Vizuál

Lábnyomok a Mars vörös porában

2020.10.28. 16:15
Ajánlom
A Ludwig Múzeum Egyensúlyban című kiállításán számos olyan alkotó művével találkozhatunk, akik neve ismerősen csenghet a gyűjteményt ismerő látogatóknak. Roman Ondak szlovák művész Meghosszabbított álom című alkotása több tárlaton is szerepelt az elmúlt években. A mostani időszakos kiállítás szintén egy álomszerű művét mutatja be, amelynek címe Séta a Marson. Mit rejt ez a sejtelmes cím?

A kiállítás egyik termét szinte teljes hosszában átlósan átszeli egy gerenda, amelyet vörös por fed. A talált tornászgerenda jól reflektál a kiállítás főbb témáira, az egyensúly, illetve az egymáshoz vezető út megtalálására. A gerenda felszínét finom szemcséjű vörös por fedi, amelyben lábnyomok láthatók,

mintha valóban egy tornász sétált volna végig rajta.

Az eredeti elképzelés szerint a művész megy végig minden alkalommal a gerendán, amikor a mű bemutatásra kerül, a kiállítás megnyitójának napján. Azonban a mostani megnyitón nem tudott jelen lenni, úgyhogy a tárlat egyik kurátora sétált végig a gerendán, fizikailag is átérezve a kiállítás elméleti koncepcióját az egyensúly megtartásáról.

2-160250.jpg

Séta a Marson a kiállítás megnyitóján (Fotó/Forrás: Végel Dániel / Ludwig Múzeum)

A vörös homok a Mars felszínét idézi meg,

utalva a Földön uralkodó kényes egyensúlyra, amit minden pillanatban veszélyeztetünk azzal, hogy nem vigyázunk eléggé a bolygóra. Sokat foglalkozunk egy lehetséges életforma kialakításával a Földtől távol, például a Marson, arra az esetre, ha a Föld lakhatatlanná válna. A tudomány nem kevés erőfeszítést tesz ennek kutatására, de a hétköznapokban is gyakori beszédtéma, és számos film is készült már erről. Pedig ugyanezt az energiát arra is használhatnánk, hogy megvédjük a bolygót, amin élünk.

3-160325.jpg

Roman Ondak műve a Ludwig Múzeum kiállításának termében (Fotó/Forrás: Rosta József / Ludwig Múzeum)

Ennek a helyzetnek az ambivalenciájára, illetve a Föld törékeny egyensúlyának a megtartására hívja fel a figyelmünket Roman Ondak műve. A Mars témája a művész több munkájában is szerepelt már. Egyik installációjában egy egész termet alakított olyanná, mintha a Mars felszíne lenne, amihez lávakőzetet és a teniszpályák vörös színű anyagát használta.

Fejléckép: Lábnyom a vörös porban (Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum)

Támogatott tartalom.

LUDWIG MÚZEUM – KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum az egyetlen közgyűjtemény, amely a nemzetközi és a hazai művészeket közös platformon mutatja be. A Múzeum Budapest fontos kulturális attrakciója, válogatott és dinamikusan fejlődő, jelenleg több mint 800 tételes gyűjteménnyel rendelkezik, melynek magját a Ludwig házaspár adománya képezi. A múzeum nemzetközi gyűjtőkörrel rendelkezik, a hatvanas évektől napjainkig keletkezett műalkotásokat gyűjti és mutatja be.

Legnépszerűbb

Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,
Színház

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás

A Vidám Színpad 65 éves igazgatójának nem volt alapbetegsége - tudta meg a Blikk.
Jazz/World

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.
Vizuál

Spilák Klára rövidfilmes alakítását díjazták New Yorkban

A magyar színésznőt az SZFE hallgatójának, Rosanics Patrik diplomamunkájában nyújtott alakításáért díjazták.
Plusz

Black Friday helyett válaszd a fenntartható életet!

Fogyasztás helyett boldogság, pénz helyett élet! Ezt üzenik ismert művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Pokorny Lia és Kollár-Klemencz László.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Milyen munka áll Az Év Múzeuma díj mögött?

A múzeumok szakmai szervezete, a Pulszky Társaság idén először ítélte oda Az Év Múzeuma díjat egy tisztán kortárs művészeti profilú múzeumnak. Mennyi munka áll amögött, hogy a Ludwig lehetett a nagy múzeumok kategóriájának nyertese? Dr. Fabényi Juliával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk.
Vizuál lista

Denzel Washington az évszázad (eddigi) legjobb színésze a New York Times szerint

Lehet, hogy furcsa két évtized után összeszedni a 21. század legjobb színészeit, a New York Times megpróbálta. Catherine Deneuve, Daniel Day-Lewis és Joaquin Phoenix is a felsoroltak között.
Vizuál rövidfilm

Spilák Klára rövidfilmes alakítását díjazták New Yorkban

A magyar színésznőt az SZFE hallgatójának, Rosanics Patrik diplomamunkájában nyújtott alakításáért díjazták.
Vizuál interjú

A hely szelleme, avagy a Dreher DNS-e

Mi közük a boszorkányoknak a sörfőzéshez? Hogyan fejtették meg a Dreher logóban található háromszög rejtélyét? S igaz-e a legenda, hogy miért nem koccintunk sörrel? A kőbányai Dreher Antal úton található Dreher Sörmúzeumban ezekre a kérdésekre is választ kaptam.
Vizuál hír

Döntött a bizottság, Horvát Lili filmjével nevezünk az Oscar-díjra

Az elmúlt hónapokban valóságos diadalkörutat járó Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film képviseli Magyarországot a 93. Oscar-versenyben.