Vizuál

Lassú élet. Radikális hétköznapok

2020.05.17. 11:05
Ajánlom
A Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítás áprilisban nyílt volna a Ludwig Múzeumban. Egy interjúsorozatban a kurátori csapat tagjait kérdezzük az egyelőre csupán a virtuális térben látható csoportos válogatásról. A negyedik epizódban Jan Elantkowski beszélt arról, hogy nem kell ahhoz elvonulni a nagyvilág elől, hogy a slow megvalósuljon.

Hogy látod, lehetséges egy nagyvárosban, egy belvárosi lakásban azonosulni a slow-életmódot jellemző felfogással? Vagy mindenképpen szükséges a természet közelsége?

Nyilván létezik az a fajta romantikus elképzelés, amely szerint az igazi elvonulás kizárólag a természet lágy ölén történhet meg. Én azt gondolom, hogy a slow-val való azonosulás egyrészt nem követel forradalmian nagyszabású cselekvést, inkább mindennapi kis dolgokból áll. Éppen ezért is adtuk ezt a címet a kiállításnak: Lassú élet. Radikális hétköznapok. Másrészt pedig nemcsak a fizikai létben, hanem lelki szinten is megvalósítható: tehát

nem kell saját magunknak teheneket tenyészteni ahhoz, hogy megvalósíthassuk a slow célkitűzéseit.

A hétköznapi életben az alternatív stratégiák alkalmazása párhuzamokat mutat a slow-val. Igazából erről szól mind a kettő: merjünk szembemenni a többséggel, a mainstreammel, hogy maximálisan jelen lehessünk az adott pillanatban, éljünk a szükségleteink szerint, és legyünk harmóniában önmagunkkal, a világgal, azaz a természettel is.

JanElantkowskiforrasLudwigMuzeum-174632.jpg

Jan Elantkowski (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Mennyire foglalkoztatja a lassúság művészete és a slow-életmód a művészeket? Milyen típusú reflexiókkal találkoztatok a leggyakrabban?

Még a koronavírus kirobbanása előtt láttam a londoni Serpentine Galleriesben a dán képzőművész, Jakob Kudsk Steensen Catharsis című instállációját (azóta, mint sok más kiállítás, ez a projekt is látogatható online. Egy óriási kültéri képernyőn egy furcsa séta részesei lehetünk egy őskori erdőben. Ez egy digitális technológiák segítségével megvalósított, vizuálisan nagyon látványos munka, amely egyszerre fordul a természet felé, és invitál egyfajta lelassulásra is. Szerintem jelenleg sok művész merül hasonló tematikájú reflexiókba a munkáiban, de a művészeti intézmények is szívesen kapcsolódnak be ebbe a diskurzusba. A berlini Haus der Kulturen der Welt például (a Max Planck Intézettel közösen) egy nagyon érdekes projekten dolgozik Mississippi. An Anthropocene River címmel, amely során a folyó menti környezethez ökológiai szempontból közelítenek a természet és az ember kapcsolatát elemezve; a krakkói Kortárs Művészeti Múzeum – a MOCAK tavaly tavasszal rendezte meg a Nature in art című kiállítást, amely alapvetően a természetet tematizálta, de kifejezetten slow-attitűdű munkákat is bemutatott; a leedsi Art Galleryben pedig Slow Painting címmel rendeztek egy tárlatot, amelynek festményei

„időt követelnek maguknak, és arra invitálnak, hogy mi is ugyanezt tegyük”.

Sokféle művészeti reflexióval találkoztunk, miközben ennek a kiállításnak az előkészítésén dolgoztunk. Voltak köztük meditatív munkák, a „mindfullness” köré épült művek, voltak társadalmilag elkötelezett alkotások sokszor olyan kézzelfogható politikai üzenetekkel, mint a klímaváltozás, a hulladékmentesség vagy éppen a fogyasztással szembeni kritikai szemlélet. Több mű is foglalkozik a közösségi együttműködés népszerűsítésével és a helyi erőforrások kiaknázásával. Sokan a művészet és az aktivizmus határán, mások pedig a művészet és a tudományos kutatás közötti területen tevékenykednek. Olykor nehéz eldönteni, hogy pontosan hol húzódik a határ. Ezeknek az elemeknek az együttese pedig egyfajta művészeti hibrideket eredményez. Remélem, sikerült ezt a sok eltérő aspektust megmutatnunk, láthatóvá és érezhetővé tennünk.

