Vizuál

Lakos Nóra: „Nekem rengeteget segített az írás kamaszként”

2025.01.20. 10:10
Ajánlom
„Még egy szerető családban is érezheted magad egyedül, amikor kamasz vagy” – fogalmazott lapunknak Lakos Nóra, akivel legújabb filmje kapcsán ültünk le beszélgetni. A Véletlenül írtam egy könyvet című családi film színvonalas, szívhez szóló történet lett, amely mintapéldája lehet a jövőbeli magyar ifjúsági filmeknek. A rendezővel egyebek közt az írás terápiás jellegéről, a gyermekszínészekkel való munkáról, a fiatalok visszajelzéseiről, a kamaszkor nehézségeiről, valamint a szórakoztatás és gondolatébresztés egészséges egyensúlyáról beszélgettünk.

Véletlenül írtam egy könyvet

Nina (Demeter Villő) még csak 12 éves, de már tudja, hogy író akar lenni. A gond csak az, hogy öccse (Hárs Bonca) halálra unja a fejből mondott esti meséit. Nina a szomszédban élő híres írónőhöz (Zsurzs Kati) fordul iránymutatásért. Eközben édesapja (Mátray László) életébe – a hosszú gyász után először – egy komoly szerelem (Rujder Vivien) lép be. Nina igazi regénye ekkor veszi kezdetét. Kutatni kezd elhunyt édesanyja (Lovas Rozi) emléke után, és hirtelen azon kapja magát, hogy élete egy fordulatokkal teli könyvvé válik.

Úgy tudom, kávézás közben, véletlenül találtál rá egy könyvesboltban Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet című regényére, és még aznap el is olvastad. Mi az, ami annyira megfogott benne, hogy azt gondoltad, filmet szeretnél készíteni belőle?

Hol nevettem, hol sírtam olvasás közben, ami nagyon ritka nálam, főleg az utóbbi. Másrészről iszonyatosan tetszett az, ahogy a szerző magáról az írásról könyv formájában beszél. Ez egy játékos regény, folyamatosan ugrál az időben meg a valóság és a képzelet között, szóval egészen különleges szerkezete van. És persze ott van még a történet: imádtam a karaktereket, és érzelmileg nagyon megfogott a téma, hogy az íráson keresztül hogyan kerülhetünk közelebb saját magunkhoz és a családunkhoz. Nekem személyesen rengeteget segített az írás kamaszként, illetve most a lányomnak is. 

Emlékszel, hogy mikor írtál először?

Kiskamasz koromtól kezdve egészen a mai napig írok naplót. Amikor a forgatókönyvön dolgoztam, visszakerestem a legelső kis füzeteimet, amiket kilenc-tízévesen írtam.

Milyen volt visszaolvasni?

Elég vicces. Hogy milyen dolgokon vekengtem, milyen problémáim voltak akkoriban. Na meg a napló nyelvezete! Azok a szavak, amik gyerekként menőnek számítottak… jó ég! De hasznos is volt egyébként, mert az nagyon megtetszett, hogy a naplók néhol inkább olyanok voltak, mint egy szkeccsbúk: időnként belerajzoltam, máskor meg hatalmas, egész oldalakat lefedő betűkkel írtam oda, hogy „UTÁLOM” vagy „NEEEM”. Szóval a nagy érzelmeket formailag is jelezni próbáltam. Ez megfogott, és az animáción keresztül a filmbe is át tudtuk ültetni. 

Veletlenul_LakosNora-141017.jpg

Lakos Nóra a Véletlenül írtam egy könyvet című film nyílt olvasópróbáján (Fotó/Forrás: JUNO11 )

Ahhoz képest, hogy közönségfilmről van szó, helyenként éreztem benne valamiféle szerzőiséget, ezek szerint ez az írás miatt volt, amit a főhősöd önterápiára használ, igaz, öntudatlanul. 

Valószínűleg nálam is öntudatlanul történik ez. Általában a legtöbb filmes szerintem lényegében véletlenül viszi bele magát a történetekbe, feltéve persze, hogy nem megrendelésre, készen kapott sztorival dolgoznak. Részemről legalábbis biztosan nem tudatos választásról van szó. Nem tervezem el előre, hogy melyik problémámat akarom megoldani, és ezért arról csinálok egy filmet.

Egyszerűen csak beleszerettem a történetbe, elkezdtem kiírni magamból, és sokkal később jöttem rá, hogy terápiás hatása is van.

Rengeteget segített az alkotási folyamat, sok mindent megértettem magammal meg úgy általában a világgal kapcsolatban. 

Említetted, hogy a regény nem kronologikus. Mennyire volt nehéz forgatókönyvet írni belőle?

