Mindössze ötven nap alatt az elmúlt 23 év legnézettebb magyar előzetessel büszkélkedhet a 129 című magyar sci-fi film, amelyet a közösségi oldalakon alig ötven nap alatt már több mint 2,4 millióan láttak. A jövőben játszódó alkotást joggal várhatja a közönség: ez ugyanis
az első olyan hazai sci-fi, amelynek szinte valamennyi jelenetében látványos CGI, vagyis számítógéppel létrehozott képi elemeket láthatunk.
Ezeken a jeleneteken pedig kizárólag magyar szakemberek dolgoztak.
A készítők szándéka szerint alkotásuk azt reprezentálja, hogy itthon is elérhető ez a technika, és fiatal, magyar szakemberek minőségi alkotásai magyar filmben is láthatók, kiváló színészgárdával a szerepekben. Nem mellesleg pedig hazánk e téren nincs lemaradva, hiszen a hollywoodi filmkészítők legkedveltebb digitális fényelőrendszere magyar fejlesztésű, a legkomolyabb filmes utómunkastúdiókban és animációsfilm stúdiókban – ideértve a Pixart is – ezt használják a filmek végső kinézetének kialakításához – írták a film készítői közleményükben.
A film cselekménye két szálon fut. Az egyik 1984-ben valahol Európában, a másik 2063-ban Budapesten.
1984-ben megismerünk egy filmes zeneszerzőt, Orlandót, akinek felesége és kislánya van. Orlando véletlenül megöli a szomszédját. Ettől kezdve azonban egyre bonyolultabb az élete, hiszen nyomozni kezdenek utána.
A film másik szálán, 2063-ban a Medrocorp brit kutató-fejlesztő cég megfigyeli az embereket, terjeszkedik az egész világon. Biológiai és technikai fejlesztéseik vannak: klón végtagok és szervek, továbbá robotok, repülő autók és drónok, amelyek elárasztják a világot. Robert Kovats, a Medrocorp fejlesztési igazgatója azonban meg akarja buktatni a céget.
A 129-es nevű fiatal katona eközben menekül a Medrocorp egyik épületéből. A katonát egyre jobban megismerjük a gondolatai által, de emellett megjelenik Orlando álmaiban is, és megpróbál vele kapcsolatba lépni. A film két nagy kérdése az, hogy mi köze van egymáshoz Orlandonak és a 129-es katonának, akiket csaknem 80 év választ el egymástól.
A film magánfinaszírozásban készült, executive producerei Csősz Boglárka (aki maga is játszik az alkotásban) és Peter Noel, aki a film rendezője és írója is. A filmet a Romis Film Group forgalmazza.
A szereplők között a magyar film és színházi élet színe- java felvonul, mások mellett Kálloy-Molnár Péter, Pikali Gerda, Szabó Sípos Barnabás, Dér Zsolt, Mészáros András, Elek Ferenc, Mayer Szonja, Molnár Piroska, Csősz Boglárka, Csuja Imre és Törőcsik Franciska.
A film premierjére 2023. március 2-án kerül sor.
Fejléckép: Jelenet a 192 című filmből (Fotó/Forrás: 129movie.com)