A szembenállás néhány színházi előadása 1956-1989 címében is utal a teljesség hiányára. Nem véletlenül, hiszen nehéz rekonstruálni a tetlegességig nem fajuló lázadást, márpedig a színházé ilyen. Van, amit betiltottak, a miért elhallgatása mellett, de a legtöbb előadást megvédte a közönség. Mégis maradtak emlékek a színpadi áthallásokról, feszült pillanatokról, sokatmondó csendekről, egyetértést kinyilvánító tapsokról – ezeket gyűjtötték össze az időszaki tárlat megálmodói.
A Bajor Gizi Színészmúzeum állandó kiállítása csak érintőlegesen foglalkozik a magyar színházi élet 1945 utáni történéseivel – ezt a hiányt az időszaki kiállítások pótolják, azok viszont nagyon változatosan. Általában egy-egy neves színházi személyiség, színművész, rendező, tervező munkásságára összpontosítanak, a szóban forgó tárlat ettől eltér. Középpontjában elsősorban nem az alkotók, hanem maguk a színpadi produktumok állnak, amelyek valamilyen szempontból – a drámaszöveg, a rendezés, a tematika, a társadalmi relevancia vagy a színházi formák tekintetében – szembementek a kulturális irányítás doktrínáival, sokszor nem kis kockázatot vállalva. A „kettős beszéd” stratégiáit használó kőszínházi előadások mellett megjelennek a félhivatásos, egyetemi vagy alternatív színházi csoportok produkciói is.
A szembenállás néhány színházi előadása-tárlat a Bajor Gizi Színészmúzeumban (Fotó/Forrás: Tóth Judit Vanda / OSzMI)
Mintha illegalitásban jött volna létre az egész kiállítás, a kommunizmus elnyomó vörös színe dominál, a tárgyak, bútorok a megjelölt korszakot idézik, de nem otthonosan, levert csempéjű fürdőszobában pörögnek a kivetített képek, a tér szűkössége, az erős hanghatások komoly benyomást gyakorolnak a látogatóra, miközben a padlástér egyfajta műhely-jelleget is kap.
Forradalmi ötletek egymás-hegyén hátán.
A színpadon megjelenő világok mögött ott húzódtak a korszak legfontosabb kérdései: az egyén és a hatalom viszonya, a forradalmak emlékezete, a kompromisszum ára, a közösség lehetősége és a személyes szabadság határai. Nemhiába kerültek elő az olyan hatalomgyakorlást tematizáló előadások, mint a Hamlet, a III. Richárd, az Übü király. Társadalmi hangulatjelentésként tudtak szolgálni Ionesco abszurdjai, Mrozek munkái, Büchner Woyzeckje, a Marat/Sade vagy az olyan rosszul (vagy éppen nagyon is jól) öregedő alapanyagok, mint az Állami áruház.
A kiállítás külön figyelmet fordít azokra az alkotókra és társulatokra, akik
a hivatalos kultúrpolitika kereteit feszegetve művelték a szókimondást:
például a Stúdió K, az egyetemi színpadok, a kaposvári Csiky Gergely Színház, és kevésbé ismert módon bizonyos bábegyüttesek, bábelőadások. Rengeteg az újságcikk-, illetve kritikarészlet, de a rekonstrukciót visszaemlékezések is segítik, hiszen a nézői/alkotói hallgatás leplezte sokszor ezeket az előadásokat.
A szembenállás néhány színházi előadása-tárlat a Bajor Gizi Színészmúzeumban (Fotó/Forrás: Tóth Judit Vanda / OSzMI)
A tárlatot a budai villa manzárdjában, Bajor Gizi egykori vendégszobájában tekinthetik meg az érdeklődők. Ebben a helyiségben, a szekrény mögött kialakított búvóhelyen vészelte át 1944 végén a nyilas razziákat Bajor Gizi férje, dr. Germán Tibor orr-fül-gégész főorvos, egyetemi magántanár.
A kiállítás 2026 végéig látogatható szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között.
Fejléckép: A Bajor Gizi Színészmúzeum kiállításának részlete (fotó / forrás: Tóth Judit Vanda / OSzMI)
hírlevél