Miután engedélyt kaptam a szerzőtől, hogy forgatókönyvet készítsek a regényből, beírtam az ehhez használt szoftverbe, ahol az a szabály, hogy egy oldal körülbelül egy percnek felel meg. Az első verzió mindössze negyvenhét oldal volt, ami a fele egy nagyjátékfilmnek. Szóval legalább ugyanennyit hozzá kellett írnom. A regény úgy jó, ahogy van, de filmként nem működött volna egy az egyben átültetve, akkor sem, ha elég hosszú, mert sok statikus jelenet volt, és kevés helyszín. Emellett újabb cselekményszálakat is belevittem, amelyek leginkább a főhős barátaival való kalandjait, első szerelmét mutatták be, illetve az elveszett anya háttértörténetei bővültek, és eljátszottam azzal is, hogy milyen helyzeteket hozhat az anya hiánya a családban. Ezek végül további téteket és mozgalmasabb történetet hoztak magukkal, ami a vásznon jobban működik.

Veletlenulfilmweb34_SzkarossyZsuzsa-140901.jpg

Mátray László, Tenki Réka és Lakos Nóra (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / JUNO11)

A film tempója egészen feszes lett, és rengeteg jelenet van benne…

Kétszer annyi, mint normál filmekben.

…ezek szerint a jelentős részét te találtad ki?

Az alaptörténet az íróhoz, Annethez köthető, és az tényleg briliáns. A drámai vagy megható jelenetek többsége ott van a regényben is. Egyedül az anya dala és az ahhoz kapcsolódó jelenetek, ami megható, és nem volt a regényben. Ugyanakkor a történet humora sokban bővült. Az egészben a legjobb az, hogy az amszterdami világpremierünkön jelen volt a szerző is, akitől megkérdezték a közönségből, mi az, ami a regényből van, és mi az, ami a forgatókönyv újítása. Erre azt felelte, hogy már ő maga sem tudja megkülönböztetni. Hát ez elég jó érzés volt, mert azt jelenti, hogy sok új jelenet organikusan kapcsolódott az eredeti történethez. 

Ráadásul apró kis mozaikokról van szó, amik nem is feltétlenül kapcsolódnak a teljes sztorihoz, de önmagukban is érvényesek.

Nagyon izgalmas volt a vágás folyamata. Barsi Bélával rengeteget agyaltunk, hogy milyen sorrendben mutassuk meg ezeket a jeleneteket, hogy a néző Nina karakterével együtt átélhesse ezt az érzelmi hullámvasutat.

Az eddigi nézői reakciókon az látszik, hogy sokat nevetnek a film közben ugyan, de azért meghatódnak és meg is könnyeznek jeleneteket,

aminek örülök, mert ez volt a célunk, hogy hatást érjünk el a filmmel.

Veletlenulfilm_print_42___Kovacs_Tamas-104531.jpg

Jelenet a Véletlenül írtam egy könyvet című filmből (Fotó/Forrás: Kovács Tamás / JUNO11 Pictures)

Közönségfilmet csinálni nem könnyű, nehéz eltalálni az arányokat, hogy ne legyen túlságosan elvont, se túl szájbarágós. Hogy szórakoztasson, de mégis legyen súlya. Szerintem megtaláltátok az arany középutat. Mi volt az, amiről biztosan tudtad, hogy el szeretnéd kerülni?

Általában nem így gondolkozom a filmjeimről, nem ez a kiindulópont. Az összes film, amit igazán szeretek, hasonló ahhoz, amit elmondtál, valahol a szerzői és a közönségfilm határán van. Például az Amélie csodálatos élete, vagy tipikusan a Wes Anderson-filmek is ilyenek. Olyasmi, amit jó nézni, de mégis szól valamiről, magaddal viheted, és gondolkodhatsz róla utána is. Az alapvető cél az volt, hogy hiteles legyen a történet és a színészi játék is, a látvány játékos, és varázsolja el a közönséget, persze, szeretnénk, hogy sokan nézzék meg, és a fiataloknál is működjön. Szerintem vizuálisan is különleges lett mind a Szurdi Juci által megvalósított látványvilág, mind Lányi Fruzsina jelmezei által, de sokat hozzátesz az élőszereplős játék és az animációs felvételek keveredése is a filmben, amit Bátory Péter kreatív animációs rendezővel közösen álmondtunk meg. Összességében sikerült egy olyan elemelt világot megteremtenünk, ami talán elválasztja egy átlagos közönségfilmtől.

Ami számomra újdonság volt, hogy a történetben nincs egyetlen negatív karakter sem. 

Ez a regényben is így van, és szerintem iszonyú fontos eleme ez a történetnek. A Véletlenül film egy belső útról szól, ahol Ninának a saját démonaival kell megküzdenie, és mégis úgy érzem, sikerült olyan sorrendben és olyan helyzeteket a vászonra írni, amelyeket nézve

végig van tét, végig van izgalom, pedig nincs gonosz mostoha és ehhez hasonló, számomra porosnak tűnő megoldások.