 Mennyire jellemzőek a fotók, a videók vagy az installatív művek a válogatásban?

Minden médium máshogyan mutatja meg a dolgokat, eltérő témafelvetést is igényel. A korábban említett hibrid műveknél, ahol összemosódik a művészet, a tudományos kutatás és az aktivizmus, az olyan típusú installációk a legalkalmasabbak, amelyek fényképekből, videókból, tárgyakból, dokumentációs anyagokból állnak össze, vagy egyszerűen videó- vagy hanginstallációk. A különféle médiumok egymás mellé helyezése felel meg a legjobban a munkák természetének, és pontosan ennek köszönhető, hogy hitelesen képviselik a slow-attitűdöt. A festmények például nem jellemzőek, bár Süveges Rita alkotása festményekből áll, illetve festett anyagokból, amelyek egy installációvá állnak össze. Ez azonban egészen más hatást kelt a nézőben, mintha hagyományos táblaképként kezelnénk őket.

Neked melyik a kedvenc műved a kiállításon?

Sok kedvencem van, és többhöz is kialakult egyfajta személyes kötödésem. Ha egyet kéne megneveznem, akkor Schuller Judit Flóra Towards Nothingness (Walks) című munkáját említeném. Ez egy formailag visszafogott, de nagyon határozott munka. Adott egy fekete-fehér fénykép, ami a tengert ábrázolja. Schuller, aki fotográfiával a fény és a szín játékát vizsgálja, részletekkel foglalkozik. A pislákoló fényben igyekszik elkapni a pillanatot. A művész mesterképzésen fotográfiát tanult az Aalto Művészeti, Design és Építészeti Egyetemen (Aalto University School of Arts, Design and Architecture), és az ott megtett magányos tengerparti séták egyfajta mindennapi rutinná alakultak számára. Schuller a nagypapája (Schuller Imre filmoperatőr) hagyatékával és a család zsidó örökségével is foglalkozik. A családi archívum rendszerezése, a megőrzés igénye a traumatikus emlékezetből táplálkozik, a séták pedig – ahogyan a művész mondja – a „semmi köré épülnek”. Ezek a tengerparti séták egy idő után kényszeressé váltak, a cél a sétálás aktusa lett, a tengeri horizont pedig egyfajta meditatív médiummá vált. A megtett séták dátumait egy füzetben rögzítette, a fekete-fehér fényképek pedig az összes (eddig 128) séta metaforáját jelentik. A ceruzával vagy filctollal felírt dátumok sora egyszerű, de szerintem nagyon szép gesztus.

schullerjudit_towardsnothingness_2017-173408.jpg

Schuller Judit Flóra: Towards nothingness (Walk), 2017 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Amikor ezt a művet beválogattuk a kiállítás anyagába, akkor még valami mást jelentett nekem. Ebben a karanténvalóságban azonban új jelentést, új dimenziót kapott. Ez egyfajta kivonulás, menekülés. Erről eszembe jut egy zenei videó is, amely szintén nagyon megnyugtat, és hasonló hatást kelt bennem: Hania Rani, lengyel zongorista gyönyörű klipje („F Major”). Bár ez nem képzőművészet, de itt is szerepel az egyszerre félelmetes és gyönyörű tenger.

Kicsinek és jelentéktelennek érzem magam, ugyanakkor megnyugszom. Hagyom, hogy vezessen a hullám.

Nyilván nem találom fel azzal a spanyolviaszt, ha azt mondom, a művészetnek, a kultúrának bizonyíthatóan terápiás hatása van.

JanElantkowskiFotoVigDavid-173831.jpg

Jan Elantkowski (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / Vig Dávid)

Mindannyian személyes kapcsolatot tartotok a művészekkel, így sokkal bensőségesebb a viszonyotok, mint amit a normál szervezés igényelne. Van olyan munka, amely különösen közel került hozzád?

