Vizuál

Lassú, fekete-fehér, megkerülhetetlen – Tarr Béla-vetítéssorozat az Art+ Cinemában

2026.08.27. 10:00
Megosztom
Az idén év elején elhunyt Kossuth-díjas rendező munkássága előtt tiszteleg szeptember 1. és 7. között az Art+ Cinema. Az Erzsébet körúti moziban Tarr Béla olyan fontos alkotásait láthatjuk majd, mint például a Werckmeister harmóniák, a Kárhozat, a Panelkapcsolat vagy A torinói ló. 

Minden nap 18 órás kezdettel várja az Art+ Cinema Lugosi terme az azokat, akik Tarr Béla életművébe szeretnének betekintést nyerni 1979-től 2011-ig. A válogatásban saját rendezései melltt utolsó, halála előtt nem sokkal történt produceri szerepvállalása is helyet kapott. A szervezők hangsúlyozták,

a Sátántangó nem része a válogatásnak.

A tanévkezdés napján, kedden Tarr első egész estés, egyben diplomafilmjével startol el a sorozat, az 1979-es Családi tűzfészekkel. A 100 perces alkotás a játékfilm és a dokumentumfilm műfajhatárán mozogva egy lakásproblémával küzdő, munkás házaspár életéről, emberi kapcsolatairól és a család felbomlásáról szól egy korábbi vegytiszta dokuterven alapulva.

Szerdán, szeptember 2-án az 1988-as Berlinalén debütált Kárhozat következik, amely a rendező szerzőtársával, a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóval való együttműködésük első darabja. A 115 perces film egy elhagyatott bányászvárosban játszódva egy szerelmi háromszög nehézkes és piszkos kialakulását mutatja be Székely B. Miklós, Kerekes Vali és Cserhalmi György főszereplésével.

tarr-béla-kárhozat.jpg

Jelenet a Kárhozat című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

Szeptember 3-án, csütörtökön aztán visszább utazunk az időben, mégpedig az 1981-es Szabadgyalogra, amely stílusában még a Családi tűzfészek világát idézően vegyíti a dokumentarista mentalitást, elmosva a játékfilmes határokat. A játékidő 124 percében a volt állami gondozott, ex-ápoló, most gyári munkás Andrást követhetjük, aki kivételes zenei tehetséggel rendelkezik ugyan, de hiába empatikus természete, nehéz helyzete miatt folytonos kudarcok érik.

Péntek-szombat-vasárnapra három jóval ismertebb címmel készülnek, 

szeptember 4-én a Werckmeister harmóniák nyitja a sort 2000-ből.

A nemzetközi koprodukció Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája című regényét dolgozza föl, ahol a közel két és félórás történet során egy reménytelen alföldi kisváros életét látjuk felfordulni, miután egy vándorcirkusszal idegenek is a településre.

Szeptember 5-én Tarr utolsó rendezésére kerül sor, a 2011-es A torinói lóra, amely ugyancsak a Berlinálén mutatkozott be. A cím arra a lóra utal, amelyet a híres német filozófus, Friedrich Nietzsche pillantott meg 1889. január 3-án, torinói lakásából kilépve, habár eme újabb két és félórás fekete-fehér meditatív mozi nem erről, hanem egy elhagyatott tanyán monotonitásban élő apa-lánya párosról szól.

TorinoiLo_01-094325.jpg

Jelenet A torinói ló című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

Vasárnap, szeptember 6-án az 1982-es Panelkapcsolattal folytatódik a program, amelyben egy kilencéves házasság konfliktusokkal teli epizódjait láthatjuk egy lakótelepi panellakásban. A 102 percet felölelő sztoriban Koltai Róbert és Pogány Judit szórakoztat minket, akik a premier idején már tizenegy éve éltek házasságban.

Végül pedig a következő hétfőn, szeptember 7-én az először tavaly novemberben bemutatott 83 perces Minden csillag zárja az eseményt, amelyet Olasz Renátó rendezett a produceri szerepet betöltő Tarr filmjeinek kvázi örököseként, fekete-fehérben. A film egy testvérpárról szól (Olasz Renátó és Waskovics Andrea), akik hosszú évek után először mennek le karácsonyozni Budapestről vidékre, ahonnan származnak, ám odahaza szembe kell nézniük a múltjukkal.

További részletek az Art+ Cinema oldalán>>>

Fejléckép: Tarr Béla (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Magyar Filmművészek Szövetsége)

Nem lesz másik, nem lesz jó soha már – Tarr Bélára emlékezünk

Kapcsolódó

Nem lesz másik, nem lesz jó soha már – Tarr Bélára emlékezünk

Hetvenéves korában elhunyt Tarr Béla, a magyar filmtörténet egyik legnagyobb alkotója. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőre személyes hangvételű írásával emlékezik lapunk rovatvezetője. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Skandináv Filmfesztiválon lesz először látható Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas filmje, a Fjord

Szeptember 24-30. között rendezik meg a 13. Skandináv Filmfesztivált. A szemle során egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra a budapesti Art+ Cinema két mozitermében. A programot négy premier előtti vetítés is színesíti.
Vizuál ajánló

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!
Vizuál beszámoló

Lezárult a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle – átadták az idei díjakat

Öt nap alatt 164 versenyfilmet mutattak be a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlén, amely augusztus 30-án díjátadóval és a díjazott alkotások vetítésével zárult a budapesti Csokonai Rendezvényházban.
Vizuál ajánló

A „Magyar Amerika” metamorfózisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással tiszteleg a transzatlanti kapcsolatok előtt.
Vizuál ajánló

Hajdu Szabolcs filmjei újra nagyvásznon – vetítéssorozat a Kino moziban

Egy különleges filmes utazásra hív a Kino szeptemberben: Hajdu Szabolcs pályájának emlékezetes rendezéseit tűzik műsorra három hétvégén keresztül.