Viszont vannak valós családi helyzetek, barátok közötti konfliktusok, első szerelem, nővé válás és egy nagyon izgalmas út, amely egyszerre vezet be az írás folyamatának küzdelmébe és egy rég elvesztett édesanya emlékeinek kalandos kutatásába. Ahhoz hogy együtt tudjon lélegezni a közönség a főhőssel, különböző filmes technikákat használtunk, így van, hogy a főhős kibeszél a történetből, egyenesen a kamerába, máskor animált írásban jelennek meg a gondolatai, vagy épp ő maga is egy animált karakterré válik. Próbáltam meghagyni egyfajta vezetett eklektikát, amiben ezek a különböző formák jól működhetnek. A cél az volt, hogy sokféleképpen átéljük, mi minden zajlik egy kiskamasz lelkében, hogy mi is együtt tudjunk menni az ő érzelmi fejlődésével.

Veletlenulfilmweb7_VajdaReka-min-110156.jpg

Demeter Villő a Véletlenül írtam egy könyvet forgatásán (Fotó/Forrás: Vajda Réka / Nemzeti Filmintézet)

A vetítést követően arról beszéltél, fontosnak érezted, hogy arra is rávilágítsatok, teljesen természetes, ha a kamaszok időnként magányosnak érzik magukat, és konfrontálódnak a világgal. Ezt szerintem remekül szolgálja az a megoldás, hogy valójában nincsenek gonosz karakterek a történetben. 

Még egy szerető családban is érezheted magad egyedül, amikor kamasz vagy, persze. Olyankor az embernek mindenféle baja van. És akkor még nem is beszéltünk arról, mi van, ha súlyos terheket is cipelsz a válladon, mint például Nina, aki elveszítette az édesanyját, még ha ez a történet indulásakor már nyolc éve is történt. Ez az életszakasz csupa kihívásból áll. Az sem egyszerű tiniként, hogy kinyisd a szíved, és végre szerelmes legyél, miközben körülötted már mindenki az. Ez akkor is nehéz, ha soha nem ért semmilyen trauma, mindenkinek meg kell küzdenie valamivel. Fontosnak éreztük, hogy erre valahogyan reagáljon, és pozitív választ adjon a film. 

Beszéljünk a főhőst játszó Demeter Villőről is, mert ilyen érett alakítást ritkán látni gyerekszínésztől. Hogyan választottad ki őt a szerepre?

A casting során háromszáz gyereket néztünk meg. A főszereplő lényegében minden jelenetben benne van, ezért tudtuk, hogy ez a legfontosabb, és nem is volt egyszerű dönteni. Érdekes, hogy volt olyan jelentkező, aki nagyon súlyos hátértörténettel érkezett, komoly terheket cipelt a vállán, és láttam a szemében azt az élettapasztalatot, amit a történet megkívánt. Ehhez képest Villő esetében ilyesmiről szó sem volt, ő egy kiegyensúlyozott, boldog családból érkezett.

Mégis volt benne valami hihetetlen erő és mélység, valami megmagyarázhatatlan, amiről ő maga sem tudja, honnan ered. Valószínűleg ezt nevezik tehetségnek.

Tényleg megfejthetetlen, és ettől igazán izgalmas. Az biztos, hogy a neveltetése által nagyon fókuszált, érett és eredményorientált, ami számomra is megnyugtató volt. Mert az, hogy ötven napon keresztül napi hat-nyolc órában forgasson, erre szánja az egész nyarát, ne szálljon ki, ahhoz komoly kitartás kell. Ráadásul a külső megjelenése is hihetetlenül karakteres, szereti őt a kamera. Ez sem mellékes, hiszen minden jelenetben benne van, a nézők az ő arcát figyelik közelről. Villő egyébként a többiekkel is nagyon gyorsan megtalálta a hangot, sőt attól, hogy ilyen természetesen viselkedett, valahogy a felnőtt színészek is oldottabban tudtak jelen lenni a forgatásokon.

Hogyan készültetek fel a szerepre?

Villőnek nagyon sokáig meg sem mutattam a forgatókönyvet, inkább a karaktert építettük fel. Adtam neki egy naplót, és arra kértem, hogy három-négy hónapon keresztül Ninaként vezesse a gondolatait. Sokat beszélgettünk, emellett gátfutó edzésekre járt, csak írt és írt és írt, folyamatosan benne maradt a történetben, így lassan az egész élete elkezdett Nina életévé is válni. Mire eljutottunk addig, hogy a forgatókönyvet is megtanulja, és konkrét jeleneteket próbáljunk el, már nagyon sok improvizációs gyakorlaton és mindenféle játékon túl voltunk. Például rengeteget társasoztunk közösen a többi színésszel, Lacival, Vivivel és Boncával is (Mátray László, Rujder Vivien, Hárs Bonca – a szerk.). A forgatáson Boncával már tényleg úgy viselkedtek, mint két idegesítő testvér, akik állandóan párnacsatáznak, meg egymást nyűvik.

