Vizuál

Kortárs fotók a szomszédból

2009.11.23. 09:49
Ajánlom
Az osztrák művész házaspár, Heinz Cibulka és Magdalena Frey, már két éve Budapesten készíti műveit, amelyek – eddigi életművük egy részével együtt – két helyszínen tekinthetők meg.

Heinz Cibulka a kortárs osztrák fotóművészet egyik meghatározó személyisége. Költőként kezdte, majd a szavak helyett inkább a képi kifejezésmódot választotta; saját elmondása szerint vizuális haikukat készít. Felvételei mindig az élet, nem pedig a fényképezés szempontjából érdekesek, a leghétköznapibb jeleneteket, tárgyakat, embereket ábrázolják. Sorozatait négy képből állítja össze, teljesen véletlenszerűen, mégpedig akkor, amikor már meg van róla győződve, hogy az adott felvételek létrejöttének körülményeit elfelejtette. Koncepciójának lényege, hogy két véletlenszerű képet mindenképpen összefüggésbe lehet hozni egymással, egy harmadik bebizonyíthatja, bonyolíthatja, vagy elbizonytalaníthatja az első kettő közötti kapcsolatot, a negyedikre pedig azért van szüksége, hogy a gondolkodás és a képzelet által létrehozott rendszerezési elveket megdöntse. Én személy szerint szinte mindegyiknél látni véltem valamiféle mögöttes tartalmat, az automatikus asszociáció előidézte, hogy a négy kép egy egésszé álljon össze. Ez a hatás ellensúlyozza azt, hogy a képek fotográfiai szempontból nem túl vonzóak, viszont annál inkább gondolkodásra késztetik az embert.

Magdalena Frey is más pályáról lépett a képek világába - ápolónőnek tanult, aminek köszönhetően műveiben újra meg újra megjelenik az emberi test, az intim részletek, a vér, az orvosi kellékek, egyszóval a kórházélmény motívuma. Különösképpen sokkoló az az 576 képből álló vizuális napló, amely saját terhességét, a szülést, majd a gyermekágyas hetek eseményeit dolgozza fel, meglepő alapossággal mutatva meg a női test átváltozását és a születés misztériumát. Nagy hatással bírnak a képek, főleg azokra akik személyesen még nem tapasztalták meg az élményt, csupán elméleti tudással rendelkeznek. Ki gondolná, hogy ilyen körülmények között, egy kiállításon „gyanútlanul" sétálgatva köszön majd szembe vele a valóság, hosszú percekre a falra szegezve a tekintetét.
Frey immár két éve építi következetesen képi világát, legfontosabb kifejezőeszköze a színes montázstechnika, legjellemzőbb témái pedig a női létezés szakaszai, a vidéki élet, a messzi kultúrák - mindezek hol a középkori bibliák képi világát idézve, hol pedig sokrétű komplexitással, festményszerűen mesélnek el történeteket.
Helyet kap a kiállításon három rövidfilm is. Az egyik asszociatív szekvenciák sorában pásztázza végig két fiatal nő egy napját, a második Frey portréja egy budapesti művésznőről, Ujj Zsuzsi andalító-ironikus zenéjével fűszerezve, a harmadik pedig egy-egy rövid filmportré három nőről, akik ahogy életük környezetében megjelennek inkább tipikusnak mondhatóak, mégis összetéveszthetetlen személyiségként mutatkoznak meg.

  

Magdalena Frey és Heinz Cibulka fotóművészek kiállítása
Budapest Kiállítóterem
Budapest Galéria Kiállítóháza
Nyitva: december 6-ig (a megvásárolt jegy csak aznap érvényes mindkét helyszínen)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál india

Nézze élőben, hogy készül egy festmény!

Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.
Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.