Vizuál

Kukkantson be az Oscar főpróbájára!

2019.02.24. 16:30
Ajánlom
Ma este eldől, hogy Roma vagy A kedvenc ér több szobrot. Közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban adják át 91. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A gála főpróbáját szombaton tartották, ahol a sztárok még az estélyi, teljes smink és frizura nélkül veszik végig az esti show részleteit. Galériánkból kiderül, hogy ez milyen vidám esemény.

A legtöbb résztvevő, köztük a díjazottak is farmernadrágban, tornacipőben sétáltak végig a Hollywood Boulevard-on lefektetett vörös szőnyegen, amelyen megérkeznek a sztárok a Dolby Színház bejáratáig. A több mint 250 méter hosszú és tíz méter széles szőnyeg mentén felállították a kordont és a lelátót, ahol több száz néző, számtalan fotós és riporter kap helyet, akik jelen lehetnek a sztárok bevonulásánál.

A női résztvevőknek, köztük a díjátadóknak azonban azt a magas sarkú cipőt, vagy ugyanolyan magasságút kellett viselniük, amelyben részt vesznek a ceremónián a kamerák és a mikrofonok megfelelő beállítása miatt.

A díjat átadó sztárok többségének, köztük Daniel Craignek és Charlize Theronnak, Brie Larsonnak és Samuel L. Jacksonnak, vagy Angela Bassetnek és Javier Bardemnek elegendő volt egyetlen próba, ám mások, köztük Dana Carvey, Mike Meyers és Serena Williams kértek egy második lehetőséget is. 

Serena Williamset elkísérte egyéves kislánya is, aki vasárnap este is ott lesz a színfalak mögött, amikor Williams díjat ad át. 

A díjakat átvevőket dublőrök helyettesítették,

akik az AP amerikai hírügynökség tudósítása szerint a filmcsillagoknál is ékesebb köszönőbeszédeket mondtak a főpróbán. Szombat este a gálán fellépő művészekkel köztük Lady Gagával, Bette Midlerrel, Jennifer Hudsonnal és a Queen együttessel tartottak utolsó kamerapróbát.

A filmakadémia Oscar-szobrait a testület több mint 8 ezer tagjának szavazatai alapján ítélik oda. A győztesek nevét rejtő borítékokat csak a ceremónia alatt, a színpadon nyitják fel. Idén a legtöbb, tíz-tíz jelölést Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér mexikói családtörténete és Jorgosz Lanthimosz A kedvenc című kosztümös történelmi drámája kapta. 

A legjobb film kategóriájában nyolc produkció verseng az Oscar-szoborért: a Román és A kedvencen kívül a Fekete Párduc, a Bohém rapszódia, a Csillag születik, az Alelnök, Spike Lee rasszizmus elleni politikai filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman és Peter Farrelly roadmovie-ja, a Zöld könyv, amely az amerikai délen játszódik a szegregáció idején. Két jelölt úttörőnek számít: a Fekete Párduc az első szuperhősfilm, a Roma pedig az első, streaming-szolgáltató által forgalmazott alkotás, amely esélyes a legjobb film díjára. A Netflix Romája ráadásul az első idegen nyelvű film lehet, amely elnyeri az elismerést.

Az idei Oscar-gála előkészítése szokatlanul zaklatott volt: a filmakadémiának egy sor kérdésben visszakoznia kellett, nem lett új díjkategóriája a legnépszerűbb filmnek, nem lesz házigazdája az Oscar-műsornak és a programot sem tudták lerövidíteni néhány díj reklámszünetben való átadásával.

A háromórás élő televíziós közvetítés producerei, Donna Giliotti és Glenn Weiss azonban az utolsó simítások közepette bizakodóan beszéltek a show-ról. Lendíthet a műsor évek óta hanyatló nézettségén, hogy idén a legjobb film díjáért versengő alkotások zöme a mozikban is kasszasiker lett, a nyolc filmre együttesen 1,3 milliárd dollárért (364 milliárd forintért) váltottak jegyet az észak-amerikai mozinézők. A producerek ezért a műsorban a Fekete Párduc, a Bohém rapszódia, a Csuklyások és a Zöld könyv című filmeket állítják a reflektorfénybe.

A Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett Oscar-gálát világszerte 225 országban és térségben közvetítik, Magyarországon a Moziverzum csatornán látható az élő adás.

Mindazoknak, akik – például a hétfői munkanapra való tekintettel – nem virrasztják át az éjszakát, kollégánk reggel összefoglalóval jelentkezik a gála legfontosabb vagy legizgalmasabb pillanataival. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meztelenre vetkőzni még az orvos előtt sem!

Láthatóvá válnak a cselédlányok, szegényebb sorból való asszonyok hétköznapjai, a kor egészségügyi, higiéniai, sőt erkölcsi viszonyai. Szécsi Noémi legutóbbi kötetében dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói alapján enged bepillantást a 19. század végén és a 20. század elején élő nők életébe.
Klasszikus

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.
Jazz/World

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Színház

Szeptemberben sem tartják meg a POSZT-ot

A szervezők közleménye szerint egy későbbi időpontban rendezik meg a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót.
Fidelio Tours

A fürdődivat történelmét mutatja be a német bikinimúzeum

A Bad Rappenau-i BikiniArt Museumban a látogatók a gyapjúból készült magasan zárt fürdőkosztümtől a nagyon apró kétrészesig megismerhetik a fürdőruhák több mint száz éves múltját 1880-tól napjainkig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Artmozik éjszakája

Augusztus végén tartják meg az Artmozik éjszakáját

Egyetlen karszalaggal látogathatóak öt budapesti művészmozi vetítései, köztük számos premier előtti film augusztus 28-án estétől másnap hajnalig az Artmozik éjszakáján.
Vizuál gyász

Elhunyt Reigl Judit festőművész

Kilencvenhét éves korában pénteken elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője.
Vizuál hír

Görögország visszaköveteli a Parthenón szobrait

Az athéni Parthenón szobrait szeretné véglegesen visszakapni Görögország a British Museumtól a görög szabadságharc 200. évfordulójára, ezért nemzetközi bizottságot hozott létre - mondta el a kínai állami hírügynökségnek adott interjúban Lina Mendoni kulturális miniszter.
Vizuál portré

Az Apokalipszis most sztárja egy érsek után választotta nevét

Két évig még díszletmunkásként is dolgozott mielőtt Coppola filmje meghozta számára a sikert. Két fia követte őt a szakmában. Martin Sheen amerikai színész augusztus 3-án ünnepli 80. születésnapját. 
Vizuál ajánló

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.