Vizuál

Láthatóvá teszik a fiatal művészeket

2020.02.24. 14:20
Ajánlom
Huszonhat fiatal képzőművész pályaműveit sorakoztatja fel a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj idei nyerteseinek bemutatkozó kiállítása a Műcsarnokban.

Az ösztöndíj elsődleges küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtson a megélhetéshez és biztosítsa az alkotás feltételeit,

emellett pedig a beszámoló kiállítással a 26 alkotó az eddiginél szélesebb közönséghez is eljuthat - tette hozzá a Derkovits Gyula-ösztöndíjakat átadó Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója.

DMARC20200220020-095623.jpg

Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója (b) átadja a Derkovits Gyula-ösztöndíjat Rózsa Luca Sára festőművésznek a Műcsarnokban (Fotó/Forrás: MTI/Mónus Márton)

A MANK által bonyolított Derkovits-ösztöndíjat a fiatal alkotók legfeljebb három egymást követő évben nyerhetik el. Évente 26 művész részesülhet az ösztöndíjban, melynek összege 2020-ban havi bruttó 200 ezer forint. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el.

Ebben az évben több mint 200 fiatal alkotó pályázatai közül választották ki

Almásy Ivor, Ámmer Gergő, Berkes Ádám Csanád, Bernáth Dániel, Éles Lóránt, Gosztola Kitti, Gúgyela Tamás, Gulyás Andrea Katalin, w. Horváth Tibor, Jagicza Patrícia Linda, Kincses Előd Gyula, Kiss Dániel, Kopacz Kund László, Horror Pista (Máriás István), Melkovics Tamás, Nagy Karolina, Paráda Zoltán, Révész Anna, Rózsa Luca Sára, Schuller Judit Flóra, Sipos Boglárka, Süveges Rita, Szabó Franciska, Szabó Menyhért, Sztruhár Zsuzsa és Tranker Kata pályázatát.

DMARC20200220015-095620.jpg

Érdeklődő a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj idei nyerteseinek bemutatkozó kiállításán a Műcsarnokban (Fotó/Forrás: MTI/Mónus Márton)

"A huszonhat alkotó munkáin keresztül a közönség a fiatal magyar képzőművészet alapvető sűrűsödési pontjairól, a generációjuk gondolkodását meghatározó kérdésekről kaphat képet" – mondta el a tárlatot megnyitó Áfra János költő, műkritikus. "Több művész második vagy harmadik alkalommal nyerte el a Derkovits-ösztöndíjat, de nem csupán náluk figyelhető meg a tudatos építkezés, hiszen eleve

csak olyanok lehetnek a díjazottak között, akik képesek voltak a következetes munkára, világos célok meghatározására.

"Egyeseknél az anyag- és formakísérletek kerülnek előtérbe, mások művészettörténeti kérdéseket boncolgatnak, de akadnak olyanok is, akik az individuum és a közösség működésével kapcsolatos dilemmákra koncentrálnak. Az alkotók egy jelentősebb része reagál például a klímakrízisre."

További művekért kattintson a képre

A Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíjat immár 65. alkalommal ítélték oda, a 35. életévüket még be nem töltött képzőművészek pályakezdését támogatva – emlékeztetett az ösztöndíjak átadása előtt, a kiállítás megnyitóján Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója.

A nyertes alkotók munkáiból Fazakas Réka által rendezett kiállítás április 19-ig látható a Műcsarnokban. 

Kiállító művészek:

Almásy Ivor | Ámmer Gergő | Berkes Ádám Csanád | Bernáth Dániel | Éles Lóránt | Gosztola Kitti | Gúgyela Tamás | Gulyás Andrea Katalin | w. Horváth Tibor | Jagicza Patrícia Linda | Kincses Előd Gyula | Kiss Dániel | Kopacz Kund László | Máriás István aka Horror Pista | Melkovics Tamás | Nagy Karolina | Paráda Zoltán | Révész Anna | Rózsa Luca Sára | Schuller Judit Flóra | Sipos Boglárka | Süveges Rita | Szabó Franciska | Szabó Menyhért | Sztruhár Zsuzsa | Tranker Kata

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Kékbe álmodott patchwork – a foltvarrás és kékfestés találkozása a Néprajzi Múzeumban

Megnyílt a Néprajzi Múzeum Foltvarrás kékben című kiállítása, amely a kékfestő pályázat díjazott alkotásai mellett a magyar foltvarrás hagyományát és közösségi kultúráját is bemutatja.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Vegyünk limlomot!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi lomtalanításról készült felvétele kapcsán azon töprengett el, vajon hogyan válnak bizonyos tárgyak értékes ajándékból utcára való szemétté. 
Vizuál ajánló

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,
Vizuál kritika

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.