Vizuál

Kolodko-cementcápák hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre

2024.06.04. 11:55
Ajánlom
Olyan új szoborcsoporttal jelentkezik a Duna-parton Kolodko Mihály szobrász, amelyre még nem volt példa a karrierjében. Különleges anyagból készült cápák sora kerül ki a folyó váci szakaszára, amelyek a környezetszennyezésre irányítják a figyelmet.

A legújabb Kolodko-szoboregyüttes egyértelmű üzenete a környezettudatos élet szükségszerűsége. Ezt pedig nemcsak a művek formai koncepciója kívánja közvetíteni, hanem azok alapanyaga is szimbolikus kettősséget hordoz. Az elkészülő cápák létezésének szubsztanciája ugyanis a hulladék,

kötőelemüknek pedig a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) evoBuild termékmárkájához tartozó alacsonyabb szén-dioxid kibocsátású cementből készült betont választotta a művész.

Utóbbi, a közelmúltban bevezetett kategóriába hangsúlyozottan a vállalat alacsony szén-dioxid-kibocsátású cement- és betontermékeit sorolja. Az építőanyag-ipari cég anyavállalatához, a Heidelberg Materialshoz hasonlóan kiemelten kezeli a klímasemlegesség kérdését, ezért is döntöttek úgy, hogy Magyarországon is elérhetővé teszik az evoBuild termékcsaládot, mely a hagyományos betonnal azonos friss és megszilárdult tulajdonságokkal rendelkezik, azonban minimum 30%, de akár 80%-kal is csökkenti a CO2-lábnyomát – áll a cég közleményében.

A nem mindennapi együttműködés koncepciója kapcsán gyorsan egymásra találtak a felek. Régóta tervben volt már egy ilyen tematikájú szoborcsoport megvalósítása a művésznél, a DDC pedig mint felelős és meghatározó piaci szereplő, már hosszú ideje kiemelten kezeli az alacsonyabb környezeti lábnyom és a klímacél elérésének kérdését. Amikor a párhuzamra fény derült a közös munka szinte azonnal elindult, hiszen a kooperáció tökéletesen szimbolizálja a szobrász és a vállalat törekvéseit is. A közös pont is adott volt, hiszen Kolodko Mihály Vácon alkot, míg a DDC egyik cementgyára, egyben székhelye is a város mellett található – emelték ki a közleményben.

Dunaicapa13-115416.jpg

Kolodko Mihály: Dunai Cápa (Fotó/Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.)

Minden szoborban érdemi alkotóelemként jelenik meg a Duna-parti hulladék. Elkészítésükhöz ugyanis a kihelyezéshez kiválasztott partszakaszon fellelt szemetet gyűjtött és használt fel a szobrász.  Ezúttal tehát

a Kolodko-szobrokra jellemző karikaturisztikus vonás már a szoborcsoport anyagválasztásában is tetten érhető, hiszen a szobrok teste egyszerre épül fel a dunai hulladékból

és az alacsony ökolábnyomot biztosító, új betonból. Az alkotások ráadásul egyenként a partszakasz szennyezettségét is tükrözik, hiszen annál több került egy-egy cápába a hulladékokból, minél többet lehetett fellelni az adott helyszínen.

A cementcápák több mint fél éven keresztül a Váci Tragor Ignác Múzeumban is megtekinthetőek lesznek, hiszen Kolodko Mihálynak időszakos kiállítása nyílik az intézményben, Dunai Cápa címmel. „Nagy megtiszteltetés, hogy a váci múzeum adhat otthont a művész legújabb alkotásainak.

Szeretnénk megmutatni, hogy a kultúra lehet meghökkentő, szórakoztató és egyben elgondolkodtató is. Egy-egy cápaszobor mondanivalója túlmutat önmagán, felkiáltójel a Duna védelmében.

Reméljük a környezetszennyezés csökkentésének üzenetét is magukkal viszik a kiállítás látogatói” – mondta Fehérváriné Tóth Helga, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója.

Az építőipar és a fenntarthatóság közötti egyensúly megteremtése érdekében sürgető a környezetbarát megoldások keresése. Innovatív technológiák és fenntartható gyakorlatok bevezetésével csökkenthető a betonipar ökológiai lábnyoma. Többek között ezért is fontos, hogy egyre többen ismerjék meg és alkalmazzák az alternatív megoldásokat az építőiparban – zárta közleményét az építőanyag-ipari vállalat.

Fejléckép: Kolodko Mihály: Dunai Cápa (forrás: Duna-Dráva Cement Kft.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
Vizuál

Műkincsrablás Lengyelországban – izgalmas politikai krimi érkezik a mozikba

Június 27-től érkezik országszerte a mozikba a lengyel-magyar koprodukcióban készült Szent című film, amely Szent Adalbert gnieznói ereklyetartójának 1986-os elrablását dolgozza fel.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Ezekkel a programokkal hangolódhatunk a dívákra a Zene Házában

Már eddig is sok kapcsolódó esemény vezette fel a Dívák & Ikonok kiállítást, de ezután is számos izgalmas előadással, tárlatvezetéssel, egyéb programmal hangolódhatunk a dívákra. (GALÉRIÁVAL!)
Vizuál magazin

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Vizuál ajánló

Wim Wenders-filmhetet tartanak az Art+ Cinemában

Június 28. és július 2. között a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást lehet majd elcsípni mozivásznon szinkronnal, majd ezek után legfrissebb alkotását, immár felirattal.
Vizuál gyász

Elhunyt Donald Sutherland

Az Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész 88 éves korában hunyt el csütörtökön Miamiban. Halálhírét fia, a szintén színész Kiefer Sutherland jelentette be.
Vizuál ajánló

Mi köze Bobby Ewingnak a magyar gombfocihoz?

A Dallas sorozatból ismert Patrick Duffy is látható lesz Vékes Csaba legújabb, Lepattanó című vígjátékában, amely egy különleges sportszubkultúra, a szektorlabda világába kalauzolja el a nézőket. Cikkünkben megtekinthető a film első teaser előzetese.