Diana Lelonek lengyel művész Center for Living Things (Élő dolgok központja) című projektje szerintem nagyon különleges.

DianaLelonekPetenvironment-174042.jpg

Diana Lelonek: (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

 

Ez egy olyan művészeti projekt, amely jellegében közel áll egy tudományos kutatás módszertanához, sőt lehet, hogy valójában tényleg inkább kutatás, aminek a művészeti értéke csupán egyfajta melléktermék.

A művész 2016 óta dolgozik ezen a projekten, amelynek célja az új humanotikus természeti formák vizsgálata, gyűjtése és terjesztése. Tulajdonképpen azt vizsgálja, hogy milyen új organizmusokat teremt a túltermelés. A művész eldobott, feleslegessé vált használt tárgyakat gyűjt, és azt figyeli meg, hogy ezek hogyan válnak különféle élő organizmusok természetes környezetévé. A mintákat illegális hulladéklerakókban szedi össze, ott, ahol az emberi eredetű tárgyak összeolvadnak a növényi szövetekkel. A növények és mesterséges tárgyak e hibridjei kicsúsznak az ellenőrzés alól, és már nem használati eszközök. Sajátosságuk pedig az, hogy egyszerre élők és élettelenek. Ettől olyan sokrétű ez a projekt, és lesz nagyon érdekes: erős benne a fogyasztás kritikája, az ökológiai tudatosság, illetve sugárzik belőle a meggyőződés is, hogy a természet még akkor is itt lesz, amikor az emberiségnek már nyoma vész. Éppen az Élő dolgok központjában tetten érhető ember és természet közötti kapcsolódások miatt jutottak eszembe a COVID-19 következményének pozitív hatásai: a tiszta levegő Wuhan vagy Észak-Olaszország fölött, az állatok megjelenése a városokban, akik „visszakövetelik” a teret, ez mind a természet gyors reakciója arra, ami most zajlik a világon. Reményt ad az is, hogy sok európai ország ígéretet tett, hogy a COVID-19 miatti gazdasági krízist környezetbarát módon akarják enyhíteni. Things aren’t what they used to be (Megváltoztak a dolgok) – olvashatjuk Diana Lelonek honlapján. Lehet, hogy a vírushelyzet miatt megtanulunk valamit, és lehet, hogy most az egyszer mi fogunk igazodni a természethez, és nem fordítva.

A múzeum bezárása után, visszautalva a kiállítás címére, neked sikerült a karantén idején „lelassulnod”?

Igen is, meg nem is. Egyrészt olyan, mintha az otthonlevés magával hozna egyfajta lassulást, miközben szerintem nagyobb biztonságban érzi magát az ember. Nem kell nagyon rákészülni az indulásra, nem kell BKV-zni/biciklizni a munkába. Amióta otthonról dolgozom, jobban tudok figyelni arra, hogy tartsak egy kis szünetet munka közben, vagy arra, hogy mit eszem. Mindennapi programmá váltak a hosszú koraesti séták a kutyákkal. Másrészt viszont úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy otthon vagyok, és nem megyek sehova, meglepően gyorsan múlnak a napjaim. Gyakran rácsodálkozom, hogy már este van, és mi mindent nem sikerült megcsinálnom, befejeznem. Több szempontból is kihívás volt a megnyitó előtti időszak, amikor a microsite-on dolgoztunk, és készültünk a virtuális megnyitóra. Nehéz volt szembesülni azzal, hogy ahhoz, hogy megbeszélhessek valamit a kollégákákkal, nem elég felállni az irodai székemről, és átmenni az ő szobájukba. Új szokásokat, új kommunikációs platformokat kellett kidolgozni. Furcsa élmény volt a virtuális megnyitó és utána a virtuális koccintás.

