Vizuál

Látogatás a Pokolban: bűnökről született alkotások kerültek kirakatba

2021.04.11. 11:00
Ajánlom
A Dante-emlékévet is elhalványítja a pandémia, ám a Kispont Galéria most az utcáról megtekinthető kirakatkiállítással dolgozza fel Dante Pokol című művét.

Idén emlékezünk meg Dante halálának 700 éves évfordulójáról. Egy boldogabb világban egymást érnék a Dante fesztiválok, konferenciák, ám mint oly sok mindent, a Dante-emlékévet is elhalványítja a pandémia. Hogy hiányérzetünk csökkenjen, létrehoztuk ezt, a csak utcáról megtekinthető kirakatkiállítást.

A Kispontban berendezett Pokol abból a projektből ad ízelítőt, melynek során fotográfusok képei, írók, költők kisprózái és versei találkoznak 27 tételben. Az alkotások Dante Pokol című művében említett bűnök köré csoportosulnak, megmutatva azt, hogy

mit jelenthetnek egy mai ember számára a kereszteletlenek, a csalást tanácsolók, vagy az árulók.

 

Falcsik Mari: Ha nem bűn mégis

Z-nek

Tudom, ha élnél,
ugyanúgy irritálna benned
minden, ami csak irritált,
mikor még éltél:
összes vad éled,
fontolatlan nyerseséged,
elsorjázatlan ösztönlényed,
vagdalkozásod, ünneprontó
neveletlenséged, fedezetlen,
mondjuk úgy, hippi-elveid.
Én meg csak csapkodnám azt a
jelentős holdkóros jelekkel
teliragasztott ajtódat,
ugyanúgy, ugyanúgy.

Bárcsak csapkodhatnám
bárcsak irritálhatna most is –
micsoda lüke hübrisz
ez a sok -etlen-atlan!
Micsoda ostoba vétek,
mekkora mulasztás
 ha nem bűn mégis –
az anyagát, tudatát, lelkét
gyúró küzdelmes izzadt
ember helyett valami
fényes-kényes, egészen téves
örökkévalóság-mércétől
irgalmatlanná váló szemmel
nézni, mi van a másikban kellően
kidolgozódva, úgymond – azaz
mi tetszik nekem, mi esik jól,
mi finomult ki benne annyira,
hogy már nemcsak eleven,
nem csak emberi: szép is.

Elmondom mégis:
volt egy leveled, és én
megakadályoztam, hogy
a kezébe jusson annak,
akinek küldted.
Azt hittem, bántó, pedig éppen
segítséget próbáltál
magadnak kérni
 csak megint afféle furcsa
formában, akár egy sértés,
ami nem azt sebezte volna,
akinek írtál, csak megint valahogy:
engem. Te ebben mester
voltál mindig: egy-egy elmaradt
köszönöm-kérem, és kész is.
A segítséget, azt aztán persze
eljuttattam hozzád – mert nagyon
fegyelmezett lélek dolgozik bennem –,
de a levelet nem, amiben pedig,
ha hagyom, a szó új szeretetet vagy
csak valami kis jó csíráját éleszthette
volna, aminek a folytatását már meg nem
tudhatom. És most ez: ez már örökre
így áll, ebbe az abortált helyzetbe fagyva,
én meg már nyöghetem, amíg csak élek.

06-haragosak-Hegedus-Akos-1024x652-105635.jpg

Haragosak (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos (morpho))

6. haragosak – Dante a Pokol ötödik körébe helyezi a haragosokat, akik a mocsárban, sárral  borítottan, meztelenül egymást ütik, tépik, kézzel, lábbal, fejjel, mellel, fogakkal.

Infernális bűnök

Kispont Galéria

1092, Bp. Ráday u. 9.

Megtekinthető: 2021. április 9.–április 25.

Kiállító művészek:

  • Budavári Csaba – Nagy Zsuka
  • Hegedűs Ákos – Falcsik Mari
  • Icsu Renáta – Virág Krisztina
  • Nagy M. Hedvig – Ürmös Attila
  • Syporca Whandal – Magyary Ágnes
  • Varga Imre – Szűcs Anna

A teljes anyag hamarosan a Halszájoptika Képirodalmi Hálózat honlapján lesz elérhető.

Fejléckép: Icsu Renáta: Szent dolgok kiárusítói (részlet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

6+1 film, amit nagyon várunk 2025-ben

Az év második felében sem maradunk jó filmek nélkül, a számos izgalmas premier közül összegyűjtöttük azokat, amelyeket mi semmiképp sem fogunk kihagyni.
Vizuál kritika

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.
Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.