A válogatás célja az volt, hogy a művek mellett a szerző gondolatait, inspirációit is megismerhesse az olvasó/látogató. A tárlat első fotója például a Parlament tövében kakáló Tyereskovát ábrázolja, a kép mellett a következő mondat olvasható: "Tegyen egy kattintással egy szavazatot a virtuális Parlament kapuja elé, amely szavazat egy virtuális dobozba csomogolt virtuális kakiként, mint tégla így a magasba törhet falat képezve, tán magasabb falat, mint a Parlament épülete." A művész a 2006-os ősz zavaros politikai légkörében fejezte ki nemtetszését a politikusokkal szemben, a fotó mellett pedig az akció indítékairól és ideológiai hátteréről olvashatunk.

Ahogy Kozma Péter, a kArton Galéria tulajdonosa írja a könyv előszavában, a művészet - és különösen a modern vizuális kultúra - esetében kifejezetten hasznos lehet, ha ismerjük az alkotó motivációit: így nem csupán egy vizuális élményt, hanem történetet kapunk. Példaként a kötetben és a galériában egyaránt szereplő Esterházy Marcell-műveket hozza fel. Először egy videó-installációt látunk: a nézővel szemben, egy asztal végén öregember ül, és rántott húst eszik tört krumplival. A körülötte ülők arca nem látható, csak gyors, kapkodó mozdulataik, ahogyan egy-két perc alatt befalnak egy teljes ebédet.

A képekhez tartozó történetből kiderül, hogy az öregember Esterházy nagyapja, aki hihetetlen lassúsággal és méltósággal evett a családi ebédeken: amíg a többiek három fogást végigettek, ő akkor végzett az elsővel. Esterházy felgyorsította a videót, így az idősíkok megcserélődnek: az öregember él a maga normális, nyugodt tempójában, míg körülötte értelmetlen gyorsasággal villognak a baracklevek és a mártásokba merülő evőeszközök. A nagypapa halála után a lakását eladták, a fotókon az üres lakás szerepel: a falon két magányos konnektor, a szürkés-fehér tapétán néhány sötétebb folt. A falra akasztott festmények, szőnyegek tapétába mélyedt árnyékai a halott utáni űrt ábrázolják, egy emberi élet negatívjaként tűnnek fel.

A kiállítás egyik legjobb darabja a Fekete váza, fehér tányéron címet viseli, s megdöbbentő módon egy fekete vázát ábrázol - fehér tányéron. Bár  Gerber Pál munkája egyszerűségével már önmagában is hatalmas fityiszt mutat a túlbonyolított művészkedésnek, a mű a hozzá tartozó szöveggel válik egésszé: "A művészet hosszú idő óta jellemzően terhelt a hangos kijelentésektől, bombasztikus hatásoktól, a kisszerű nagyotmondástól. Kellene egy olyan mű, mint például egy fekete váza, fehér tányéron. Egy egyszerű kijelentésként értelmezhető prezentáció, egy neutrális látvány, egy egyszerű állítás plasztikusan, szemléletesen..." Nos, a mű megszületett, a kompozíció fehéren-feketén ábrázolt valósága meglepő erővel hat a szemlélőre.

A gondolkodtató váza alkotójánál kicsit nehezebb dolguk volt a Smellaction alkotóinak. Alapgondolatuk az volt, hogy a modern ember életében a szaglás méltatlanul háttérbe szorul, pedig közismert tény, hogy az emberi test természetes illatainak a párválasztásban is nagyon komoly szerepe van. Igor és Ivan Buharov (Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél) eggyel tovább gondolta a dolgot, a párválasztás helyett a pártválasztást állítva a középpontba. Hiszen sokkal egyszerűbb lenne úgy dönteni, hogy nem a kartonfülke magányában próbál az ember súlyozni a sok ígéret között, hanem egyszerűen elsétál a Parlamenthez és szépen végigszagolgatja a jelölteket, majd kiválasztja a legszimpatikusabbat. A Smellaction megálmodói eredetileg úgy tervezték, hogy levélben keresik meg a politikai élet vezetőit, s kérnek tőlük egy-egy átizzadt pólót, zoknit, esetleg alsónadrágot, majd mindezt egy kiszuperált csokiautomatában teszik elérhetővé a közönség számára. Ez végül nem jött össze, ám a szemlélő így is választhat egy-egy fiktív Orbán-atléta, Bajnai-jégeralsó, Mesterházy-derékmelegítő, esetleg egy Hoffmann Rózsa-titokzokni közül.

Szintén társadalmi jelenségre, ezúttal nők szerepére reflektál két másik alkotó. Szabó Esztert korunk egyik súlyos duója ragadta meg: az apró, teljesen értelmetlen kutya és a hozzá tartozó nő, aki úgy bánik az állattal, mint egy kisbabával. A videó-installáció alapja egy naptár volt, melyben hagyományos Miasszonyunk képek szerepeltek, amiken Mária a gyermek Jézust ringatja. Szabó újraértelmezésében Mária 21. századi nővé, Jézus pedig ölebbé alakult. A festményeket Szabó még harminc másodperces loopok formájában animálta is. Az egyiken a fekete keretes hipszter-szemüveget és kapucnis pulcsit viselő Mária egy szuszogó, nyöszörgő, szörcsögő kutyát ölel, a következőn pedig egy rózsaszín ködmönkébe öltöztetett uszkár-keveréket, amely szintén liheg, és Mária okostelefonjának kijelzőjét kapargatja. Mindezt Mária gyöngéd törődéssel figyeli.

Fabricius Anna Háztartási Anyatigris című képsorozatát az egykori énekesnő, Galambos Dorina ihlette, aki kijelentette, hogy születendő gyermekét tigrisként fogja védelmezni, bár az nem derült ki, hogy ki ellen. A képek között akad a hajszárítót revolverként markoló pongyolás anya, a porszívó fémcsövét viperaként szorongató anya, valamint a partvisnyélre, mint bajonettre támaszkodó anya. A képek mellett külön érdemes elolvasni egy kiállított levelet, melyben egy nő Fabricius metrókon is látható képeire reagál, azokat egyszerre vádolva a következőkkel: burzsoá világszemlélet, rosszindulat, gyerekek-anyák utálata.

Fabricius képei azonban nagyon jók, akár a kiállítás többi darabja: Hecker Péter fotókról mintázott ál-szocialista-realista festényei, vagy Kis Róka Csaba vérrel és humorral színezett képei. Pedig kortárs művésznek lenni nem könnyű. Hogy mennyire nem, azt a kArton falán olvasható Gerber Pál-idézetnél jobban nehéz volna megfogalmazni: "A mai dizájnerek feladata nem kevesebb, mint egy olyan szekrényt tervezni, amely megjelenésével, formai hatásával képes megakadályozni a következő nukleáris háború katasztrófáját."