Vizuál

Különleges filmekkel ünnepel a 25 éves Cirko-Gejzír

2019.08.03. 15:30
Ajánlom
Közelgő 25. születésnapját a Cirko-Gejzír mozi filmfesztivállal ünnepeli. A CIRKO25 – Ami kimaradt elnevezésű rendezvényre Magyarországon mozikban még be nem mutatott filmeket válogattak be, köztük Terry Gilliam évtizedeken át készülő alkotását, a Don Quijote gyilkosát

Szeptember 20. és 29. között a CIRKO25 – Ami kimaradt fesztiválon látható lesz többek között a cannes-i filmfesztivál szemtelenül fiatal, többszörösen díjnyertes fenegyerekének, a kanadai Xavier Dolannak egy korábbi filmje, az Anyu; a Monty Pythonból ismert Terry Gilliam évtizedeken át készülő alkotása, a Don Quijote gyilkosa; valamint Paolo Sorrentinótól A család barátja.

Az Oscar-díjas Sebastián Lelio Gloria című művét, Jorgosz Lantimosz (a nagy sikerű A homár és A kedvenc rendezője) Kutyafog című filmjét, illetve Jacques Audiard Rozsda és csont című drámáját is vetítik majd. A fesztiválon kiemelt figyelmet szentelnek a tavaly cannes-i Arany Pálmát nyert, Oscar-díjra is jelölt japán rendező, Koreeda Hirokazu művészetének: az alkotótól négy filmet is megnézhetnek a szerzői filmek iránt érdeklődő mozirajongók. 

A Cirko-Gejzír mozi a Lőrinc pap téren nyílt meg 25 évvel ezelőtt. Alapítói civilek voltak, akik elsősorban emberi jogi témájú, érzékenyítő, illetve fontos szerzői filmeket akartak megmutatni a budapesti közönségnek. A Cirko-Gejzír hamar Budapest egyik legfontosabb mozijává vált, ahol a filmvetítések mellett különleges kiállítások, rendezvények és könyvbemutatók is várták a közönséget. A mozi azóta elköltözött: most már az 5. kerületi Balassi Bálint utcában található, és három teremben vetít minőségi művészfilmeket, művészi igényű vígjátékokat és romantikus filmeket, dokumentumfilmeket, valamint fesztiváldíjas alkotásokat. Az alapításkor célként kitűzött érzékenyítés, illetve a filmek bemutatásán keresztül az emberi jogokért való kiállás továbbra is fontos része a mozi profiljának, ahol a rendszeres filmbemutatók mellett fesztiválokat is rendeznek. 


A fesztiválon vetített filmek


American Honey (Andrea Arnold)
Anyu (Xavier Dolan)
Aquarius (Kleber Mendonca Filho)
A család barátja (Paolo Sorrentino)
Csoda (Koreeda Hirokazu)
Don Quijote gyilkosa (Terry Gilliam)
A fiam családja (Koreeda Hirokazu)
Gloria (Sebastián Lelio)
A kishúgunk (Koreeda Hirokazu)
Kutyafog (Jorgosz Lantimosz)
Rozsda és csont (Jacques Audiard)
Vihar után (Koreeda Hirokazu)

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

 

A szeptemberi eseménysorozat felvezetéseként, augusztus 25-én a Sátántangó digitálisan felújított, angol feliratos változatával várják a mozi szerelmeseit. A hétórás, monumentális remekmű felújított változatának a premierje az idei Berlinalén volt, a magyar közönség elsőként a Cirko-Gejzírben láthatja. A filmet, a hagyományoknak megfelelően két szünettel vetítik.  

CIRKO25 - Ami kimaradt
2019. szeptember 20. - 29. 
Cirko-Gejzír mozi, Budapest

 

Fejléckép: a budapesti Cirko-Gejzír mozi (Fotó: Cirko-Gejzír mozi)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mundruczó Kornél életműdíjat kap a palicsi filmfesztiválon

A szervezők közleményükben Mundruczó Kornélt a kortárs magyar film egyik legjelentőseb alkotójának nevezték. A szemlén szintén kitüntetik Rados Bajic szerb színészt. 
Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.
Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.