:35
Ajánlom
Január 20-án 19 órától a Művész Mozi Buñuel termében Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmjével, a Pál Adrienn című alkotással folytatódik a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének sorozata. A rendező a vetítést követően mesterkurzust tart a résztvevőknek.

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című alkotását 2010-ben mutatták be. A film megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI díját a 63. Cannes-i Filmfesztiválon, az Un Certain Regard szekcióban, majd húsz díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon, többek között Zürichben, Rigában vagy Cottbusban. A Pál Adrienn idehaza a 42. Magyar Filmszemlén is négy fődíjat hozott el, legjobb filmnek választotta mind a szakmai zsűri, mind a közönség, és

a Magyar Filmkritikusok Szövetsége is ennek az alkotásnak ítélte a legjobb rendezés díját

– emlékeztet közleményében a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete.

A történet főhőse Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik.

Az alkotás főszerepeiben Gábor Éva, Znamenák István, Horváth Ákos, Pokorny Lia és Hegyi Izabella látható. A január 20-i vetítést követően Kocsis Ágnes a forgatás műhelytitkaiba is beavatja a résztvevőket mesterkurzusán. A rendezővel Till Attila beszélget.

További részletek a Művész Mozi oldalán.

Fejléckép: Jelenet a Pál Adrienn című filmből (Fotó/Forrás: Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni?” – a Nemzet Színészei is megszólaltak Gobbi Hilda végakarata kapcsán

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett tizenkét művész írta alá azt a közleményt, amely számon kéri az illetékeseket, amiért a hazai színházi világért oly sokat tevő színművész végakaratát nem telesítették maradéktalanul.
Színház

Kálid Artúr: „Az én apám nem volt az életem része”

A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Vizuál

„Hihetetlen erő van a fiatal filmesekben” – díjnyertes rendezők a Magyar Filmszemle visszatéréséről

Tizenhárom év szünet után idén ismét visszatér a Magyar Filmszemle. A Fidelio magyar filmrendezőket kérdezett meg arról, miért örömteli, hogy ismét megrendezik a fesztivált. Fekete Ibolya, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes, Pálfi György, Sándor Pál, Szász János és Tarr Béla is megosztotta velünk gondolatait.
Színház

Zalán János cáfolja, hogy felnőttszínházzá alakítaná a Kolibrit

„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Színház

Ellinger Edina: „Ahol ennyi kreatív ember van, ott érdemes dolgozni”

Nemrég derült ki, hogy újabb öt évig Ellinger Edina vezetheti a Budapest Bábszínházat. Az igazgatót friss pályázatáról, a pozícióval járó nehézségekről, a tanításról, mértéktartásról és önvizsgálatról, valamint az új kihívásokról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Vizuál ajánló

A Teremtéstől az Ígéret földjéig – kortárs bibliaértelmezések a MODEM-ben

Február 8-án nyit az Eredet a debreceni MODEM-ben. A gyűjtemény a 21. századi ember nézőpontjából, kortárs magyar művészek segítségével értelmezi Mózes öt könyvét, azaz az emberiség őstörténetét, mely a zsidóság és kereszténység által meghatározott kultúrák értékrendjének alapja. A kiállítás április 20-ig megtekinthető.
Vizuál hír

Juliette Binoche lesz a 78. Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke

A világhírű szemle története során mindössze másodszor fordul elő, hogy két egymást követő évben női elnöke lesz a zsűrinek. Juliette Binoche azon kevés színészek egyike, akinek sikerült elhódítania a filmvilág legfontosabb elismeréseit. 
Vizuál ajánló

Áradás – hamarosan a mozikban az év animációs szenzációja

Február 6-án debütál a magyar mozikban Gints Zilbalodis Áradás című animációs filmje, amely az elmúlt évben több tucat elismerést kapott különböző rangos fesztiválokon, és két kategóriában is esélyes Oscar-díjra.
Vizuál hír

A nagyközönség előtt is láthatóvá válik Barcsay Jenő hatvan éve lappangó monumentális szénrajza

Már dolgoznak a Ferenczy Múzeumi Centrum restaurátorai azon a monumentális szénrajzon, amelynek megtalálása a Barcsay 125 jubileumi emlékév egyik szenzációja.