Veletlenulfilmweb13_LakosNora-110804.png

Lakos Nóra és Demeter Villő (Fotó/Forrás: Vajda Réka / Nemzeti Filmintézet)

Térjünk ki Boncára is, mert mint kiderült számomra, ő egy tapasztalt színész. A vetítést követő beszélgetésen pedig lenyűgözött, mennyire érett gondolkodása van. 

Elképesztő karakter, igaz? Tényleg iszonyú profi, tévésorozatoktól reklámokig mindenhol szerepelt már. Emiatt egyébként a castingon láttam is rajta, hogy felvett bizonyos szokásokat, amik más műfajokban hasznosak, ezektől meg kellett szabadítani, hiszen egy ifjúsági film egész más stílust kíván meg. Ami azonban lenyűgözött, hogy milyen könnyű volt instruálni.

Minimális tanácsokat kellett adnom neki, és azonnal megértette, a jelenet máris olyan volt, amilyennek elképzeltem.

Ezért gondoltam, hogy tökéletes lesz Nina öccsének a szerepére – és így is lett.

Tallinnban a gyerekzsűri fődíjat szavazott meg a filmnek.

Az indoklásban valahogy úgy fogalmaztak, hogy a szeretet és a kreativitás erejéről nagyon szépen mesél a film, illetve az animációs formanyelv is elbűvölte őket. Egyébként imádták Villőt is, szerintem ezért is hatott rájuk ennyire. A zsűriben ültek fiúk is, és később bevallották, hogy sokat nevettek, de na jó, azért néha kicsit talán még ők is sírtak. Magával ragadta őket a történet.

VeletlenulirtamegykonyvetTallinn1-141115.jpg

A Véletlenül írtam egy könyvet című film stábja Tallinnban (Fotó/Forrás: JUNO11 )

Magyar gyerekektől is kaptál visszajelzéseket?

Ó igen, nemrég szerveztünk iskolai vetítéseket, ami nagyon izgalmas élmény volt. Négyszáz gyerek őrjöng a moziban… tiszta Cinema Paradiso! A felnőtt közönség is kedvesen elnevetgél a vetítések közben, de a gyerekek minden poénon szétröhögték magukat. Párukkal készítettünk interjút a vetítés után, és ugyanarról számoltak be, mint a tallinni zsűri, hogy bár sokat nevettek, de meg is hatódtak néha. A legcsodásabb élmény számomra a vetítést követő közönségtalálkozó volt. A film után kiültünk a színpadra a szereplőkkel, a gyerekek pedig lelőhetetlenek voltak. Rengeteg kérdést tettek fel. Negyven perc után már szóltak, hogy ki kellene mennünk, de még mindig legalább harminc kéz fent volt. Olyan volt, mintha nem is Magyarországon lennénk. 

Már beszéltünk róla, hogy a Véletlenül írtam egy könyvet a szerzői és a közönségfilm határán mozog, akárcsak a HAB. A jövőben sem tervezel elmozdulni egyik irányba sem?

Elég sok filmtervem van most, majd meglátjuk, hogy ezekből mi az, amit meg is lehet valósítani. Van köztük egyébként olyan is, ami sokkal nehezebb társadalmi témákat taglal, és így jóval művészibb megközelítést igényel, de az igazság az, hogy a filmet alapvetően a popkultúra részeként tartom számon. Épp ezért azt gondolom, hogy miután nagyon sok pénzbe kerül, és rengeteg ideig tart elkészíteni, ha már megcsináljuk, legyen olyan, ami tényleg eljut az emberekhez. És közben szóljon valamiről, ami még pár nap után is megmozgatja a lelküket vagy az agyukat, vagy mind a kettőt. Mert ha azt szeretnénk, hogy hatása legyen a közönségre, vagy hosszabb távon a társadalomra, annak az első lépése, tetszik vagy sem, hogy az emberek meg is nézzék. 

Fejléckép: Lakos Nóra (Fotó/Forrás: JUNO11 Pictures)

„Eddig is itt voltam, most is itt vagyok” – interjú Zsurzs Katival

Kapcsolódó

„Eddig is itt voltam, most is itt vagyok” – interjú Zsurzs Katival

Zsurzs Kati augusztus 24. és szeptember 9. között a Szemle Plusz fesztivál zsűrijében foglal helyet. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával ennek apropóján ültünk le beszélgetni a stúdiószínházi darabok erejéről, az értékelés lehetséges szempontjairól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
Vizuál ajánló

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.