A BKV-n töltött időt megnyered vagy elveszíted? Hozzátesz a napodhoz, vagy elvesz belőle? Itt pótolod be a napi sajtót, miközben sebtében megreggelizel? Gyorsan válaszolsz pár e-mailre? Esetleg végre van időd könyvet olvasni? Vagy élvezed, hogy elszakadhatsz a képernyőtől? Ha jó útvonalon közlekedsz, akkor csak figyeled a járókelőket, gyönyörködsz a városban?

A névadó-alapító, Jean-Claude Decaux 1964-ben építette az első utasvárót, amely egyszerre volt funkcionális utcabútor és hirdetési felület. Célja az volt, hogy mindenki jól járjon – a városlakók, a hirdetők, és az önkormányzat. Azóta a JCDecaux a világ vezető outdoor médiavállalatává vált utcai bútorok, közlekedési hirdetések és óriásplakátok hirdetési lehetőségeit kínálva.

Kortárs festmények a megállókban (Fotó/Forrás: JCDecaux )

A cég a marketing erejét először az irodalom szolgálatába állították. 2017 óta sikerrel fut Álljon meg egy novellára! pályázatuk, amely kapcsán a közlekedés közösségi jellegét az irodalomba is átültették. A megállók tábláira anonim pályázva bárki felkerülhet a műkedvelő asztalfiókírótól a profikig.

2019-ben úgy érezték, itt az idő, hogy a kortárs képzőművészet elitista imidzsével szembemenve behozzák azt az emberek hétköznapjaiba és megmutassák: bárki számára hozzáférhető – néhány hétig a megállókban fizikailag is. Körülbelül 100 helyszínen bukkantak fel 25 kortárs magyar alkotó művei. Plakát lett többek közt Bak Imre, Birkás Ákos, Bukta Imre, Fehér László, Kicsiny Balázs, Maurer Dóra, Nádler István, Nagy Kriszta x-T vagy Radák Eszter egy-egy műve.

Spengler Katalin és Zsikla Mónika kurátorok a képválogatás során két szempontot tartottak fontosnak: megjelenjenek a 20. századi, napjainkra jellemző festészeti tendenciák, legyenek absztrakt, figuratív és posztdigitális irányúak, és előtérbe kerüljön egy generációs párbeszéd, a különböző korosztályok nézőpontjának bemutatása. Így az alkotók közt akad a harmincas években született, és olyan is, aki még nem töltötte be a harmincat.

Kortárs festmények a megállókban (Fotó/Forrás: JCDecaux )

Amikor az emberek az első kávé előtt, képernyővédőn lévő tekintettel bámulnak ki a fejükből, vagy már kifacsarva kullognak haza, akkor ne egy tisztítószer-reklámot vagy egy tévéműsor stábját bámulják, hanem egy műalkotást. Talán ahogy az átlagos reklámok egy idő után elemeikre esnek, ha sokáig nézzük őket – a frappánsnak tűnő szlogen elveszíti az értelmét, a modell ijesztővé válik –, itt épp fordítva: kellő idő ráfordításával összeáll a kép.