Vizuál

Közösen forgat Hartai Petra és Vilmányi Benett

2021.03.29. 15:30
Ajánlom
Zajlik Szabó Mátyás első egész estés filmje, a Vándorló leveleknek a forgatása; a sci-fi elemekkel tarkított, kelet-európai közegbe ágyazott történet két fiatal egymásra találásáról szól.

Három éve kezdett el érlelődni a Színház-és Filmművészeti Egyetemet 2014-ben elvégző Szabó Mátyás fejében első nagyjátékfilmjének az ötlete, amely két magányos, zárkózott ember különös kapcsolatáról szól. „A kezdetektől szerettem volna ezt az általános érvényű, mesei motívumokra épülő történetet egy sajátos, kelet-európai környezetbe ültetni” – vallja a pályakezdő rendező.

werk_PPP3004-lr-151619.jpg

A rendező instruál a Vándorló levelek c. film forgatásán (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Filmteam)

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában nyerte el végleges formáját az elképzelése és idén januárban a Filmintézet 67 millió forintos gyártási támogatásával zöld utat kapott a megvalósítás is. Bár a koronavírus-járvány megnehezítette az előkészületeket, a stáb kitartó, kemény munkájának köszönhetően március 17-én elindulhatott a 25 napos tervezett, budapesti helyszíneken és stúdióban zajló forgatás.

Az elsőrangú szereplőgárda kiválasztása mellett a rendező kiemelt figyelmet fordított a film egyedi látványvilágának a megteremtésére is. Szeretné ugyanis a nézőket kimozdítani a szerelmes filmekhez fűződő megszokásaikból, és merészen mást akar mutatni nekik annál, mint ami a műfaji keretekből fakad.

Levelek6-151621.jpg

Vándorló levelek c. film (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Filmteam)

Levelek5-151623.jpg

Nagy Mari és Vilmányi Benett a Vándorló levelek c. filmben (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Filmteam)

Levelek3-151623.jpg

Vilmányi Benett és Hartai Petra a Vándorló levelek c. filmben (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Filmteam)

werk_PPP3766-151618.jpg

Vándorló levelek c. film (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Filmteam)

Ábel (Vilmányi Benett) a különleges képességekkel rendelkező, húszas évei végén járó fiatalember, a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, és így segít őket megtalálni. Munkája az élete, amit csupán a vénkisasszony Mituk nénivel (Nagy Mari) oszt meg. Viszont minden megváltozik, amikor hibát vét, és egy felnőtt nő, Vera (Hartai Petra) látására csatlakozik rá.

Neki köszönhetően elkezdi másként látni a világot, és különös kapcsolat kezd köztük kialakulni. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, azonban ez a szokatlan összhang nem tartható fenn örökké.

A film rendezője a Határ című vizsgafilmjével Karlovy Vary-ban debütáló Szabó Mátyás, aki legutóbb a 90-es években tomboló ufóláz közepette egymásra találó férfi és nő románcát dolgozta fel a Jövetel című kisfilmjében. A Vándorló levelek forgatókönyv a rendező, valamint Mikó Csaba és Barcsai Bálint együttműködésének a gyümölcse. Az egyedi képi világáért a FOMO - Megosztod, és uralkodsz operatőre, M. Deák Kristóf felel, a látványtervezés Töröcsik Ambrus (Senki szigete) érdeme, míg a jelmezek Kasza Emese (Mei Kawai, ReCirquel) munkáját dicsérik, zenei világát Keresztes Gábor fogja megteremteni (Drakulics elvtárs, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre). A film vezető producere Iványi Petra (FOMO).

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Százegy éves korában elhunyt Francoise Gilot festőművész

A művész hosszú ideje tüdő- és szívproblémákkal küzdött. Francoise Gilot-ra sokáig Pablo Picasso múzsájaként tekintettek csak, de idővel saját munkái révén is kivívta a világ figyelmét.
Vizuál hír

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

Június 6. és 10. között a Kossuth-díjas magyar rendező hét felejthetetlen alkotását láthatja az amerikai közönség, méghozzá felújított formában.
Vizuál hír

Ami a fa mögött szárazon marad – Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren.
Vizuál gyász

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán.