Vizuál

Különösen sokszínűnek ígérkezik az idei Olasz Filmfesztivál

2024.10.17. 11:25
Ajánlom
November 8. és 16. között rendezik meg a 22. Olasz Filmfesztivált, amely során tizenkét kortárs olasz filmet láthat a hazai közönség a Puskin és a Tabán Moziban eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén számos díjnyertes alkotást és fesztiválsikereket is vetítenek.

A 22. Olasz Filmfesztiválon láthatja majd először a magyar közönség a későbbiekben a Mozinet forgalmazásában a mozikba kerülő, Miénk lesz a holnap című erőteljes, érzelmes, mégis humoros alkotást.

Paola Cortellesi első rendezése óriási kasszasiker lett Olaszországban, megelőzve a Barbie-t és az Oppenheimert is,

és azóta több mint ötven országban nyerte el a nézők tetszését. A film – melynek főszerepét is Paola Cortellesi alakítja – számos olasz és nemzetközi díjat nyert: a 2024-es David di Donatello-díjon hat elismerést zsebelt be, köztük a legjobb első film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb színésznő díját.

Megrendítő alkotás Francesca Comencini Szükséges idő című filmje, Fabrizio Gifuni csodálatos főszereplésével. A film a hatvanhárom éves rendezőnő és apja – a 2007-ben elhunyt világhírű filmrendező, Luigi Comencini – közötti kapcsolatról szól, mutatva, hogy a filmek megmenthetik az emberek életét. A rendezőnő fiatalkori énjét Romana Maggiore Vergano játssza, aki alakításáért megkapta az idei Velencei Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó Francesco Pasinetti-díjat. A fiatal színésznő a Miénk lesz a holnap című filmben is fontos szerepet játszik.

Il_tempo_che_ci_vuole__di_Francesca_Comencini_Fabrizio_Gifuni_Romana_Maggiora_Vergano_ph_Francesca_Lucidi-110706.jpg

Jelenet a Szükséges idő című filmből (Fotó/Forrás: Olasz Filmfesztivál)

Francesco Costabile második filmje, A család megrázó erejű alkotás egy két gyermekét egyedül nevelő nőről és volt férjéről. Francesco Gheghi filmben nyújtott alakításával az idei Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznek járó díjat.

Szerepel a kínálatban Margherita Vicario énekes-dalszerző-színésznő első rendezése, a Berlinalén debütált Gloria! is. Az 1700-as évek Velencéjének egyik leányintézetében játszódó film az őstehetséggel megáldott Teresa történetét meséli el, aki az Ancien Régime beporosodott színpadán alkotja meg a lázadó, modern popzenét. A budapesti Svájci Nagykövetség együttműködésével bemutatott film a 2024-es olasz Globo d’Oro díjon elnyerte a legjobb első film és a legjobb zene díját, valamint a Seattle International Film Festivalon a zsűri nagydíját.

GLORIA_-_1-110708.jpg

Jelenet a Gloria! című filmből (Fotó/Forrás: Olasz Filmfesztivál)

Igazi kuriózum Giulia Steigerwalt második filmje, a Diva Futura. A film az első olasz pornófilmek producerének titkárnője, Debora Attanasio önéletrajzi írása alapján készült. A 80-as, 90-es évek Olaszországában Riccardo Schicchi ügynöksége a szabad szerelmet pornóvá alakította, és világsztárt csinált Staller Ilonából, Moana Pozziból és Henger Évából. A média által kreált hírnév „Cicciolina” parlamenti megválasztásához és Moana Pozzi polgármester-jelöltségéhez vezetett.

Végül Paolo Sorrentino az idei Cannes-i Fesztiválon nagy visszhanggal bemutatott Parthenope című filmjét is elhozza a 22. Olasz Filmfesztivál. A fantasy-drámában olyan hírességeket láthatunk, mint Celeste Dalla Porta, Silvio Orlando, Luisa Ranieri, Isabella Ferrari és Gary Oldman. A film forgalmazója a Mozinet.

Fejléckép: Jelenet a Parthenope című filmből (Fotó/Forrás: Olasz Filmfesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló fák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal a COP30 klímakonferencia kapcsán figyelmeztet: lehetséges, hogy a fák hamarorsan megunják az emberiség szerencsétlenkedését. Feltéve, hogy addig nem vágják ki őket.
Vizuál ajánló

Varázslat Szentendrén: Magyarországra érkezik a világhírű Harry Potter-kiállítás

A vilghírű Harry Potter: A Kiállítás következő állomása Magyarországon, Budapest mellett, Szentendrén lesz. A varázslatos tárlatnak a Green Event Hall ad otthont, a kapuk pedig 2026. február 6-án nyílnak meg látogatók előtt.
Vizuál hír

Kilenc napig Budapest volt a mozi fővárosa – díjátadóval zárult a II. BIFF

November 2-án adták át a II. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit: mások mellett Myriem Akheddiou, Oliver Laxe és Simón Mesa Soto is díjat nyert. A szervezők egy filmcímet már be is jelentettek a 2026-os szemle programjából.
Vizuál kritika

Mit ér a PR-maszlag, ha az emberrablók űrlénynek néznek? – Bugonia kritika

Jórgosz Lánthimosz új filmjében a konteóhívők legszebb álmait váltja valóra két férfi, amikor elrabolják a helyi multicég vezérigazgatóját, mert úgy hiszik, egy idegen civilizáció küldte ide. De vajon ki a hős és ki a gonosz ebben a történetben? Bugonia kritika. 
Vizuál ajánló

Menni vagy maradni? – a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubja

November 10-én 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Sándor Pál 1983-as klasszikusát, a Szerencsés Dánielt. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.