Vizuál

Lars von Trier először nyilatkozott azóta, hogy Parkinson-kórral diagnosztizálták

2022.09.02. 14:50
Ajánlom
„Ha végignézik majd, rengeteg hibát fognak észrevenni, de remélem, hogy van benne élet" – ezt mondta Lars von Trier a The Kingdom: Exodusról, amely a napokban mutatkozott be Velencében. A dán rendező elárulta, jobban érzi magát, de a Parkinson-kór okozta remegéssel még nem sikerült megküzdenie.

Mint megírtuk, augusztusban Parkinson-kórral diagnosztizálták Lars von Triert, a kétszeres cannes-i nagydíjas dán filmrendezőt, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Táncos a sötétben, a Dogville – A menedék vagy a Hullámtörés. Produkciós cége, a Zentropa akkor azt közölte, a művész jól érzi magát, és azon dolgozik, hogy befejezze legújabb projektjét, a The Kingdom: Exodust, amely az 1994-es televíziós sorozatának a folytatása.

Az Exodus szeptember 1-jén debütált a Velencei Filmfesztiválon, ahol Lars von Trier videóinterjúban beszélt újságíróknak, először azóta, hogy nyilvánosságra hozta betegségét. Kérdésekre válaszolva elmondta, jól érzi magát, de az biztosan sok időbe telik majd, mire megküzd a remegéssel. A rendezőt szerencsére nem hagyta el a humora, hozzátette ugyanis:

Jobban érzem magam, de egy kicsikét hülyébbnek is, mint voltam.

A művész kitért arra is, amikor elkezdődött a forgatás, már jelentkeztek nála a tünetek, de még nem volt tisztában a betegségével. „Rohadt egy időszak volt ez számomra, de bízom benne, hogy a színészeknek nem tűnt fel” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon jól esett neki a színészek támogatása. Az újságírók egy igazán aranyos pillanatnak is szemtanúi lehettek, amikor Lars von Trier bocsánatot kért a sorozatban szereplő Ida Engvolltól.

A rendező ugyanis úgy érzi, nem volt elég jó a színész számára, amikor az ő jelenetét forgatták.

Mint mondta, reméli, hogy a jövőben újra együtt dolgozhatnak, ezúttal jobb körülmények között. Engvoll, kissé zavarban, válaszul elmondta, hogy jól érezte magát a forgatáson, illetve ő is szívesen dolgozna újra a rendezővel.

Arra a kérdésre, hogy a The Kingdom: Exodus mennyiben hasonlít majd az első évadhoz, azt felelte, a széria korábbi epizódjai egészen más körülmények között keletkeztek. „Az első epizódnál, amit elkészítettünk, nagyon kevés időnk és pénzünk volt. A mostanin azonban három és fél éven keresztül dolgoztam. Hogy hasonlíthatnám össze a kettőt? Öregebbnek érzem magam, persze, mivel eltelt huszonöt év” – mondta.

Beszélt arról is, hogy nem próbálta meg az új évadot szorosan kapcsolni a régiekhez. „Nem ültem le és néztem végig a régieket. Megpróbáltam megszabadulni a régi dolgoktól, a kötöttségektől, és nem gondoltam másra, csak a karakterekre.

Nem próbáltam valami modern dolgot csinálni. Nem próbáltam feléleszteni semmit. Színtiszta öröm volt, miközben írtam. Ha végignézik majd, rengeteg hibát fognak észrevenni, de remélem, hogy van benne élet"

– fogalmazott.

Az 1994-es sorozatot, amely magyarul Birodalom címmel jelent meg, sokan az európai Twin Peaksként tartják számon. A történet a koppenhágai Birodalmi Kórházban játszódik, amely az egykori kelmetisztítók területére épült. Dánia legmodernebb intézménye alatt azonban az átjáró újra megnyílik, amelyen keresztül a spirituális világ lényei beszivárognak a kórház hétköznapjaiba.

A Birodalom Lars von Trier első nagy korszakában készült, és a rá jellemző módon feszegeti a műfaji határokat: a sorozat a szappanopera és a horror stílusjegyeit vegyíti. Különleges formai megoldásai, helyenként vicces, helyenként groteszk jelenetei miatt hamar kultikussá nőtte ki magát.

Hasonlóan a nagy elődhöz, a Twin Peakshez, Lars von Trier 25 évvel a sorozat lezárulta után készítette el a folytatást.

Az új évadban mások mellett olyan színészek szerepelnek, mint Nikolaj Lie Kaas, Lars Mikkelsen, Alexander Skarsgård, Nicolas Bro, Udo Kier, Birgitte Raaberg és Tuva Novotny.  

(via)

Fejléckép: Lars von Trier 2014-ben a 64. Berlini Filmfesztiválon (Fotó/Forrás: Andreas Rentz/Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 
Vizuál gyász

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Így etesd a sirályaidat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt szemlélteti, hogyan dobhatjuk fel a fényképeinket némi street food, a turisták, valamint a sirályok segítségével.