Néhány éve bejárták az internetet azok a fotók, amelyen néhány nyugati város Kínában felépített másolatai láthatóak. Párizs, Las Vegas, New York jellegzetes épületei, lakóházai egészen különös látványt nyújtanak kínai változatban. Többek között azért is, mert senki nem lakik bennük, szellemvárosként meredeznek a semmi közepén.

Amikor először megjelentek a Hong Kong és Kína határán fekvő Sencsenben felépült Kulturális Központ képei, megdöbbentő volt az épület külső és belső hasonlósága a budapesti Művészetek Palotájához. Itt azonban szerencsére nem egy gagyi koppintásról van szó, hanem egy olyan nagyszabású projektről, amelyben magyar építészeknek csak nagyon ritkán van alkalmuk részt venni.

A történet mintegy harminc évvel ezelőtt kezdődött, amikor Sencsen egy csendes, alig húszezres halászváros volt. Akkor indult be az iparosodás, amelynek köszönhetően ma már egy picivel többen lakják: egészen pontosan 15 millióan. Az emberiség történetében még nem nagyon volt példa ilyen mértékű urbanisztikai és szociológiai robbanásra ilyen sebességgel, és ez meg is látszódott a városon. Hiába ugyanis a rengeteg ember, ilyen rövid idő alatt nem tudott kialakulni egyetlen olyan kulturális befogadótér sem, amely képes lenne kiszolgálni egy ekkora közönséget. Így a sencseniek, miután lehúzták a napi nyolc órát a melóban, jobb híján a plázákban gyűltek össze, az idejüket mozizással, evéssel és vásárolgatással múlatva.

2007-ben aztán felkerekedtek a sencseni vezetők, és elindultak nyugatra, hogy megnézzék, miként lehet otthont teremteni a kultúrának. Így kerültek Budapestre, ahol nagyon megtetszett nekik a MüPa és az, hogy az épületben nem csak egyféle intézmény működik. Az épületet tervező Zoboki Gábort és Demeter Nórát gyorsan meg is hívták, hogy belsőépítészeti tanácsadóként működjenek közre a Nanshan névre keresztelt kulturális gigaközpont épülésében. Szakértékből aztán hamarosan generáltervezők lettek, azaz gyakorlatilag ők tervezhették meg az épületegyüttes legfontosabb darabjának belső tereit és homlokzatát, illetve közreműködtek az épület mellett fekvő uszoda és sportcsarnok tervezésében is.

Kína, akár csak az arab világ, tele van nyugati sztárépítészekkel. Az amerikai Steven Holl egyik leghíresebb munkája például Sencsen tengerpartján áll. Holl vízszintes, fektetett felhőkarcolói mellett a város repterét a milánói Massimiliano Fuksas építette, de korunk talán legismertebb építésze, Zaha Hadid is épített egy operaházat a szomszédos kantonban. Zoboki Gábor szerint a kínaiakat az győzte meg, hogy ők a többi nyugati építésszel szemben nem a saját elképzeléseiket próbálták ráerőltetni a sencseniekre, hanem képesek voltak gondolkozni a helyiek fejével is. Ezen kívül heteket töltöttek Kínában, aprólékosan tanulmányozva a helyi viszonyokat és napi szinten együtt dolgozva a sencseni kivitelezőkkel, amely szintén nem jellemző az inkább európai vagy amerikai irodáikból dolgozó építészekre.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a magyarok mindenre bólogattak volna, amit a kínaiak akartak. Kezdésként például meg kellett győzni őket, hogy teljesen felesleges 3000 fős koncerttermet építeni, mert ez pont azt az intimitást és emberközeliséget öli meg, amelyre törekedni szeretnének. A végül 1400 fős koncertterem mérete mellett az is szokatlan a kínaiaknak, hogy a teremben egyáltalán nincs szükség mesterséges hangosításra, köszönhetően Federico Cruz Barney akusztikus és a magyar építésziroda együttműködésének. A terem igazi újdonsága a MüPához képest egyébként nem is a különleges akusztika, hanem a mozgatható tetőelemek, melyek eltolásával a koncertterem méretét és akusztikai jellegét is könnyen meg lehet változtatni.

Az épület belső terét a kínai színházra rendkívül jellemző szalag-motívumok és vörös-kék maszkok díszítik, és akárcsak a MüPában, itt is van egy kisebb terem. Zobokiék számára az egyik legnehezebb feladata a kínaiak meggyőzése volt arról, hogy ne egy újabb mozit építsenek a koncertterem mellé, hanem inkább egy színháztermet, ahol lehet gyerekelőadásokat rendezni. Sencsenben ugyanis ötmillió gyerek él, akiknek eddig esélyük sem volt arra, hogy élőben lássanak például egy bábelőadást.

A Nanshan Kulturális Központban egyébként az európai szemnek talán az épületeket összekötő árnyékoló szerkezet a legkülönlegesebb. A tízezer darabból álló alumíniumformának ugyanis minden egyes darabját egyenként vágták ki és szerelték össze a munkások - ez a világon bárhol máshol elképzelhetetlen lenne.

Ázsiában Hudec László óta nem volt hasonló léptékű építkezésben magyar tervező. Zoboki szerint azonban a siker nem csupán az övé és Demeter Nórával vezetett építészirodájáé, hanem az egész magyar mérnök- és építészközösségé: "Benne van minden tudásunk a Műegyetemtől Kodály Zoltánig.  Egyedisége, európaisága, léptéke és minősége hosszú évekig viszi jó hírünket Ázsiában is."