Vizuál

Kortárs freskók a MODEM-ben

2017.01.28. 16:07
Ajánlom
Chicagótól kezdve Budapesten át Záhonyig érkeztek alkotók Debrecenbe, hogy a kiállítótér falait a szakralitás kérdésköréhez kapcsolódó monumentális falfestményekkel borítsák be.

Elkészültek a MODEM úgynevezett „white cube” tereire tervezett freskók, pontosabban szekkók, amelyeket a tavaly novemberben meghirdetett kortárs freskófestő pályázat nyertesei valósíthatnak meg a művészeti központ második emeletén. Január 10. és 20. között csaknem 250 négyzetméternyi falfelületet töltöttek meg képi narratívával a legjobbnak választott jelentkezők.

A Lehet kortárs a freskó? elnevezésű, rendhagyó felhívásra összesen 50 pályamunka érkezett az ország minden részéről és határon túlról is. A zsűri – Golda János Ybl-díjas építész, Kónya Ábel, a MODEM művészeti vezetője, valamint Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész – tíz alkotást választott ki, amelyeket tervezőik január 10-én kezdtek felfesteni a MODEM „white cube” tereiben.

Az alkotók Chicagótól kezdve Budapesten át Záhonyig különböző városokból érkeztek a MODEM-be, ahol 5, 6, 7 és 8 méter széles, valamint 3,6 méter magas felületekre festenek „kortárs freskókat”, a szakralitás kérdésköréhez kapcsolódva, az Újkerti születéstől Jézus bevonulásán át a legkülönbözőbb címekkel. A

hordozót a kiállítótér fehérre festett gipszkarton falai jelentik,

így a „freskó” szó csak a köznyelvben meghonosodott elnevezésként értelmezendő, valójában gyorsan száradó anyagokkal való szekkókat készítenek a jelentkezők, atmoszférájukban kapcsolódva a keresztény kultúrkör szellemi és lelki hagyatékához.

A rendhagyó kezdeményezés nyomán több mint egy hétig éjjel-nappal dolgoztak az alkotók a térben, ahol az így elkészülő „freskókiállítás” 2017. január 21-én nyílt meg a nagyközönség előtt. A kiállítás zárásával a falfelületeket a következő tárlathoz készítjük elő, így az alkotások – amelyekről professzionális fotódokumentáció készül – 

az „utókornak” csak fénykép formájában maradnak meg. 

Látogatható

Lehet kortárs a freskó? című kiállítás 2017. január 21-től február 19-ig látogatható a MODEM II. emeleti kiállítóterében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.
Vizuál pesti vigadó

Kulisszatitkok – színház kívül-belül

Csoportos tárlat és programsorozat 70 színházi iparművész 150 különleges alkotásával a Vigadó Galériában.