A kiállítás kurátori csapatának tagjai: Csizek Petra, Jan Elantkowski, Készman József, Petró Zsuzska, Popovics Viktória, Üveges Krisztina 

A Ludwig Múzeum Slow Life kiállításáról itt tudhat meg többet>>>

(Fejléckép: Diana Lelonek Pet-environment, Élő dolgok központja 2017, Forrás: Ludwig Múzeum)

A slow egyfajta hozzáállás az életünkhöz, hogy észrevehessük a világot magunk körül

Kapcsolódó

A slow egyfajta hozzáállás az életünkhöz, hogy észrevehessük a világot magunk körül

A Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítás áprilisban nyílt volna a Ludwig Múzeumban. Egy interjúsorozatban a kurátori csapat tagjait kérdezzük az egyelőre csupán a virtuális térben látható csoportos válogatásról. A harmadik epizódban Petró Zsuzska művészettörténészt faggattuk a lassúság különféle aspektusairól.

LUDWIG MÚZEUM – KORTÁRS MŰVÉSZETI MÚZEUM

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum az egyetlen közgyűjtemény, amely a nemzetközi és a hazai művészeket közös platformon mutatja be. A Múzeum Budapest fontos kulturális attrakciója, válogatott és dinamikusan fejlődő, jelenleg több mint 800 tételes gyűjteménnyel rendelkezik, melynek magját a Ludwig házaspár adománya képezi. A múzeum nemzetközi gyűjtőkörrel rendelkezik, a hatvanas évektől napjainkig keletkezett műalkotásokat gyűjti és mutatja be.

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

Petőfi menedzsere – Takács Ákos a Kult50-ben

Ezreket mozgat meg, százezreket ér el. A Red Bull Pilvaker ötletes performance-ként indult, mára viszont komoly misszióvá vált, amely kreatív módon népszerűsíti a magyar irodalmat a fiatalok körében. Ötletgazdája, Takács Ákos talán maga sem gondolta az elején, hova jut majd el a kezdeményezésük.
Zenés színház

A legkiemelkedőbb művészeket díjazták a Magyar Operett Napján

Immár hagyomány, hogy a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján – amit 2002 óta a Magyar Operett Napjaként tartanak számon – díjazza az évadban legjobb teljesítményt nyújtó színészeket.
Könyv

Zsigerien ismerős történetek Szöllősi Mátyás új könyvében

Feszes, izgalmas és jelenkori próza Szöllősi Mátyás új kötete, amely két elbeszélést tartalmaz. Párdarabok: az egyik kíméletlen gyomros jelenkorunk Magyarországáról. A másik viszont gyönyörű katarzis a figyelmes olvasó számára. Spoilermentes kritika.
Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Vizuál ajánló

Lábnyomok a Mars vörös porában

A Ludwig Múzeum Egyensúlyban című kiállításán számos olyan alkotó művével találkozhatunk, akik neve ismerősen csenghet a gyűjteményt ismerő látogatóknak. Roman Ondak szlovák művész Meghosszabbított álom című alkotása több tárlaton is szerepelt az elmúlt években. A mostani időszakos kiállítás szintén egy álomszerű művét mutatja be, amelynek címe Séta a Marson. Mit rejt ez a sejtelmes cím?
Vizuál hír

Alberto Barbera marad a Velencei Filmfesztivál igazgatója

Újabb négy évre, 2024-ig hosszabbították meg Alberto Barbera kinevezését – tudta meg a The Hollywood Reporter. A hosszabbításban az is közrejátszhatott, hogy az igazgató a pandémia idején sikerrel szervezte meg a fesztivált, ami a járványügyi előírások szigorú betartásával zajlott.
Vizuál hír

Gothár Péter új filmje a Sevillai Filmfesztiválon lesz látható

Meghívást kapott Gothár Péter új rendezése, a Hét kis véletlen az európai alkotásokból válogató Sevillai Filmfesztiválra. A film az Új hullámok szekció versenyprogramjában fog szerepelni.
Vizuál kult50

Vízipólósnak készült, aztán találkozott a kortárs képzőművészettel – Bencze Péter a Kult50-ben

Elég nehéz elképzelni, bár azért nem példa nélküli, hogy aki anno ellógta a művtöri órákat, egy szép napon azzal az elhatározással ébred fel, hogy szeretné felkarolni a kortárs képzőművészeket. Bencze Péter 22 éves koráig vízilabdaedzőnek készült – a sportolói karrier reményében költözött ki Londonba is –, de amikor egy pakisztáni festőművész lakótársa lett, 180 fokot fordult az élete.