A szakmai zsűri indoklásában méltatta „a film mesteri ötvözetét, amely a tudományos ismereteket egy érzelmes, emberi történettel fonja egybe – a szenvedély, a kitartás és az álmok erejének történetével.
A dokumentumfilm bepillantást nyújt a vezető laboratóriumok világába, emlékeztetve arra, hogy még a legnagyobb horderejű felfedezések is egy fiatal elme kíváncsiságával kezdődnek.
A magyar fizikus, Krausz Ferenc életéről és a Nobel-díjig vezető pályájáról készült portréfilmet az október 22-25. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Technológiai Film Fesztiválon (Science & Technology Film Festival) láthatta először a nemzetközi közönség. A fesztivált a tudós videóüzenetben köszöntötte. Az álmoktól a csillagokig – Tudomány a nagyvásznon mottóval megrendezett tematikus szemle célja a tudományos és technológiai filmek javának felvonultatása, és platform teremtése a tudás, az ötletek és a tapasztalatok cseréjéhez a tudomány különböző területei és a kreatív iparágak képviselőinek, nem kevésbé a filmszerető közönségnek – olvasható az Nemzetközi Filmintézet (NFI) közleményében.
Mint írták, a Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában című portréfilmben a 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett magyar tudós először meséli el élete történetét. A vidéki gimnazista, aki tizenévesen a baráti összejöveteleket vaskos fizika- és matematikakönyvekre cserélte, kutatásaival mára a tudományos élet élvonalában van. A példás életutat a határok folyamatos feszegetése és a kitartás jellemzi:
édesapjától tanulta, hogy kemény munkával és jó csapattal bármilyen cél elérhető.
A film bemutatja egyedülálló felfedezését is, amely láthatóvá tette az elektronokat az emberi szem számára, ezzel nemcsak a tudományos világot forradalmasította, hanem új lehetőségeket teremtett az orvosdiagnosztikában és más területeken is. „Ez a tudományterület tartozik egy s mással a világnak, talán egy napon még az utca emberének, mindenkinek jót tehet, ezen dolgozom” – fogalmazza meg hitvallását Krausz professzor a filmben.
Kiss Gábor Istvánt, a film rendezőjét is idézi a közlemény: „Izgalmas volt megismerni nyugtalansággal átszőtt lényét, amikor egy kihívással vagy egy megválaszolatlan kérdéssel szembesül a szakterületén. Mindezek mellett mégis rendkívüli nyugalom és fókusz jellemzi: képes kizárni a kételyek és bizonytalanságok zaját, szilárdan hisz a kitartás és a kemény munka erejében – az értékekben, amelyeket édesapjától tanult.
Számára minden kudarc csupán egy újabb lépcsőfok, kutatásai teljes odaadással, szívét-lelkét beleadva folytatja, és rajongó szenvedéllyel viszonyul a munkájához.
A 61 perces dokumentumfilm az NFI támogatásával készült, gyártója a Film Positive, producere Lajos Tamás, operatőre Gajdics Dávid, vágója Vághy Anna, zeneszerzője Dózsa Péter, rendezője Kiss Gábor István. A Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában megnézhető a FILMIO kínálatában.
Fejléckép: Jelenet a Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában című filmből (Forrás: NFI)

hírlevél








