Müpa

Így jött létre például Budapesten a ma Millenniumi Városközpontként ismert terület, amelynek kialakítása a fővárosba tervezett világkiállítás visszamondásával, 1994-ben kezdődött. Bár a területen eleinte csak lakó- és irodaépületek jöttek létre, a Nemzeti Színház 2002-es megnyitásával a fejlesztések új irányt vettek, létrejött a Művészetek Palotája (Müpa) is, köré pedig a tervek szerint új konferenciaközpont létesül.

Finta Sándor, Budapest főépítésze szerint a fővárosnak nincs, és nem is szükséges hogy legyen egy kiemelkedő „brandje”, hiszen a különböző fogyasztói csoportokat más-más tematikával lehet idevonzani: egyeseket a romkocsmák, másokat a komolyzene, megint másokat a fürdők csábítanak a városba. Így nem feltétlenül egy nagy kulturális központra, hanem több kisebb negyedre lenne szükség – s ezzel az adottsággal a magyar főváros alapvetően rendelkezik is. Hasonló dilemmákkal és megoldásokkal találkozhatunk Európa és a világ több, történelmileg kialakult nagyvárosában is.

A kontinens egyik legősibb városában, Rómában már bő két évezreddel ezelőtt tudatos tematikák mentén építettek ki városrészeket, így külön helyszín jutott a közigazgatásnak és a szórakozásnak. A 16. században Michelangelo megalkotta az ideális polgári városközpontok etalonját, a Capitolium-domb piazzájának és palotáinak tervét. Rómában később a kulturális funkciók organikusan együtt fejlődtek a várossal, célirányosan létrehozott központ pedig csak az elmúlt években jött létre a belvárostól kicsit távolabb, a Flaminio városrészben. Először Renzo Piano épített itt három elemből álló zenepalotát, majd Zaha Hadid alkotta meg a város kortárs művészeti múzeumát, a MAXXI-t. Ez utóbbi mellett egy elhagyatott elektronikai gyár rehabilitációjával népszerű tudományos park létesül a közeljövőben.

MAXXI (Fotó/Forrás: Facebook / MAXXI)

Párizsban sem jött létre tudatosan tervezett kulturális negyed, a múzeumok és a hangversenytermek a város különböző pontjain, szétszórva találhatók. Párizs leginkább az elhagyatott részek rehabilitálásával hozott létre újabb kulturális központokat. 1971–77 között a belváros közepén, több elhasználódott lakótömb elbontásával jött létre a maga idejében polgárpukkasztónak számító Georges Pompidou Központ, az akkor ifjú Renzo Piano és Richard Rogers tervei alapján. A modern múzeumot, hatalmas művészeti közkönyvtárat, számos kiállítóhelyet, színház- és vetítőtermet magába foglaló központ azóta a város egyik turisztikai vonzereje lett. Újabban azonban a belvárostól távolabb, a vágóhíd helyén létrejött hatalmas közparkban létesülnek kulturális intézmények. A Villette negyed metróval jól megközelíthető, évente tízmilliónál is több látogató keresi fel. Első „lakója” Európa legnagyobb tudományos múzeuma volt, majd idővel több koncertterem, a zene múzeuma és kiállítótér létesült ezen a részen. Utoljára Jean Nouvel tervei alapján nyílt meg itt a párizsi filharmónia régóta hiányzó koncertterme. Szintén Nouvel vezényletével, állami és magántőke bevonásával zajlik a monumentális Seguin-szigetprojekt a Párizs melletti Renault-gyár elbontásával felszabadult területen. A lakó- és irodaházak, kereskedelmi funkciók mellett nagyszabású kulturális központ is létesül flexibilis koncerttermekkel és kiállítási csarnokokkal.

Pompidou Center (Fotó/Forrás: Worldfortravel.com)

Londonban már az 1950-es évek óta komoly erőket fordítottak kulturális központok létesítésére. Ekkor kezdték kiépíteni a belvárosi Temze-parton a mára több jelentős hangversenytermet – így a Royal Festival Hallt is – magába foglaló Southbank Centre-t, Európa legnagyobb koncentrált kulturális intézményegyüttesét. A belvárostól kicsit távolabb, 1982-ben adták át a csupasz beton jellemezte brutális építészeti stílusban megjelenő Barbican Központot. A város által üzemeltetett művészeti cég tulajdonában működő intézmény hangversenyteremmel, színházzal, több moziteremmel, flexibilis terekkel, kiállítótérrel, könyvtárral és éttermekkel egész nap várja látogatóit.

Míg a Barbican egy, a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett területre épült, addig az ipari rehabilitáció egyik legismertebb példája a Temzeparti Tate Modern múzeum, amely egy, a Herzog & de Meuron iroda minimalista tervei alapján megújult hatalmas erőműbe költözött, amelyet újonnan megépített gyalogoshíd köt össze a belvárossal. A Tate körüli elhanyagolt ipari negyed a múzeum megnyitása óta pezsgő és igencsak kedvelt új városrésszé alakult át, a múzeum látogatottsága pedig – részben azért is, mert kitűnően megszervezték a baráti körét – szinte exponenciálisan növekszik. Jó évtizedes előkészítés után, a tervek szerint jövőre avatják a múzeum nagyrészt magánadományokból megépülő új szárnyait, amelyekben – így a Herzog & de Meuron tervezte ellentmondásos üvegpiramis-toronyban – ötezer négyzetméternyi új kiállítótér jön létre. Ezzel a Tate Modern válik a világ legnagyobb kortárs múzeumává.

Tate Modern (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Jóval korábban is létesültek koncentrált kulturális negyedek: múzeumszigetek Berlinben és Stockholmban, múzeumpark Amszterdamban, sugárút Washingtonban. Az amerikai főváros szimbolikus központját alkotó National Mall monumentális parkja tengelyként köti össze a Capitolt és a Lincoln-emlékhelyet, körülötte pedig az 1901-ben elkészült rendezési terv alapján az ország legfontosabb múzeumait helyezték el. A New York-i várostervezés Hausmann bárójának nevezett Robert Moses hatalmas újító tervekkel állt elő az 1950-es években. Ezek keretében kelt új életre a korábban teljesen lepusztult Lincoln-negyed. A Rockefeller család befektetésével és az általuk előteremtett közel százmillió dollárnyi magántőkéből jött létre New York legjelentősebb összművészeti központja. A Lincoln Center tudatosan tervezett épületegyüttese az 1960-as évek modernista stílusában, egységesen, mégis pompás egyedi épületekkel valósult meg.

A főleg előadóhelyeknek és kulturális intézményeknek otthont adó épületek legismertebbje az 1966-ban megnyílt Metropolitan Opera. A baszk Bilbao iskolát teremtett azzal, hogy megmutatta: tudatos tervezéssel, a Frank Gehry által épített, nem mindennapi formájú Guggenheim Múzeummal és a megfelelő infrastruktúra kiépítésével egy nehéz sorsú város is fel tud kerülni a kulturális turizmus térképére. A példát azóta számos város követte, így a francia Metzben a Pompidou Központ, Lens-ban pedig a Louvre fiókmúzeuma nyílt meg. Az elképesztő gazdagságú Abu-Dzabi is komoly potenciált lát a kulturális fejlesztésekben, jelenleg épül a Saadyat Kulturális Negyed, ahol a legnevesebb sztárépítészek tervei alapján nyílik számos elő- adóterem és múzeum, így itt is újabb egységet nyit a Louvre és a Guggenheim.