Progresszív visszacsatlakozás a klasszikus avantgárdhoz, új absztrakció: a nem hivatalos magyar képzőművészet az 1960-as évek elejétől – miközben újra fölfedezte a századelő avantgárd mozgalmait – egyszerre kereste a megszakadt hagyomány továbbvitelének útjait és a nemzetközi irányzatokhoz való kapcsolódás lehetőségeit.
A „második nyilvánosság” alkotói a képzőművészet hagyományos műfajait meghaladó programmal jelentkeztek,
munkáikat a megújulás igényének progresszív attitűdje, a művészeti gyakorlat formai, technikai és elméleti útkeresése határozta meg,
éles ellentétben a hivatalosan propagált szocialista-realista, valamint az 1960-as évektől szocialista modern művészetfelfogással.
„Az avantgárd (...) minden művészeti ágban egyszerre érzi otthon magát” – mondta Beke László, a korszak meghatározó művészettörténésze. És „nem csak művészeti irányzat, hanem életforma” – tette hozzá Papp Tibor tipográfus-író, a Magyar Műhely című párizsi avantgárd folyóirat egyik alapítója.
A Collegium Hungaricum Berlin kiállítása e gondolatok jegyében válogat a neoavantgárd Németországhoz kötődő magyar művészeinek munkáiból. A kiállított művek – festmények, grafikák, fotók, film- és videómunkák – a 20. századi magyar művészet egyik meghatározó időszakát bontják ki a berlini közönség előtt. A kiállítást Ladik Katalin helyspecifikus fonopoétikai performanszával nyitották meg.
Kiállító művészek: Altorjay Gábor, Attalai Gábor, Bak Imre, Baksa-Soós János, Bálint Endre, Bódy Gábor, Csáji Attila, Fajó János, Ficzek Ferenc, Frey Krisztián, Hajas Tibor, Harasztÿ István, Hencze Tamás, Kassák Lajos, Kocsis Imre, Konok Tamás, Kósza Sipos László, Kovács Attila, Ladik Katalin, Lakner László, Maurer Dóra, Méhes László, Nádler István, Perneczky Géza, Pinczehelyi Sándor, Tót Endre, Vimmer Katalin (Ro.Ka.Wi.)
Magyar neoavantgárd az 1960/1970-es években
2022.11.11. – 2023.01.27.
Collegium Hungaricum Berlin | Dorotheenstr. 12, 10117 Berlin
Kölcsönző intézmények: acb Galéria, Cseh Tamás Archívum, Haas Galéria, Kassák Lajos Emlékmúzeum, Kisterem, Körmendi Galéria, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Budapest, Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma, Neon Galéria, Petőfi Irodalmi Múzeum, Böhm Gyűjtemény, Perneczky Géza Stúdió (Patrick Urwyler)
Kurátor: Sípos László
Fejléckép: Nádler István Essen-Werden (részlet), 1972, akril, vászon, 162 x 130 cm | A művész és a Kisterem jóvoltából (Fotó/Forrás: Collegium Hungaricum Berlin)