Vizuál

Kossuth-díj: Sajdik Ferenc karikaturista

2013.03.15. 19:25
Ajánlom
Karikaturistának születni kell - mondta az MTI-nek Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista annak kapcsán, hogy munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.

Sajdik Ferencnek az indoklás szerint azonnal felismerhető, egyedülálló stílusú rajzaiért, kedvesen groteszk, esendő, összetéveszthetetlen karakterű figuráiért, portréiért, nagy sikerű, mára legendává vált rajzfilmjeiért és könyvillusztrációiért, páratlan életművéért ítélték oda az elismerést, amelyet a művész helyett lánya vett át pénteken a Parlamentben.

"Mondani sem kell, hogy örültem neki, főleg mert karikaturista még nem kapott Kossuth-díjat. Nem azért mondom, hogy dicsekedjem ezzel, hanem a szakma nevében örülök" - fogalmazott az MTI-nek Sajdik Ferenc. Mint felidézte, akkor döntött későbbi pályája mellett, mikor a rajziskolában meglátott egy nyomtatáshoz használt klisét és azon Pintér Jenő egy karikatúra-sorozatát. "Valószínűleg eljutottam volna ide egyébként is, mert humoros rajzokat gyerekkorom óta rajzolgattam" - jegyezte meg, hozzátéve: már édesanyja is gyűjtötte a karikatúrákat a családi fotóalbumba, melyet gyermekként sokat lapozgatott.

Sajdik Ferenc szerint nem lehet megfogalmazni, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó karikaturista legyen, de az biztos, hogy születni kell rá. Különböző előképzettséggel rendelkeztek a Ludas Matyinál dolgozó kollégái is: Balázs-Piri Balázs villamosmérnöknek, Brenner György nyomdásznak tanult, de voltak, akik például kirakatrendező iskolából jöttek - emlékezett. Mint hozzáfűzte, ő maga először a Rádió- és Televízióújságnál dolgozott tíz évig mint tördelőszerkesztő, s csak másodsorban mint karikaturista; a Ludas Matyihoz 1965-ban került, majd a lap mellett ki is tartott egészen annak 1990-es évekbeli megszűntéig.

A Pom Pom meséi és a Nagy ho-ho horgász című rajfilm-sorozatokról is ismert művész egy Műcsarnokban rendezett karikatúra-kiállításnak köszönhetően került kapcsolatba a filmmel. "Egy hét méter hosszú rajzot készítettem a kiállításra Budapestről, ezt látták filmgyári vezetők, akik kisfilmet szerettek volna belőle csinálni" - idézte fel Sajdik Ferenc. Mint elárulta, a kisfilm végül nem valósult meg, ekkor ismerkedett azonban össze Dargay Attilával és Jankovics Marcell-lel, akik később felkérték, hogy rajzoljon figuraterveket, háttereket a La Fontaine-mesesorozathoz. 

Sajdik Ferenc az 1990-es évek óta nem rajzol újságba, könyveket azonban azóta is szívesen illusztrál, és az utóbbi években táblaképeket, portrékat is készít. Munkáiból Vácon nyílt állandó kiállítás.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Petíció indult Vészabó Noémi Munkácsy-díjának visszavonásáért

Petíció indult annak érdekében, hogy vonják vissza Vészabó Noémi Munkácsy-díját, az aláírók szerint a kitüntetett „minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülöző, amatőr festői életúttal rendelkezik.”
Vizuál hír

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál ajánló

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.