A Konok-Hetey Művészeti Alapítvány és az ELTE Művészettörténeti Intézetének közös szervezésében létrejött két előadás-sorozat a kortárs képzőművészet rejtelmeibe kívánja bevezetni felnőtt hallgatóit, nem csak állítva, de bizonyítva is, hogy a kortárs művészet korántsem egy szűk réteg kiváltsága.
Az egyetemi évvel párhuzamosan zajló előadások keddenként 18 órakor kezdődnek az ELTE Gólyavárban (VIII. Múzeum krt. 4.), az előadók között pedig igazán nagyszerű neveket találunk.
Az első alkalomra október 26-án kerül sor, amikor is Sturcz János művészettörténész ad elő Él-e még a művészet? A képzőművészet fogalmi és műfaji változásai a 80-as évektől napjainkig címmel.
Természetesen ezt az előadást továbbiak követik novemberben, így november 2-án Horányi Attila (Modern vagy kortárs művészet?- Mi a különbség?), egy héttel rá Peternák Miklós (Új médiumok a kortárs művészetben), majd november 16-án Péli Péter (A művészet háború utáni helyzete) lép katedrára, akit Aknai Tamás követ (Neoavantgárd, transzavantgárd, posztmodern) a hónapot pedig egy igazán izgalmas másfél óra zárja, amikor arra a kérdésre kaphatunk majd választ, hogy kit szeret a kortárs műélvező és miért?
Most pedig akár Ön is lehet a három szerencsés egyike, akit partnerével együtt ingyen hallgathat bele az előadások valamelyikébe, ha az alábbi kérdésünkre helyesen válaszol november 1-ig.
Kérdésünk: Honnan ered az avantgárd szó?
hírlevél












